
Vagy a feledés, vagy a bizalom
kategória: Öregedés, Pszichológia
Elsőként kezdték el vizsgálni a bizalom emlékezetre gyakorolt szerepét Northwestern Egyetem és a Redeemer Egyetem (Ontario, Kanada) szakemberei, és megállapították, hogy aki bízik a párjában, az annak korábbi viselkedését hajlamos kevésbé bántónak megítélni, mint amilyen az valójában volt.Amint arról a tanulmány készítésében résztvevő Eli J. Finkel, a Northwestern pszichológiaprofesszora beszámolt, az egyik ok, amikért a bizalomnak fontos szerepe van egy kapcsolatban, éppen az, hogy megszépíti a másik cselekedeteit. Segítségével kevésbé érezzük bántónak azt, amit párunk korábban velünk tett.
Laura B. Luchies, a tanulmány vezető szerzője szerint az, hogy valaki miként emlékszik vissza partnere korábbi cselekedeteire, nagyban függ attól, hogy mit gondol a másikról, mennyire bízik meg benne. Aki igazán bízik a társában, az hajlamos elfeledkezni annak negatív viselkedéséről. Aki viszont nem, az olyan negatív tetteket is felhánytorgat a másik múltjából, amelyeket az valójában el sem követett.
![]()
2013.03.05 00:02:00
forrás: Medipress
Kapcsolódó hírek, érdekességek
h i r d e t é s



