Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Jobban fogy, aki többet iszik

kategória: Táplálkozás

Azok a felnőttek, akik két pohár vizet ittak étkezés előtt, 1,8 kilogrammal többet fogytak, mint akik nem. A jelenség magyarázata az lehet, hogy a vízivás növeli a test energiafelhasználását, illetve hozzájárul a teltségérzethez. A legfrissebb kutatási eredmények szerint így nyugodtan el lehet felejteni a zsírégető csodapirulákat és a méregdrága konditermi bérleteket, mert a fogyáshoz vezető legolcsóbb út a megfelelő folyadékmennyiség bevitele.

Az értekezéshez 11 különböző tanulmány adatait vették alapul, amelyek közül 3 egyenes összefüggést állapított meg a vízivás és a fogyás között. Brenda Davy professzor, a Virginia Egyetem szakértője, aki részt vett a kutatásban, úgy nyilatkozott, hogy a víz segít az éhségérzet leküzdésében és a bevitt kalóriák mennyiségének csökkentésében. Ezt egy másik munka is alátámasztja, melynek alapján a több vizet ivó nők többet fogytak egységnyi idő alatt, mint a napi egy liternél kevesebbet bevivő társaik.

Az összehasonlító elemzést Rebecca Muckelbauer, a Berlini Egyetem Közegészségügyi Karának kutatója végezte, ő egyetért azzal, hogy a teltségérzet a legvalószínűbb magyarázat a jelenségre. De ezen kívül egy másik lehetőséget is említett: a vízalapú termogenezist. "Maga a vízivás növeli a test energiafelhasználását, de ez egyelőre még nem tisztázott" - tette hozzá.

A jelenlegi ajánlások szerint egy felnőttnek körülbelül 2,5 liter folyadékot kell fogyasztania naponta, de ez a mennyiség ételből, vízből és más italokból is származhat. Bár több korábbi munka is rámutatott a vízivás és a fogyás közötti összefüggésre, ezek nem mindig állapították meg a kapcsolat hátterét. Sőt, némelyikből az derült ki, hogy az elhízottak több vizet isznak, mint az egészséges testsúlyúak - írta Muckelbauer csapata az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban. Hozzátette: egy átlagos amerikai naponta 400-500 extra kalóriát visz be cukros üdítők útján, amit érdemes volna vízzel helyettesíteni.

2013.07.10 00:02:00

forrás: Medipress


Cikkajánló

Témakör: Egészség

Amikor a csont pálcikaként roppan...

Hatszázezer nő és háromszázezer férfi. Ennyi embert érint hazánkban a csontritkulás. Közülük minden hatodik évente legalább egyszer eltöri valamelyik csontját. Vajon mit kell tudni a csontritkulás okozta törésekről?

tovább


Szponzorált hirdetések