Friss hírek

Kérem a friss híreket e-mailben!
50plusz.hu hírek

A kevés mozgás is több a semminél

kategória: Szív- és érrendszeri betegségek

Már egy kevés mozgás is csökkenti a szívbetegség kockázatát, és a jótékony hatás a sportolásra fordított idővel arányosan nő - írja az Amerikai Szívgyógyász Szövetség Circulation című folyóiratában megjelent tanulmány. Azok, akik hetente legalább két és fél órát töltenek valamilyen mérsékelt testmozgással, passzív társaikhoz képest 14 százalékkal kisebb valószínűséggel fognak szívkoszorúér-rendellenességben szenvedni.

A szakemberek által ajánlottnál kevesebb mozgás is elég azonban ahhoz, hogy csökkentsük a megbetegedés kockázatát. "Már heti két és fél óra is sokat jelent, de öt óra még többet" - jegyzi meg mindazonáltal Jacob Sattelmair, a Harvad Egyetem Orvosi Karának járványtani szakértője. Az eredmények a nőkre még inkább érvényesek, mint a férfiakra.

Az új tanulmány abban különbözik az eddigi felmérésektől, hogy a sporttevékenység mennyiségét és jótékony hatását veti össze. A kutatáshoz háromezer korábbi tanulmányt vizsgáltak át, végül 33-at elemeztek ki mélyebben. Ezek közül kilenc vette figyelembe a mozgás mennyiségét. "A korai kutatások a résztvevőket két csoportba osztották: aktívakra és passzívakra - mondta el a szakember. - Újabban már figyelembe veszik, hogy ki mennyit mozog, és ennek fényében vizsgálják, mennyire van kitéve a szívbetegség kockázatának."

2011.08.19 00:02:00

forrás: Medipress


Tippek:

Nem mindenkinek és mindig sikerül fogait teljesen megtisztítani pusztán fogkefével. A fogközökből naponta érdemes eltávolítani az ételmaradékot a drogériákban kapható fogselyemmel.

Praktikák:

Mozgássorok

Mozgássorok
tovább


Szponzorált hirdetések