Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Az Ön bőre helyett az állatok bőrét viszik vásárra!?

kategória: Egészségügyi tájékoztatás, Gondolta volna?

Egyesek szerint jó, "szent" cél érdekében szenvednek és halnak meg, az állatvédők szerint azonban általában feleslegesen és méltatlanul pusztulnak el azok az állatok, akiken gyógyszereket, kozmetikai szereket vagy akár hadianyagokat(!) tesztelnek. Egységes álláspont tehát nincs arról, hogy szükségesek-e az emberi faj fennmaradásához, világnapjuk mindenesetre már van a laboratóriumi állatoknak: április 24-én.
Ezt a napot a brit Nemzeti Élveboncolás Elleni Társaság (NAVS) kezdeményezte 1979-ben, majd pedig az ENSZ is elismerte világnapként.

Az egyik legnagyobb nemzetközi állatvédő szervezet, a PETA (Emberek az Etikus Állattartásért) többször is kifejtette, hogy az állatkísérletek döntő többsége teljesen haszontalan, értelmetlen, mivel genetikai szempontból túl nagy a különbség az ember és az állatok között.
Úgy vélik, körülbelül minden ötvenedik (!) gyógyászati célú kísérletnek vannak olyan eredményei, amelyek valóban hasznosak a kutatásban.
Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban arányaiban majdnem kétszer annyi kísérleti állatot használnak fel, mint Magyarországon. Ennek szakemberek szerint az lehet az oka, hogy ahol sok a pénz a kutatásra, ott több a kísérletet végeznek állatokkal.

Bár Magyarország nem tartozik a nagy "laborállat-fogyasztók" közé, mégsem mehetünk el a probléma mellett, hiszen a szemléletváltáson, a jövő nemzedék hozzáállásán (is) múlik, hogy a jövőben valóban átveszik-e a kísérleti állatok szerepét a számítógépes modellek, a tenyésztett szövetkultúrák.

"Néhány évtizede még mi is azt tanultuk, hogy az állatok nem gondolkodnak, és nincs egyéniségük. Ma már ezt senki sem állítja. Ez alapvetően megváltoztatta a kutatóknak a kísérleti állatokhoz fűződő viszonyát" - mondta Benkő Mária, az MTA Állatorvos-tudományi Kutatóintézete molekuláris virológiai részlegének vezetője egy régebbi cikkben a hvg-nek.

Tudta?

A Fehérkereszt Állatvédő Liga 1990-ben jött létre. A kuratórium tagjai feladataikat szabadidejükben, a legcsekélyebb ellenszolgáltatás nélkül látják el, egy fizetett alkalmazott segítségével.
Az országosan ismert és elismert állatvédő szervezet, tagja az Állatvédelmi Világszövetségnek (WSPA) és az Angol Királyi Állatvédő Egyesületnek (RSPCA).
2009. január 1-től, saját költségén hozta létre a Civil Állatvédelmi Ombudsmani hivatalt.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga is arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy (az állítólag) a mi életünk érdekében tartott kísérleti állatoknak is vannak jogaik, tartásuknál, elpusztításuknál maximálisan figyelembe kell venni az állatvédelmi törvényeket.
Szerencsére attól már egyre kevésbé kell félni, hogy elkóborolt házikedvencünk laborállatként végzi, mert az úgynevezett "szedett kutyák", tehát utcán kóborló háziasított állatok egyedei 2004 óta nem használhatóak fel erre a célra. Ennek nem csupán humánus okai vannak, hanem az is, hogy az így összeszedett állatok betegséget hordozhatnak, így a velük végzett kísérletek eredményei nem megbízhatóak.
Épp ezért állatkísérlethez külön tenyészetekből lehet állatot vásárolni, a "tenyésztők" a kutatók megrendelése alapján tudnak "előállítani" akár cukorbeteg, akár szívbetegségre hajlamosító génekkel rendelkező, akár hízásra hajlamos egyedeket.

2010.04.24 00:02:00

forrás: HáziPatika.com


Tippek:

A köröm megváltozása hiánybetegségre, esetleg súlyosabb betegségre utal. A feketés-barnás elszíneződés gombás fertőzés, a hosszanti árkok megjelenése reumás panaszokra utal. Érdemes tájékozódni jeleiről.

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!


Szponzorált hirdetések