Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Húsz évig kínozták a hangok a brit férfit

kategória: Egészségügyi tájékoztatás, Neurológia

Adrian McLeish 23 éven keresztül hallgatta a hangokat a fejében. A saját teste által keltett zajokat: ahogy a szíve vert, ahogy rágott, ahogy lélegzett, ezek a hangok mind felerősítve és őrjítően visszhangoztak a fejében a nap huszonnégy órájában.

Az egész 1985-ben, a férfi 35. évében kezdődött. A brit férfi akkortájt Németországban lakott, és épp kedvenc kürtjén játszott, amikor észrevette, hogy valami nem stimmel.

- Úgy éreztem, mintha a kürt által keltett hangok a fejemben visszhangoznának. Később észrevettem, hogy a saját hangommal is ugyanez történt. Mintha az agyamból jöttek volna a felerősített hangok, egyszerűen kibírhatatlan volt.- nyilatkozta a most 58 éves McLeish.

McLeish akkor azt hitte, a furcsa tünetek hamarosan elmúlnak, de nem így történt. Sőt a hangok a férfi elmondása szerint egyre erősebbek és kibírhatatlanabbak lettek. A vonatok és az elhaladó autók zaja szinte már őrjítően hatott rá, ráadásul a kürtjén sem tudott többé játszani.

Ekkoriban kezdődtek a férfinél a fülzúgásos tünetek is. A gondokat tovább tetézte, hogy hamarosan a látása is megromlott. Az erős hangok miatt szemei gyakran akarata ellenére mozogtak.
McLeish ezután rengeteg orvost felkeresett, a diagnózist és a lehetséges gyógymódot kutatva, megnyugtató választ azonban sehol nem kapott. Miután átesett három sikertelen műtéten és jó pár kezelésen, a férfi már majdnem feladta a reményt, amikor is egy internetes szörfözése alkalmával, hirtelen ötlettől vezérelve beírta tüneteit egy keresőprogramba. Így derült ki végül, hogy a férfi egy ritka betegségben, az úgynevezett felső-kamrai dehistentiában (SCD) szenved.

A belső fül csontos kamrákból áll, melyeket folyadék tölt ki és melyben idegvégződések találhatóak. Ahogy mozgunk, ez a folyadék mozog velünk együtt, és információkat küld a szemnek, hogy az kövesse a mozgásunkat. Ez a mechanizmus felelős egyensúlyunk megtartásáért is.

A betegség következtében a felső kamrát az agytól elválasztó kis csont elvékonyodik, így a folyadék hozzáér az agyhoz, közvetlenül oda továbbítva a hangokat.

A diagnózis felállítása után végül Dr. Lloyd Minor és Dr. John Carey végezték el a műtétet, melynek során az orvosok megvastagították a felső kamra falát a férfi koponyájából szerzett szövetekkel.
A férfi a műtét után hamar felépült, és nemsokára kürtjét is újra kezébe vehette.
- Amikor befeküdtem a kórházba, úgy gondoltam, ha ötven százalékos javulást fel tudok mutatni, már megérte. Ehhez képest a javulásom mintegy 98 százalékos, a hallásom olyan, mint régen. Ez egész egyszerűen csoda. Én 23 évet vártam rá, de remélem a jövőben a hozzám hasonlóknak nem telik majd ilyen sok időbe a diagnózis felállítása - nyilatkozta a most már újra boldog McLeish.

2008.04.08 08:59:03

forrás: Medipress



Szponzorált hirdetések