Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Kávéval a méhdaganat ellen

kategória: Daganatos betegségek, Nőgyógyászat

Japán kutatók újabb jó indokot találtak rá, miért fogyasszanak a nők kávét - állításuk szerint az ital megvédi a nőket a méhben található daganatok kialakulásától.
A Japán Egészségügyi Minisztérium kutatásában összesen 45000, 40 és 69 év közötti nő vett részt, akiknek állapotát 15 éven keresztül kísérték figyelemmel a Japán Országos Rákgyógyászati Központ munkatársai. A nőket összesen négy csoportra osztották abból a szempontból, hogy mennyi kávét fogyasztanak. A kutatás ideje alatt 117-en haltak meg méhdaganat következtében.

A kutatások eredményei szerint azoknak a nőknek, akik naponta legalább három csésze kávét isznak, 60 százalékkal kevesebb az esélyük a méhdaganatok kialakulására azokhoz képest, akik hetente csak kétszer fogyasztanak az italból.
A tudósok elképzelései szerint a kávé csökkenti a szervezet inzulin szintjét ezzel együtt pedig a daganatok kialakulásának esélyeit is.

A méhdaganat (endometriális daganat) a nőknél negyedik leggyakrabban előforduló rákos megbetegedés, amely azonban korai észlelés esetén igen jól gyógyítható. A betegséget legtöbbször rutinvizsgálatok (Pap-kenet, TruTest, biopszia) során fedezik fel.

A betegség tünetei leggyakrabban: abnormális vérzés, rendszertelen menstruációs periódus, ciklusok közti vérzés menopauza előtti nőknél, vaginális vérzés, alhasi fájdalom és medencetáji görcsök.

2008.09.04 15:10:01

forrás: Medipress


Cikkajánló

Témakör: Egészség

70 éves kisgyerekek - egyre többen lesznek?

Az Alzheimer-kór rendkívül alattomosan, lopakodva jön. Aki szenvedő alanyává válik, az kezdetben azt veszi észre, hogy egyre feledékenyebb, romlik a memóriája. Később a gyanakvását teljesen eloszlatja a terjedő betegség.

tovább

Praktikák:

VitaminABC

VitaminABC
tovább

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!


Szponzorált hirdetések