Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

A rágógumi serkenti az agyat

kategória: Gondolta volna?

Egy kisebb kutatás vizsgálati eredményei szerint a rágógumi nemcsak a leheletünkre hathat frissítően, hanem agyunkat is felrázhatja. Brit kutatók szerint korábbi vizsgálatokból már kiderült, hogy a rágógumi fokozza a koncentrációt a vizuális memória feladatok teljesítése során, ezért a mostani kísérletek során egy hallással kapcsolatos memóriatesztet alkalmaztak.

A kísérletben részt vevő 38 önkéntest először két csoportra osztották, majd mindkét csoportnak egy 30 perces feladatot kellett teljesítenie. A feladat lényege az volt, hogy az előzetesen véletlenszerű sorrendben felolvasott 1-től 9-ig terjedő számok esetében fel kellett ismerniük a résztvevőknek a különböző mintákat (például páros-páratlan-páros). A különbség mindössze annyi volt, hogy az egyik csoport tagjainak rágózniuk kellett a kísérlet alatt.

Az összesített eredmények szerint a rágózó csoport tagjai gyorsabban és pontosabban oldották meg a feladatot, mint a másik csoportban lévők. A különbség a feladat teljesítésének vége felé vált nyilvánvalóvá, állítják a kutatók, akiknek részletes vizsgálati eredményei a British Journal of Psychology című szaklap márciusi számában olvashatók.

"Érdekes módon a nem rágózó résztvevők kissé jobban teljesítettek a kísérlet elején, de a rágózók a végére bőven lehagyták őket - mondta Kate Morgan, a Cardiff Egyetem munkatársa. - Ebből arra következtethetünk, hogy a rágózás segít a feladatra összpontosítani, különösen akkor, ha olyan feladatról van szó, aminek teljesítéséhez hosszan tartó folyamatos koncentrációra van szükség."

2013.03.22 00:02:00

forrás: Medipress


Cikkajánló

Témakör: Egészség

Agykarbantartás

Bámulattal hallgatjuk sok idős tudós előadását, tanúi lehetünk szellemi frissességüknek, miközben tudjuk, hogy 30-40 éves kor után szellemi teljesítőképességünk hanyatlani kezd. Hogyan lehetséges mégis a gondolkodás és tanulás, emlékezés frissen tartása?

tovább


Szponzorált hirdetések