Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Újabb szer férfiaknak a Viagra felfedezőitől

kategória: Gyógyszerészet, Szexológia

Újabb csodaszerről adott hírt Mike Wyllie, az 1990-es években a Viagra piacra dobásával köztudatba került kutatócsoport egyik tagja. A kis kék tabletta után most egy spray formában kapható szerrel rukkolt elő, melynek segítségével megelőzhető a korai magömlés, így milliók számára válhat hosszabbá és élvezetesebbé a szexuális együttlét.

A korai magömlés négyből legalább egy férfit érint, és legtöbben szégyellnek orvoshoz fordulni problémájukkal, akik pedig mégis megteszik, ritkán kapnak hathatós segítséget. Létezik ugyan tabletta erre a gondra, ez azonban meglehetősen drága, és nem mindenhol hozzáférhető. Ugyanakkor a Tempe névre hallgató spray a remények szerint már hónapokon belül beszerezhető lesz jóval jutányosabb áron.


Az eddigi kísérletek során az alanyok a korábbinál akár nyolcszor hosszabb ideig is tartó merevedésről számoltak be. A spray alacsony dózisban tartalmaz kétféle érzéstelenítőt, ezek a zsibbadás érzete nélkül segítenek a férfiaknak kontroll alatt tartani magukat. A hatásra mindössze öt percig kell várni, de akik nem szeretnék partnerük előtt feltárni titkukat, azok akár már két órával az együttlét előtt is alkalmazhatják a szert. A zsebben is elférő spray akár egy egész évig is kitarthat, amennyiben az illető havonta öt-hat alkalommal él szexuális életet.

Dr. John Dean, a kísérletben közreműködő szakember elmondta, hogy egy átlagos európai férfinak hat percig tart a merevedése, így a gyógyszer elsősorban azokat célozza, akiknél ez az idő az egy percet is nehezen éri el, nem pedig azokat, akik amúgy teljesen egészségesek, ám maratoni teljesítményt szeretnének nyújtani.

A spray akár már jövő ősszel forgalomba kerülhet, ám érkezését nem mindenki fogadja osztatlan örömmel. Pam Spurr életvezetési tanácsadó szerint a korai magömlés hátterében többnyire valamilyen pszichológiai probléma áll, amit gyógyszerrel nem lehet megoldani. Nyilvánvalóan a legtöbb férfi azonnal be fog szerezni egy sprayt, mert addig sem kell senkivel beszélnie a problémájáról, a nők azonban minden bizonnyal attól lennének boldogabbak, ha párjuk megtanulná saját maga irányítani magömlését.

Animáció: HáziPatika.com

2012.06.22 00:02:00

forrás: Medipress


Cikkajánló

Témakör: Mozgás

A fizikailag passzív életmód lehetséges következményei

A rendszeres testmozgás csökkenteni az öregedéssel együtt járó kedvezőtlen élettani változások nagy részét, és ezzel nem csak az életminőség javul, hanem az időskorban jelentkező bizonyos betegségek is kivédhetők, megelőzhetők.

tovább


Szponzorált hirdetések