HáziPatika.com

Miért fontos a rendszeres szemvizsgálat és a jó szemüveg?

A jó látás hatással van napi teljesítőképességünkre és életvitelünkre is, hiszen a környezetből érkező információk közel 90 százalékát a szemünkkel észleljük.
Befolyásolja gyermekeink olvasási és tanulási képességét, a gépkocsivezetést, az információszerzésünk kényelmét és pontosságát.
Ennek ellenére csak a népesség kis része vesz részt rendszeresen szemvizsgálaton, holott az már gyerekkorban ajánlott. 45 éves kor után célszerű évente részt venni rendszeres szemvizsgálati ellenőrzésen, mert 40 éves kor környékén elkezdődik látásunk természetes romlása. Az Ofotért felkészült szakemberei a legkorszerűbb eszközökkel végzik el a szemvizsgálatot és készítik el az egyénre szabott szemüveget, illetve ajánlanak kontaktlencsét. A cég 2 éve indította el a Fókuszban a látás programot, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres szemvizsgálat fontosságára - adta hírül közleményében a vállalat annak kapcsán, hogy kétezer rászorulónak juttatnak ingyenesen új szemüveget.

Az adományozó akcióban az optikai üzlethálózat összes budapesti és vidéki üzlete részt vesz. A rászorulók kiválasztásához, valamint az adományozás megszervezéséhez a Baptista Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nyújt segítséget. A kiválasztott rászorulók számára ingyenes szemvizsgálatot biztosítanak, majd a vizsgálat alapján, személyre szabottan készíti el a vállalat a 2000 szemüveget, melyhez keretet és lencsét a hálózat nemrég elindított "Ofotért Takarékos Ajánlat" kollekciójából választhatnak.