Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Az idősebbek körében is terjed az AIDS

kategória: AIDS, Öregedés

Az idősebb korosztály képviselői között is egyre többeknél diagnosztizálnak HIV fertőzést, és nekik a túlélési esélyeik is rosszabbak: kétszer annyian halnak egy egy éven belül, mint a fiatalabb betegek - derült ki egy brit kutatásból.

A kutatás során azt is megállapították, hogy az ötven év felettieknél általában már előrehaladottabb stádiumban van a betegség, mire diagnosztizálják azt, mint a fiatalabb felnőtteknél.

"Ezek az emberek általában nem is végeztetnek AIDS-tesztet, mert eszükbe sem jut az, hogy veszélyben lennének" - mondta dr. Valerie Delpech, a brit U.K. Health Protection Agency Center for Infections (Fertőzésügyi Védelmi Ügynökség) képviselője, a kutatás egyik vezetője.

Dr. Delpech azt is elmondta, hogy a HIV-vel fertőzött britek száma az elmúlt évtizedben a háromszorosára nőt, és bár a közel 55 ezer betegek egyhatoda ötven év feletti, a növekedés ebben a korosztályban a legszignifikánsabb. "Igaz, a számok viszonylag kicsik, de nincs olyan ember, aki ne lenne veszélyben" - tette hozzá dr. Delpech, akinek kutatásai az AIDS című folyóiratban jelentek meg.

2000 és 2007 között az ötven év feletti HIV fertőzöttek száma 299-ről 710-re nőtt, a többségük kaukázusi rasszba tartozó, homoszexuális férfi. A diagnosztizáltak fele a betegség előrehaladott állapotában volt; 14 százalékuk egy éven belül meghalt.

"A rendszeres szűrés kiemelten fontos lehet az ötven év feletti korosztályban" - mondta dr. Anupam B. Jena bostoni kutató, akinek egy hasonló vizsgálata kimutatta, hogy potencianövelőket szedő, hatvan év körüli férfiaknál kétszer annyi nemi betegséget diagnosztizáltak, mint gyógyszert nem szedő kortársaiknál. "Ezek az új adatok azt mutatják, hogy az ötven év felettiek aktív és tevékeny életet élnek, nyitottak az új kapcsolatokra. Ennek azonban komoly következményei is lehetnek."
Animáció: HáziPatika.com

2010.08.07 00:02:00

forrás: HáziPatika.com


Cikkajánló

Témakör: Táplálkozás

Kalcium - a sokoldalú elem

A kalcium az emberi test számára elengedhetetlenül fontos ásványi anyag, többek között csontjaink fő alkotója. A kalcium sok más életfunkció számára is nélkülözhetetlen: nem működne nélküle a szívizomzat, az immunrendszer és nem alvadna meg a vérünk...

tovább

Tippek:

Ellenőrizze rendszeresen vérnyomását, mert a magas vérnyomás a látást is veszélyeztetheti.


Szponzorált hirdetések