Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

Aki hosszú életre számít, nem kapkodja el a döntést

kategória: Öregedés, Pszichológia

Akik úgy érzik, hogy hosszú életet fognak élni, másfajta életdöntéseket hoznak, mint azok, akik rövidebb életet várnak maguk számára. Például többet fektetnek képzésükbe, vagy későn házasodnak - állapították meg tanulmányukban kanadai kutatók. A döntés nem tudatos szinten születik meg, az is előfordulhat, hogy valaki nincs tudatában annak, hogy döntései összefügghetnek az élettartamára vonatkozó belső elvárásaival.

"Ne úgy képzeljük, hogy ülünk, és azon gondolkodunk, meddig fogunk élni - magyarázta Daniel Krupp kutatásvezető, az ontariói Queen Egyetem munkatársa a LiveScience című ismeretterjesztő portálon. - Lehet érzelmi jellegű döntés is. Úgy érzed, minél előbb gyereket szeretnél, vagy úgy érzed, hogy most rögtön házasodni akarsz." Az elmélet igazolására azt a példát említette, hogy nagyvárosok szegénynegyedeiben rövidebb a várható élettartam, és az ott élők ezzel tisztában is vannak.

A kutató a kanadai nemzeti statisztikai ügynökség, a Statistics Canada adatait használta elemzéséhez. Ezek között a várható élettartamra, a termékenységre, a házasságra, a válásra, az abortuszra és az iskolázottságra vonatkozó információk is voltak. Pozitív kapcsolatot talált az életkilátások és egy sor, a családszerkezetet befolyásoló jellemző között. Ilyen jellemző volt például az, hogy mikor házasodott valaki, mikor vállalt gyereket, mennyire hajlott arra, hogy véget vessen egy terhességnek vagy házasságnak, illetve mennyi időt szándékozott az oktatásába fektetni.

Azok, akik úgy remélték, hogy hosszú élet vár rájuk, nagyobb valószínűséggel halasztották későbbre a házasságot, a gyerekvállalást, nagyobb eséllyel volt abortuszuk, váltak el, valamint több időt töltöttek tanulással. Az összefüggés akkor is megmaradt, amikor egyéb, a családra vonatkozó döntéseket befolyásoló tényezőket is figyelembe vettek, például a gazdagságot. A tanulmány az Archives of Sexual Behavior című szakfolyóirat legfrissebb számában jelent meg részletesen.

2012.04.15 00:02:00

forrás: MTI


Cikkajánló

Témakör: Egészség

Az egészségpénztárakról jogász szemmel

Ha a kötelezően előírtakon túl szeretnénk gondoskodni arról, hogy egészségünket minél tovább megőrizzük, illetve baleset vagy betegség esetén jövedelem-kiesésünket kívánjuk csökkenteni, a következő fejezetekben vázolt lehetőséget érdemes megismernünk.

tovább

Praktikák:

Gyógynövénytár

Gyógynövénytár
tovább


Szponzorált hirdetések