HáziPatika.com

Újra Budapesten Az emberi test kiállítás

Szervezetünk felépítését, működését segít megismerni Az emberi test (The Human Body) című kiállítás, amely péntektől három hónapon át látható a főváros szívében, a Budapesti Értéktőzsde volt épületében. A kiállítás létrehozásához használt technika, a plasztináció lényege, hogy az emberi szöveteket alkotó sejteket folyékony szilikonnal töltik fel, így a szövetek megőrzik eredeti rugalmasságukat és állagukat. Ezáltal lehetőség nyílik a test minden egyes alkotóelemét - a csontokat, izmokat, idegeket, véredényeket és szerveket - valósághű állapotban bemutatni. Ez hosszú, aprólékos munkát igénylő folyamat, egyes teljes alakos kiállított preparátumok elkészítése évekbe telik.

2008-ban egyszer már járt Budapesten a világot beutazó kiállítás, akkor háromszázezer látogatót vonzott. "Az új látványosságokkal gazdagított tárlat több mint 160, különleges eljárással preparált emberi testet, illetve testrészt mutat be, háromdimenziós valósághű képet tárva a látogatók elé a bőrünk alatt található csodálatos szerkezetről, az emberi testről és annak működéséről. Egyszer úgy istenigazából nézzünk magunkba!" - mondta Hegedűs László szervező. Szerinte a kiállítás komoly életmódváltásra ösztönöz, mert végigjárva a kilenc galériát, nemcsak az emberi test felépítéséről, működéséről kapunk képet, hanem arról is, hogy milyen rombolást végezhetnek a káros szenvedélyek.


Helyszín: Váci 1. Üzletház (Budapest V., Váci u. 1.).

További információk a kiállítás oldalán.