Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

SZ.É.P. az egyetemisták élete is

kategória: Egészségügyi tájékoztatás

Hírességek, orvosok, egészségügyi szakemberek ünnepeltek közösen június 4-én, a SZ.É.P.- Szűréssel az Életért Program záróeseményén. A Magyar Köztársaság Kormánya kezdeményezésére több mint félszáz szervezet együttműködésében megvalósuló egészségügyi road-show keretében 2007-ben és 2008-ban mintegy negyedmillió szűrést végeztek el a résztvevők az ország 27 településén. A programban középiskolások és felsőoktatási hallgatók is segítették a közel kétezer egészségügyi szakember munkáját.

Közel hétezer embert bírtak rá középiskolások, egyetemisták és főiskolások 2007 őszén és 2008 tavaszán arra, hogy vegyenek részt a SZ.É.P.- Szűréssel az Életért Program ingyenes szűrővizsgálatain. A diákcsapatok egymással versengve közösen hívták fel rokonaik, barátaik és a környezetükben élők figyelmét arra, hogy az időben elvégzett szűrővizsgálatok életet menthetnek. A győztes csapat, a veszprémi Pannon Egyetem diákjai június 4-én vehették át nyereményüket, egy 20 fős rafting túrára szóló meghívást a SZ.É.P. - Szűréssel az Életért Program záróünnepségén.

A SZ.É.P. - Szűréssel az Életért Program alapvető célja a tudatformálás volt: az emberek ismerjék fel, hogy egészségük és annak megőrzése jelentős mértékben rajtuk múlik, saját felelősségük.

A kampány alatt 2007-ben hét, 2008-ban öt nagyvárosban rendeztek hétvégi szűrőnapokat, ahol több mint másfél tucat ingyenes szűrővizsgálat, egészségmegőrzéssel kapcsolatos tanácsadás, játék és beszélgetés várta a rendezvényre ellátogatókat. A Szűrőbusz 16 állomásra látogatott el, útja során kétszer megtette a Budapest-Róma távolságot. A közel kétezer orvos, asszisztens, egészségügyi dolgozó, civil segítő és önkéntes példa nélküli együttműködésének köszönhetően a SZ.É.P. (Szűréssel az Életért Program) keretében mintegy negyedmillió szűrést végeztek el és közel tízezer betegséget diagnosztizáltak. Előfordult az is, hogy az időben elvégzett szűrésnek köszönhetően életet mentettek.

A programban résztvevő sztárok a záróünnepségen személyes élményeikről meséltek: szinte valamennyien elvégeztették a legfontosabb vizsgálatokat.
"Nem gondoltam volna, de a szombathelyi szűrőnapról egy műtéti beutalóval távoztam" - mondta el Keleti Andrea, aki azóta eltávolíttatta a gyanúsnak talált anyajegyét.

A programban több mint félszáz szervezet, intézmény és cég dolgozott együtt. Ennek az összefogásnak köszönhető, hogy a szakemberek negyedmillió szűrővizsgálatot tudtak elvégezni, és így életet mentettek.

2008.06.05 12:19:17

forrás: HáziPatika.com


Cikkajánló

Témakör: Egészség

Egészséges (a) házasság!

Házasságban élni egészséges. A boldog házasságban élők kevésbé betegszenek meg, tovább élnek, és általános közérzetük is jobb. Miben áll a házasság egészségvédő szerepe? Érdemes-e együtt lenni jóban-rosszban?

tovább


Szponzorált hirdetések