Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Kilátót neveztek el Makovecz Imréről

kategória: Öregedés, Programajánló

Makovecz Imre nevét viseli szombat óta az általa tervezett kilátó a budapesti Kis-Hárs-hegyen. A Pilisi Parkerdő Zrt. így kíván örök emléket állítani az egykor az erdőgazdaságnál dolgozó kivételes tehetségű építésznek.

A 76 évesen, 2011. szeptember 27-én elhunyt Kossuth-díjas építész, a magyar organikus építészet megteremtője 1977 és 1981 között dolgozott a Pilisi Parkerdő Gazdaság főépítészeként, ahova az akkori állami vezetés elől vonult önkéntes száműzetésbe. A Budapestre gyönyörű rálátást nyújtó, több mint hat méter magas építmény fából és vasból készült 35 éve Makovecz Imre tervei alapján. Vázát vascső alkotja, melyen két egymásba fonódó csigalépcsőt alakítottak ki.

Két évi lezárás és hárommillió forintba kerülő felújítás után 2008-ban vehették ismét birtokukba a túrázók. A Pilisi Parkerdő Zrt. és a Fővárosi Önkormányzat által közösen finanszírozott felújítási munkálatok során átvizsgálták a 30 akácrönköt tartó fémszerkezetet, kicserélték az elkorhadt faelemeket, és rendezték a kilátó környezetét.
A gyermekvasút Szépjuhászné megállójától 10 percnyire található kilátó szabadon látogatható. A 362 méter magas Kis-Hárs-hegyről szép körpanoráma nyílik az Észak-budai térségre, de látszik a Belváros a Dunával, a Vár és a Citadella is. Északi irányba a Nagy-Hárs-hegy tömbje zárja le a kilátást. A kilátóhoz vezető sétautak nagy része a XX. század elején kiépített, turisztikai történelmi emlék.

2012.05.13 17:57:53

forrás: MTI



Szponzorált hirdetések