Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Tanulmányozzák a halálközeli élményeket

kategória: Gondolta volna?, Neurológia, Pszichológia

A világ eddigi legnagyobb, a halálközeli élményekkel foglalkozó tanulmányát kezdik ez a Southamptoni Egyetem szervezésében. 

Az ÉBR-ESZT (ÉBRenlét újraélESZTés során) fantázianevű tanulmányt a Southamptoni Egyetem Emberi Eszmélet Projekt indította útjára, mely tudósok és orvosok együttműködésében készül, akik az emberi agy, a tudat és a klinikai halál tanulmányozására fogtak össze.

A kiválasztott brit kórházakban sikerrel zárt tizennyolc hónapon át tartó tesztprogramot most kiterjesztik más angliai, európai és észak-amerikai központokra is.

"A közhiedelemmel ellentétben a halál nem egy bizonyos pillanatban áll be. Ez egy folyamat, mely a szív és a tüdő leállásával veszi kezdetét, majd az agy működése is fokozatosan megszűnik. Ez az állapot a szívmegállás orvosi szakkifejezésével írható körül, mely biológiai szempontból a klinikai halál szinonimája" - magyarázta Dr. Sam Parina, aki a klinikai halál alatti tudatállapot szakértője.


"A szívmegállás során a halál mindhárom kritériuma megjelenik. Ezután következik egy olyan időszak, mely néhány másodperctől akár órákig is eltarthat, és melynek során a sürgősségi orvosi beavatkozással újraindítható a szív, a halál folyamata visszafordítható. Amit az emberek egy ilyen szívmegállás során tapasztalnak, egyedülálló segítséget nyújthat annak megértéséhez, amit egyszer majd mind megtapasztalunk, mialatt itt hagyjuk az árnyékvilágot" - tette hozzá.

Független kutatók által végzett tanulmányok kimutatták, hogy a szívmegálláson átesett emberek 10-20 százaléka tiszta, jól felépített gondolatokat tapasztal, olykor nagy részletességgel elevenednek fel emlékeik, miközben szembenéznek a halállal.

Az ÉBR-ESZT során az orvosok kifinomult technológiával fogják tanulmányozni az agyat és a tudatot a szívmegállás során. Ugyanakkor próbára teszik a testen kívüli élmények valóságalapját, továbbá azt az állítást, hogy a betegek látnak és hallanak az események során.

Az ÉBR-ESZT tanulmányt kiegészíti az Agyi Újraélesztést Fejlesztő Nemzetközi Hálózat tanulmánya, melyben a kutatócsoport több pszichológiai tesztnek is aláveti a szívmegálláson átesett betegeket. Továbbá megvizsgálják őket agyi képalkotó technikákkal is, melynek célja, hogy megtalálják az ilyen esetekben alkalmazandó megfelelő orvosi és pszichológiai terápiákat.

Animáció: HáziPatika.com

2008.09.15 11:10:01

forrás: Medipress


Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!

Praktikák:

Étrendminták

Étrendminták
tovább

Tippek:

A piaci és főként haza zöldségek frissebbek, ezért nagyobb vitamintartalmuk. Ha nyugdíjas, kihasználhatja a délelőtött, a piac általában szerdán délelőtt a legolcsóbb.


Szponzorált hirdetések