Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Art Garfunkel 70 éves

kategória: Gondolta volna?

Art Garfunkel, a legendás Simon és Garfunkel duó magasabb termetű és hangú tagja november 5-én ünnepli hetvenedik születésnapját. Mindössze három héttel fiatalabb, mint egykori társa.

Garfunkel négyéves korában fedezte fel a zenét, amikor apja beszerzett egy akkor még csodaszámba menő szalagos magnót. Simonnal, aki szomszédja is volt, kisiskolás koruk óta énekeltek együtt Tom és Jerry néven Everly Brothers-dalokat. Még gimnazisták voltak, amikor egy daluk felkerült a slágerlistára, de a folytatásra még várni kellett. A komoly Art művészettörténetet tanult, és matematikából is ledoktorált, de az éneklést sem hagyta abba, s amikor 1963-ban ismét összetalálkozott régi barátjával, úgy döntöttek, még egyszer megpróbálkoznak a főállású zenéléssel.

A többi rocktörténelem. A duóban Art csodálatos kontratenorját kiválóan egészítette ki Simon baritonja, pályafutásukat klasszikussá vált albumok, slágerek hosszú sora, öt Grammy-díj fémjelezte. Jellemző, hogy egyedül a szakításuk után két évvel kiadott Greatest Hits válogatásból 14 millió példány kelt el, és Angliában három és fél évig maradt a listán. A történet 1970-ben sikereik csúcsán ért véget, ahogy mondani szokás személyi és szakmai ellentétek miatt.

Garfunkel már 1970-ben szerepelt a 22-es csapdája című regény filmváltozatában Alan Arkin és Orson Welles oldalán, a következő évben a Testi tudás című filmért - amelyben Jack Nicholson volt partnere - Arany Glóbusz díjra jelölték. Első szólólemezét 1973-ban adta ki, de mivel a duó megszűntével elveszítette addigi "háziszerzőjét", kénytelen volt másokra hagyatkozni vagy régi jól bevált slágereket feldolgozni. Nem csoda, hogy szólóban ő volt a kevésbé sikeres, bár azért több dala került fel a listákra és 1998-ban Grammy-díjat is kapott a legjobb gyermekalbum kategóriában Song from a Parent to a Child című lemezéért.

Paul Simonnal gyorsan kibékültek, 1981-ben félmillió ember előtt léptek fel New Yorkban, de az ezt követő turnén megint összevesztek, és a közös lemez, amiről suttogtak, nem készült el. A régi szép emlékek aztán 2003-ban és 2009-ben ismét összehozták őket egy-egy turnéra, és az is lehet, hogy jövőre megint együtt veszik nyakukba a világot.

2011.11.05 00:02:00

forrás: MTI


Praktikák:

Gyógynövénytár

Gyógynövénytár
tovább

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!


Szponzorált hirdetések