Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Varázslatosan működik az új agyhártyagyulladás elleni vakcina

kategória: Fertőző betegségek, Gyermek-egészségügy, Gyógyszerészet, Neurológia

Az esetenként halálos pneumococcus által okozott agyhártyagyulladás előfordulása jelentősen lecsökkent, mióta Amerikában 2000-ben bevezették az új védőoltást. A vakcinának köszönhetően, nem csak a beoltott gyerekek körében, hanem a felnőtteknél is megfigyelhető a csökkenés.

Több egyetem kutatói fogtak össze, hogy megállapítsák, mennyire hatékony az új védőoltás. Nyolc amerikai államban elemezték az 1998-2005. közti járványügyi adatokat. Ezalatt az idő alatt összesen 30 százalékkal csökkent az agyhártyagyulladásos esetek száma, ám a legfiatalabb és a legidősebb korosztályban még jobb az arány. A két éven aluliaknál a csökkenés 64 százalékos, a 65 év felettiek esetében 54 százalékos.
Az elismert New England Journal of Medicine januári számában megjelenő cikk egyik társszerzője Dr. Nancy Bennett, a New York-i Rochester Egyetemi Klinikai Központ professzora, aki szerint a vakcina valóban jelentősen mérsékelte a pneumococcus által okozott betegségek gyakoriságát.
A kutatók amellett, hogy több korcsoportot is elkülönítettek, a kórokozó Streptococcus pneumoniae baktérium különböző típusait is vizsgálták, ezzel a jelenlegi legátfogóbb tanulmányt készítették a vakcinával kapcsolatban.

Az oltást a 2-23 hónapos korosztály, valamint a valamilyen okból veszélyeztetettnek számító 24-59 hónapos korosztály számára ajánlják az USA-ban.
A PCV7 szerotípus által okozott agyhártyagyulladások előfordulása 73,3 százalékkal csökkent minden korcsoportban. Olyan szerotípusok előfordulása is csökkent, melyek ellenállók az antibiotikumokkal szemben. Enyhén (60,5 százalékkal) emelkedett azonban az olyan szerotípusok által okozott betegségek előfordulása, melyek nem célpontjai a vakcinának. Bennett szerint azonban a ritkán előforduló betegségeknél még a 60 százalékos emelkedés sem számít jelentős változásnak, és eltörpül az általános csökkenés mellett. Egyes szerotípusoknál elképesztő mértékű (csaknem 93 százalékos) csökkenést sikerült produkálni.

Magyarországon 2008 októbere óta a szülő kérésére ingyen adja be a házi gyermekorvos a pneumococcus elleni védőoltást a két hónap és év közötti gyerekeknek.

Az egészségügyi minisztérium nem tervezi az oltás kötelezővé tételét, tehát nem illesztik be az oltási sorba. A legtöbb nyugat-európai országban ez az oltás már a kötelezők között szerepel.

A pneumococcus baktérium több súlyos, akár halálos betegség ellen véd: felelős többek között a gyermekkori torok-, mandula-, középfül-, tüdő- és agyhártyagyulladásokért.
A 2 éven felüliek számára továbbra is teljes árú az oltóanyag, ám abban az életkorban már egyszeri vakcináció is védettséget ad. Így az körülbelül 16 ezer forintba kerül.

2009.01.19 12:10:01

forrás: Medipress


Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!


Szponzorált hirdetések