A vizsgálat neve:

Gyomorröntgen

CéljaLeírásElőkészítésFigyelem!
Jó, ha tudjaVeszélyeFájdalomLelet
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:
Célja:
A vizsgálat célja a gyomor nyálkahártyáján lévő fekélyes, gyulladásos folyamatok, a gyomor falából kiinduló daganatok, illetve egyéb elváltozások röntgenvizsgálattal történő kimutatása.


Leírás:
Azok a szervek, melyeken a röntgensugár akadálytalanul halad át, nem adnak röntgenárnyékot. Ha ezeket a szerveket röntgennel akarjuk vizsgálni, akkor valamilyen módon meg kell tölteni azokat röntgenárnyékot adó sugárfogó anyaggal. Ezek az anyagok a kontrasztanyagok.

A vizsgálat során képerősítő képernyőjén folyamatosan követhető a lenyelt kontrasztanyag útja, de természetesen egy-egy adott időpillanatban hagyományos felvétel, állókép is készíthető. Több felvételsorozatból álló, időigényes vizsgálat, miközben a beteget testhelyzet-változtatásra kérhetik.

A betegnek a gyomor vizsgálatánál ízesített, bárium tartalmú kontrasztanyagot kell lenyelnie, kis mennyiségben, amely kirajzolja a nyelőcső, majd a gyomor redőzetét. Követhető az útja egészen a nyombélbe.

A felvételek elkészítése közben megkérhetik a pácienst, hogy tartsa vissza a lélegzetét.


Előkészítés:
A gyomorban sem étel, sem ital nem lehet, ezért a vizsgálatot reggel, teljesen üres gyomorral kell végezni. A páciens nem fogyaszthatja el reggeli kávéját sem, és dohányozni sem tanácsos, mert az ilyenkor fokozott mennyiségben termelődő emésztőnedvek nyálkássá teszik a gyomor felszínét.

Általában a mindennaposan szedett gyógyszereit (pl.: szívgyógyszerek, vérnyomáscsökkentők, asztmaellenes szerek, cukorbetegségre szedett szerek) sem veheti be.

Ha a vizsgált inzulinos cukorbeteg, ne adja be magának a reggeli inzulint, mert a vizsgálat előtt nem ehet! Ha a páciensnek a gyógyszerei szedésével kapcsolatban kételye lenne, kérdezze meg inkább a vizsgálatot végző orvost.


Figyelem!:
A terhességet vagy annak gyanúját jelezni kell a vizsgálat előtt. A fejlődő magzat különösen érzékeny a röntgensugár okozta károsodásokra!

Tájékoztatni kell a vizsgálatot végző orvost arról is, ha a páciens cukorbeteg, mert szükség lehet a gyógyszer- vagy inzulinadagjának kihagyására.

Érdemes ezt azért is elmondani, mert sok helyen a cukorbetegeken - épp a gyógyszer-, inzulinadagolás, illetve az étkezés kötöttségei miatt - végzik el előbb a vizsgálatot.


Jó, ha tudja:
A gyomortükrözés (gasztroszkópia) az esetek jó részében több információt ad a gyomorban lévő elváltozásokról. Általában nem helyettesíthető a gyomorröntgennel, már csak azért sem, mert a gyomortükrözés közben mód van például szövettani mintavételre, vérző fekély injekciós kezelésére, stb.

Amennyiben a kezelőorvos inkább tükrözést javasol, azt a beteg érdekében teszi!

A kontrasztanyag hashajtó hatású.


Veszélye:
Bár a vizsgálattal járó sugárterhelés alacsony, mégis csak akkor végzik el, ha az általa nyert információ feltétlenül szükséges a kezeléshez, esetleg megváltoztatja az alkalmazott terápiát.

A méhen belüli magzat fokozottan érzékeny a röntgensugárra.

Ha a bárium a hashártyára kerül, az igen súlyos hashártyagyulladást okoz. Ilyenkor azonnali műtétre van szükség. Épp ezért ha a gyomor falának kilyukadásának, perforációjának gyanúja merül fel, akkor a vizsgálatot úgynevezett felszívódó (hashártyagyulladást nem okozó) kontrasztanyaggal végzik.


Fájdalom:
A vizsgálat fájdalmatlan.


Lelet:
Rendszerint könnyen és jól értelmezhető. Tartalmazza annak leírását, hogy miként haladt át a kontrasztanyag a nyelőcsövön, mekkora a gyomor, milyen az elhelyezkedése, van-e a nyálkahártyán fekélyre utaló tapadó folt vagy telődési többlet, netán a falból kiinduló daganat, hogy milyen a gyomorszáj, miként ürül ezen keresztül a kontrasztanyag a gyomorból, és vanÓe fekély, egyéb elváltozás a nyombélben.



Szerző: Dr. Szabó Noémi - radiológusLektor: Dr. Kökény Zoltán
Gyomor- és nyombélfekély
Gyomorhurut
Gyomorrák
Nyelőcső-divertikulumok
Reflux

Cikkajánló

Témakör: Táplálkozás

Étrendi tanácsok időseknek

Bár "az öregség nem betegség" mondás igaz, de azért nem árt figyelembe venni az időskorban bekövetkező élettani változásokat, amikor egészséges és tápláló étrendet szeretnénk kialakítani idős családtagjainknak vagy magunknak.

tovább

Egészség témájú olvasnivalók a weben

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!


Szponzorált hirdetések