Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

A nikotin javítja a memóriát?

kategória: Alzheimer-kór, Dohányzás

Friss kutatások szerint azok, akik nikotintapasz segítségével próbálnak felhagyni káros szenvedélyükkel, egy váratlan meglepetéssel szembesülhetnek: a tapasz ugyanis némiképp ellensúlyozza a főleg idősebbek esetében gyakori, enyhe memóriaromlást. A Neurology című szaklapban megjelent tanulmány szerzője, dr. Paul Newhouse, aki a Vanderbilt Egyetem Orvosi Iskolájának munkatársa, már az 1980-as években is végzett kutatásokat az agy és a nikotin kapcsolatának feltérképezésére. A mostani, fél éven át tartó vizsgálatba 74 dohányost vontak be, akik közül harmincnégyen napi 15 milligrammnyi nikotint kaptak tapaszon keresztül, míg a többiek - kontrollcsoportként - csupán placebo tapaszt viseltek.

A kísérleti alanyok mindegyikénél észleltek már memóriazavart. Minden résztvevő felfogóképességét és emlékezőtehetségét letesztelték a tanulmány kezdetekor, majd három és hat hónap elteltével is. A vizsgálatok végén megállapították, hogy igen enyhe mértékben, de javult a figyelmük azoknak, akik valódi nikotintapaszt viseltek magukon a kísérlet során. Egyetlen mellékhatásként a súlyveszteség jelentkezett, függőség pedig senkinél sem alakult ki a nikotin iránt.

A dohányosok tapasztalatai is megerősítik a nikotin és az agyfunkciók közötti ilyen kapcsolatot. Többségük arról számol be, hogy jobban tud koncentrálni, ha rágyújt. Ugyanakkor a nikotin nem nagy segítség azoknak, akiknek már eleve kiváló a koncentrálóképességük.

Jennifer Rusted, a Sussex Egyetem kísérleti pszichológia professzora szerint a tanulmány nem ad választ arra, hogy hosszútávon milyen hatékonyak a nikotintapaszok, ezért idős emberek esetében a memória javítására inkább javasolna valamilyen egyéb módszert. Például az étrend megváltoztatását, a testmozgást vagy  a társas érintkezések bővítését.

2012.01.18 00:02:00

forrás: Medipress


Praktikák:

VitaminABC

VitaminABC
tovább


Szponzorált hirdetések