Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

A vesebetegség tönkreteheti a szívet

kategória: Szív- és érrendszeri betegségek

A krónikus vesebetegeknél ugyanakkora a kockázat a koronária-szívbetegségekre nézve, mint azoknál, akik korábban infarktuson estek át - derült ki egy új kutatásból. Az már régóta ismeretes, hogy a krónikus vesebetegségben szenvedőknél nő a szívinfarktus kockázata, de most először mutatták ki azt, hogy majdnem ugyanakkora az esélyük rá, mint azoknak, akik már előzőleg átestek szívrohamon. A kutatás során összehasonlították a szívinfarktus és a halálozás előfordulását 1,3 millió kanadai krónikus vesebeteg, cukorbeteg és infarktustúlélő esetében.


A vesebeteg, cukorbeteg, vagy mindkét kórkép által érintett emberek kockázata elérte azt a szintet, amit a már egyszer infarktussal kezelt betegeké, jelentette a kutatás vezetője, dr. Marcello Tonelli, az Albertai Egyetemről. Az eredmények a The Lancet című folyóiratban jelentek meg, és arra engednek következtetni, hogy a vesebetegséget a koronária szívbetegségek kockázati tényezőjeként lenne érdemes számon tartani.


"Kutatásunkból az derült ki, hogy a vesebetegeknek csaknem ugyanolyan hajlamuk van a szívinfarktusra, mint azoknak, akik korábban már átestek infarktuson. A vesebetegek ráadásul gyakrabban is hunynak el a szívinfarktust követően, mint mások, ebből is kiviláglik, mennyire fontos lenne gyógyszeres kezeléssel és életmódváltással megelőzni esetükben a szívbetegségeket - mondta el Tonelli. - A vesebetegek halálozási rátája ugyanakkora, sőt inkább magasabb lett, mint a cukorbetegeké, akik esetében már jól ismert a megelőző intézkedések értéke."

George Bakris, a Chicagoi Egyetem kutatója óvatosságra intett a cikkhez írt kommentárjában. Habár a kutatást kiterjedt körben végezték el, nem számolt be a betegek gyógyszerhasználatáról vagy más faktorokról, mint például a vérnyomás.

Animáció: HáziPatika.com

2012.06.26 00:02:00

forrás: Medipress


Praktikák:

Mozgássorok

Mozgássorok
tovább


Szponzorált hirdetések