Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Kanyaró járvány Salzburgban

kategória: Fertőző betegségek, Gyermek-egészségügy

Legalább 127-en betegedtek meg, miután két hete kanyarójárvány indult el egy antropozófiai iskolából Salzburgban. A hatóságok szerint a betegség tovább terjedhet.

Öt 15 és 30 év közötti embert szállítottak be a Salzburgi Kórházba lázzal és kiütésekkel, de nagy veszélyben egyikük sem volt - mondta Richard Greil a kórház orvosa szerdán. A fertőzöttek közül 105 a a Waldorf hálózat antropozófia oktató részét képző salzburgi Rudolph Steiner Iskola diákjai és tanárai voltak. Az egészségügyi hatóságok szerint a betegség azért tudott olyan gyorsan elterjedni, mivel a Waldorf diákok szülei meggyőződésből nem szokták oltatni gyermekeiket. Az antropozófia szerint ugyanis természetes módon kell megőriznünk testi és szellemi egészségünket.

"Gyerekek, tinédzserek és fiatal felnőttek, és egy tanár is, akinek a gyermeke szintén a Waldorf iskolába jár, elkapták a betegséget. Az iskola április 6-áig zárva fog tartani" - közölte a helyi közigazgatás vezetője, Christine Fuchs szerdán. A salzburgi hatóságok az iskola átmeneti bezáratását március 21-én rendelték el, miután 30 diák megbetegedett. A járvány azóta átterjedt más iskolákra és közeli városokba Ausztriában és a szomszédos Bavariában. A helyi egészségügyi hatóság ingyen oltásokat nyújt, és kérik a lakosságot, hogy szerezzenek védelmet a járvány megállítása érdekében. A kanyaró nagyon fertőző betegség, amely bármely be nem oltott embert megbetegít. A tünetek között a láz, a fejfájás, a köhögés és a kiütés szerepel. Ha nem kezelik légcsőhuruthoz, tüdőgyulladáshoz és encephalitishez is vezethet.

Copyright AFP, [2008] / Translation Medipress

2008.04.04 14:35:39

forrás: Medipress


Praktikák:

VitaminABC

VitaminABC
tovább


Szponzorált hirdetések