Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Elhunyt Seregi László

kategória: Öregedés

Elhunyt Seregi László koreográfus, a hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művésze, alkotója, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és Kossuth-díjas mesterművésze. A Magyar Állami Operaház június 21., 22., 23. és 24-i Rómeó és Júlia előadásait Seregi László emlékének ajánlja. A Magyar Nemzeti Balett volt balettigazgatója, karizmatikus alkotója emlékére az Operaház új évadában Seregi-Shakespeare hónapot tart: 2013 áprilisában mindhárom nagysikerű művét sorozatban játssza majd a dalszínház balettegyüttese.

Budapesten született 1929. december 12-én. Tizenöt és fél éves korában jelentkezett az Iparművészeti Főiskola grafikai szakára. Nem fejezte be tanulmányait, a fogaskerékgyár raktárosa lett, majd 1949-ben táncosnak szerződött a Néphadsereg Művészegyütteséhez. Az együttesben Szabó Ivántól néptáncot, Nádasi Marcellától klasszikus balettet tanult.

Koreográfusi tehetsége hamar megmutatkozott: 1952-ben a Kalotaszegi táncok, majd 1953-ban a Reggel a táborban című művét alkotta meg. 1957-ben szerződtette az Operaház, ahol balett-táncosként kezdte, majd balettmesterként és koreográfusként tevékenykedett. Eleinte balettbetéteket készített operákba. A legsikeresebbek: Faust (1966), Tannhäuser (1967).

1968-ban hatalmas sikerrel mutatták be háromfelvonásos nagybalettjét, a Spartacust. 1970-ben megkoreografálta A fából faragott királyfit és A csodálatos mandarint. Ezután újabb sikeres, egész estés balettek következtek: Sylvia (1972), A cédrus (1975). 1978-ban egyfelvonásos balettjét, a Változatok egy gyermekdalra címűt mutatták be. 1977-től 1984-ig az Operaház balettigazgatója volt, majd 1985-től újból jelentős egész estés baletteket alkotott. Ekkor született Shakespeare-trilógiájának első darabja, a Rómeó és Júlia, majd 1989-ben a Szentivánéji álom, 1994-ben A makrancos Kata.

Koreográfiáival a Magyar Nemzeti Balett az elmúlt évtizedekben számos kiemelkedő sikert aratott külföldön is. Műveit bemutatták és műsoron tartják a világ jelentős balettszínpadain.

Seregi László 1980-ban kapott Kossuth-díjat, 1989-ben a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúkkal ékesített Zászlórendjével tüntették ki. A Magyar Állami Operaház Mesterművésze (2003) és Prima Primissima-díjas volt.

2012.05.15 00:02:00

forrás: MTI



Szponzorált hirdetések