Megnevezés: 

Vörösvértest-süllyedésWestergren vizsgálat

Rövidítés:

vvt-süllyedés, We
Típus: Teljes vérből készült



Férfiak 50 év alatt: 15 mm/óra alatt
Férfiak 50 év felett: 20 mm/óra alatt
Nők 50 év alatt: 20 mm/óra alatt
Nők 50 év felett: 30 mm/óra alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Nem specifikus vizsgálat, ami a szervezetben zajló kóros folyamat fennállására hívja fel a figyelmet, és a betegség lezajlásának monitorozására is alkalmas. Emelkedett általában fertőzés, gyulladás és tumor esetén.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az eljárás során az alvadásban gátolt vérben lévő sejtek ülepedési sebességét határozzák meg, oly módon, hogy a vért egy vékony csőben, függőleges helyzetben állni hagyják, majd egy óra elteltével a cső felső részén a sejtes elemektől megtisztult szalmasárga plazmaoszlop hosszát milliméterben meghatározzák.
A csőben állni hagyott, alvadásgátolt vérben a vörösvértestek és a plazmafehérjék összetapadnak (aggregátumot képeznek), és a gravitációs erőtől leülepednek. Az aggregátumok keletkezési sebessége, mérete és ülepedése az egyes komponensektől, illetve mennyiségüktől függ.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Nem specifikus vizsgálat, fertőzés, gyulladás, tumor esetén mutat magas értéket.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vizsgálat eredménye több ok miatt lehet alacsonyabb - szívelégtelenség, vörösvérsejt-többlet, sarlósejtes vérszegénység -, de ezeknek kisebb a jelentősége, mint az emelkedett süllyedésértéknek.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A süllyedés értéke magasabb lehet a következő állapotokban: fertőző betegségek, gyulladás, rosszindulatú daganatok, súlyos vérszegénység, vesebetegség, pajzsmirigy túlműködés.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

FehérvérsejtszámWhite Blood Cell

Rövidítés:

fvs-szám, FVS, WBC
Típus: Teljes vérből készült hematológia.



4300 - 10800 /ml
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A fehérvérsejtek száma számos ok miatt emelkedhet vagy csökkenhet eltérése esetén további vizsgálatok végzése szükséges.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A fehérvérsejtek a szervezet védekező rendszerének tagjai, a csontvelőben termelődnek, a vérben és a nyirokutakban keringenek. Feladatuk az idegen anyagok (baktériumok, vírusok) elpusztítása. Nem csak a fehérvérsejtek számát, hanem egyes - részben más-más feladattal bíró fajtáinak arányát is mérik, és értékelik a vizsgálat során.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Nem specifikus vizsgálat, hanem a teljes vérkép része. Fertőzés, gyulladás, bizonyos tumorok, valamint egyes kezelések (például sugár- vagy kemoterápia) mellékhatása esetén mutat emelkedett vagy csökkent értéket.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Csökken a szervezet fertőzésekkel szembeni védekezőképessége.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A normális fehérvérsejtek számának növekedése önmagában nem okoz tüneteket. Ha csontvelőbetegségek (pl. leukémiák) esetében kóros fehérvérsejtek szaporodnak el, melyek nem képesek eredeti feladatuk ellátására, szintén a fertőzések elleni védekezés csökkenése figyelhető meg. Szélsőségesen magas értékénél a vér folyékonysága csökken, amely vérellátási zavarokhoz vezethet.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A fehérvérsejtek száma csökkenhet vírusfertőzések, autoimmun-betegségek, sugárkezelés, mérgezések és számos gyógyszer hatására.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A fehérvérsejtek száma növekedhet bakteriális fertőzések, gyulladásos állapotok, köszvény, pajzsmirigy-túlműködés hatására. Az extrém magas fehérvérsejt-szám a csontvelőműködés zavara, leukémiás megbetegedés gyanúját veti fel.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Hematokrit

Rövidítés:

HCT, HTK
Típus: Alvadásgátolt vérből végzett hematológiai.



Férfiak: 45-51%
Nők: 37-48%
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A hematokritérték a vérben lévő szilárd alkotók térfogatarányát mutatja.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A hematokritérték a vérben lévő szilárd véralkotók (ún. alakos elemek: vörösvértestek, fehérvérsejtek, vérlemezkék) aránya.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat vérszegénység, valamint a vörösvértestek számbeli növekedésével járó állapotok (vérképzőszervi betegségek, egyes tüdőbetegségek, illetve tartósan magasban élők szervezetében) felismerésére alkalmazható.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az okok kivizsgálása szükséges. Oka lehet a vörösvértestek csökkent termelése (vérképzőszervi betegségek, vashiány), illetve azok fokozott vesztése, például vérzések nyomán.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magas értéke a vér folyékonyságának csökkenését, keringési betegségek (infarktus, agyvérzés) veszélyének növekedését okozza.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A szilárd véralkotók aránya csökkenhet vérvesztés (menstruációs vérzés, gyomor-bélrendszeri vérzések, sérülések, illetve műtétek után), krónikus betegségek, daganatos betegségek és terhesség esetén. A kiváltó ok kivizsgálása szükséges.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A hematokritérték emelkedett lehet olyan állapotokban, mely a vörösvértestek mennyiségének emelkedésével (pl. tüdőbetegségek, tartós magassági tartózkodás, stb.) vagy a plazma térfogatának csökkenésével jár (pl. kiszáradás hányás, hasmenés, csökkent folyadék-bevitel miatt).



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vörösvértest-térfogatMean Cell Volume, átlagos sejttérfogat

Rövidítés:

MCV, vvt-térfogat
Típus: Teljes vérből készült.



80-100 fl
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vérszegénység - okától függően - általában a vörösvértestek térfogatának növekedésével vagy csökkenésével jár. A vizsgálat elvégzése a vérszegénység okának felismerésében lehet hasznos.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vörösvértestek átlagos térfogata a vörösvértest-szám alapján számított érték.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vérszegénység (anémia) felismerésére, okainak meghatározására alkalmazható.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vörös vértestek térfogata leggyakrabban krónikus betegségek, a hemoglobin-termelődés zavarai, illetve vashiányos vérszegénység esetén csökken. A vashiányt további vizsgálatok erősíthetik meg. Azok eredménye alapján leggyakrabban vaspótlásra van szükség.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vörös vértestek térfogata májzsugor, kemoterápia esetén, valamint folsav, illetve B12-vitamin-hiány okozta vérszegénység következtében növekszik. Az okok tisztázására további vizsgálatokra van szükség.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Thrombocita

Rövidítés:

PLT, Thr
Típus: Teljes vérből készült hematológia



150 000-300 000 /ml
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A trombociták a véralvadásban résztvevő véralkotók. Számuk csökkenése vérzékenységhez vezet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérlemezkék (thrombociták) véralvadásban játszanak szerepet: a vérben keringve az érfal sérülése esetén összecsapódnak, és eltömeszelik az érfalon kialakuló hámhiányt.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Nem önálló vizsgálat, a vérkép része. Különböző orvosi beavatkozások (pédául műtétek, szövetminta vételek) előtt szükséges meghatározása a vérzési kockázat becsléséhez.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Ha a vérlemezkék száma jelentősen lecsökken, nincs belőlük elegendő, különböző apróbb mérvű vérzések jelennek meg. Ezek általában a szájnyálkahártyán, a fogínyen, valamint a bőr enyhe traumáknak kitett felszínein (lábszárak) keletkeznek.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas vérlemezkeszám következtében is kialakulhat vérzéshajlam - ilyenkor a vérlemezkék működése sérült -, elsősorban enyhébb orrvérzés, sérülés helyén véraláfutás, gyomor-bélrendszeri vérzés formájában. A magas thromobocitaszám más betegségek egyik tünete, így azok kezelendőek.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vérlemezkék száma a csökkent termelődés vagy a fokozott lebomlás következtében csökkenhet. A csökkenés oka lehet immunbetegség (vérlemezke ellenes immunreakció), bizonyos gyógyszerek, lépmegnagyobbodás, vérképzési zavarok, vérszegénység egyes formái. Az okok felderítéséhez további vizsgálatok szükségesek.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vérlemezkék száma idült gyulladásos betegségek, egyes daganatok, vérzés, vashiány következtében emelkedhet. Az okok kivizsgálására további vizsgálatok szükségesek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Glükóz - vizelet

Típus: Vizeletből végzett linikai kémia.



0 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben lévő cukor az emelkedett vércukorszint, így a cukorbetegség jelzője.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérben lévő glükóz - avagy szőlőcukor - a vesegomolyagban a vizeletképződés során először átszűrődik a szűrletbe, de az elvezető csatornák falában lévő pumpák visszaszívják, így normális esetben a vizeletben már nincs glükóz. Cukorbetegség esetén a vér glükóztartalma megemelkedik, így több kerül a szűrletbe is, mint amit az elvezető csatornák falán keresztül a vese vissza tud szívni. Ha koncentrációja ily módon eléri a visszaszívási képesség határát, akkor a vizeletben megjelenik a cukor.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A cukorbetegséggel járó magas vércukorszint kimutatására.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vizeletben lévő cukor az emelkedett vércukorszint, így a cukorbetegség jelzője. Jól beállított cukorbetegeknél a vizeletben nincs cukor. A vizeletben lévő cukor kitűnő táptalaj a baktériumok számára, ezért a húgyúti fertőzések valószínűsége sokkal magasabb.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vizeletben lévő cukor csökkentésére a cukorbetegség megfelelő kezelése, a diéta szigorú betartása javasolt. Inzulinnal kezelt cukorbetegek esetében az inzulin-adások időpontjai között gyűjtött (ún. frakcionált) vizeletből történő cukor-meghatározás alapján azt is ki lehet mutatni, hogy a nap melyik szakában igényel a betegség szigorúbb kontrollt.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Amiláz

Típus: Enzimvizsgálat, melyet vérszérumból, illetve 24 órás gyűjtött vizeletből végeznek.



szérumban: 70-200 UI/l (nemzetközi egység / liter) vizeletben: 30-2000 UI/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az amiláz aktivitásnak kiemelkedő szerepe van az akut hasnyálmirigy-gyulladás diagnózisában, de a normális lelet nem zárja ki a betegséget.


Speciális előkészület:  
A vizsgálatra nem szükséges éhgyomorral érkezni, de az alkoholfogyasztás nem ajánlott.


Mit mér a vizsgálat?  
A poliszacharidokat (keményítő, glikogén) bontó emésztőenzimet a nyálmirigy és a hasnyálmirigy termeli. Kis mérete miatt a vesében kiválasztódik, így a vizeletben is kimutatható. A vizsgálat az amiláz enzim vérbeli aktivitását határozza meg.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Az enzimaktivitás emelkedése több betegség következménye lehet (hasnyálmirigy-gyulladás, stb.). A vizsgálat ezen betegségek diagnosztikájának részeként alkalmazható. A vizsgálat kiegészítendő a szérum lipáz szintjének meghatározásával, mely a hasnyálmirigy-gyulladásnak még egyértelműbb jellemzője.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
További vizsgálatokat kell végezni a szövetkárosodás okának felismerésére.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A szérumszint emelkedését a mirigyek betegségén túl a vesefunkciók romlása is okozhatja. Bizonyos gyógyszerek emelhetik az aktivitást (fájdalomcsillapítók, kortikoszteroidok, egyes vizelethajtók, orális fogamzásgátlók). Akut hasnyálmirigy-gyulladás gyanúja esetén a magas szérum amiláz szint diagnosztikus értékű, azonban bizonyos esetekben a betegséget normális enzimszint kíséri. Nem hasnyálmirigy eredetű amiláz emelkedéssel jár a nyálmirigy gyulladása (pl. mumpsz), de ilyenkor a szintén hasnyálmirigy által termelt lipáz szintje normális marad. A vizeletvizsgálat előnye a vérvizsgálattal szemben, hogy az amiláz a vizeletben tovább maradhat emelkedett, illetve a két vizsgálat ki is egészíti egymást bizonyos differenciál-diagnosztikai megfontolásoknál.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Össz-bilirubin

Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



17 umol/l (10 mg/l) alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A bilirubin a vérfesték lebontási terméke, szintje a vörös vértestek fokozott lebomlása, májbetegségek és epeelfolyási akadály esetén emelkedhet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vörös vértestekben lévő hemoglobin, mely a vér vörös színét adja, felszabadul a lebomló vörös vértestekből, és átalakul bilirubinná, ez az indirekt bilirubin. A máj enzimrendszere vízoldékonnyá teszi (ez a direkt bilirubin), majd az epével kiválasztja. A bélben lévő epefesték egy része visszaszívódik a belekből a vérbe, ahonnan a vizelettel ürül ki. A hemoglobin lebomlási termékei okozzák a normális széklet és a vizelet színét.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot májbetegség, sárgaság gyanúja esetén, illetve azok kizárására végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas bilirubinszint a szemfehérje, a nyálkahártyák és a bőr sárgás elszíneződését (sárgaság), valamint viszketést okoz.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A bilirubinszint emelkedett lehet fokozott bilirubin-termelődés, azaz a vörösvértestek fokozott szétesése, illetve csökkent átalakítás és kiválasztás, azaz máj enzimrendszereinek zavara (májgyulladás, májzsugor, mérgezés) vagy epeút-elzáródás (epekő, hasnyálmirigy-betegségek) esetén. Az okok kiderítéshez további vizsgálatok szükségesek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Karbamidkarbamid nitrogén, urea

Rövidítés:

KN, CN
Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



8-20 mg/dl (3-7 mmol/l)
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A karbamid az aminosavak lebontási terméke, mely a vesén keresztül távozik a szervezetből, vérszintje elsősorban a veseműködés jelzője. Emelkedett szintje általában a veseműködés elégtelenségét mutatja.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A fehérjék lebomlása során nitrogén-tartalmukból karbamid (urea) alakul ki a májban. A karbamid a veséken keresztül a vizelettel ürül ki a szervezetből.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Mivel a karbamid a májban termelődik, ezért májbetegség esetén csökkenhet vérszintje.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vérszint a vese vizeletszűrő képességének csökkenése (veseelégtelenség, kiszáradás, húgyúti elzáródás), illetve fokozott aminosav-lebontás (magas fehérje-tartalmú étrend, gyomorvérzés) esetén emelkedik. A fenti állapotok közötti különbségtételben segít a karbamid nitrogén és a kreatinin szintjének egymáshoz viszonyított arányának vizsgálata.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Kreatinin

Rövidítés:

Crea, Cre
Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



53-133 µm/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A kreatinin az izmokból származó fehérje-lebomlási termék, mely a vesén keresztül távozik a szervezetből, vérszintje a veseműködés jelzője. Emelkedett szintje a veseműködés elégtelenségét mutatja.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A kreatinin az izmokban megtalálható anyag, a kreatin lebomlási terméke. A kreatinin viszonylag állandó mennyiségben termelődik a szervezetben, és kizárólag a vesén keresztül távozik, ezért vérszintje szinte csak a vese működésétől függ. A kreatinin a vesében a vérből átszűrődik, és - sok más anyaggal ellentétben - a vese csatornácskákban nem választódik ki aktív módon. (Sok anyag a vesecsatornácskák falában specifikus pumpák segítségével kiválasztódik a vizeletbe, illetve visszaszívódik onnan, a kreatinin nem.) Ennek az a jelentősége, hogy a kreatinin vérszintje csak a vesében lévő szűrletképződéstől függ. A vese szűrletképzéséről a vérvizsgálatnál pontosabb eredményt ad, ha a kreatinin mennyiségét 24 órán át gyűjtött vizeletből határozzák meg (creatinin clearance), de érthetőleg ezen vizsgálat kivitelezése járóbetegek esetén nehézkesebb.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a vese szűrletképző teljesítményének mérésére használják.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas érték általában a vese szűrletképzési zavarának következménye. További vesefunkciós vizsgálatok szükségesek a veseelégtelenség megerősítésére vagy kizárására, illetve okának felderítésére.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A kreatinin szintje az izomszövet mennyiségével arányos, ezért kóros izomtömeg-vesztés esetén, illetve csekély mértékben az öregedéssel csökken. A várandósság idején is alacsonyabb lehet vérszintje.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vérszint a vese vizeletszűrő képességének csökkenése esetén emelkedik: veseelégtelenség, kiszáradás, húgyúti elzáródás miatt.
Ritkán a diéta, izombetegség, vagyis az izomlebomlás növekedése is okozhatja a kreatinin vérszintjének emelkedését.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Húgysav

Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



30-70 mg/l (0,18-0,42 umol/l)
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A húgysav vérszintje leggyakrabban húsok, kolbászfélék túlzott fogyasztása esetén emelkedik. A magas húgysavszint köszvényt okoz.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A húgysav a nukleinsavakat felépítő purinvegyületek egyik lebontási terméke. A húgysav a vesékben kiválasztódik és a vizelettel ürül.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas húgysavszint esetén a húgysav az ízületekben kikristályosodva rakódik le. A kristályok gyulladásos reakciót váltanak ki, ez a köszvény.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A húgysav vérszintjét csökkenti a húgysavürítést fokozó gyógyszerek, illetve nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztása.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas húgysavszint oka lehet a magas húgysavtartalmú ételek túlzott fogyasztása. Ilyenek a vörös húsok, a kolbászfélék, de emeli a húgysavszintet az alkohol fogyasztása, cukorbetegség, többféle gyógyszer is, illetve a magas fehérjetartalmú diéta. Veseelégtelenségben a húgysav ürítése csökken, emiatt emelkedik vérszintje. Emelkedett húgysavszint mutatható ki vészes vérszegénységben, leukémiában és ólommérgezés esetén is.
Amennyiben a magas húgysavszint táplálkozási okokra vezethető vissza, akkor a diétával, valamint a húgysav ürítését serkentő gyógyszerekkel lehet vérszintjét csökkenteni.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Kálium

Rövidítés:

K
Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



3,5-5,0 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szérum káliumion koncentráció mérése fontos információt szolgáltathat a folyadékháztartásról, hormonális hatásokról, számos betegségben alkalmazott terápia hatásosságáról. A lelet helyes értékeléséhez az orvosnak számos szempontot mérlegelnie kell.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérből elválasztott szérumból meghatározzák a káliumion koncentrációját.
A káliumion a szervezet legfőbb sejten belüli (intracelluláris) pozitív ionja, azonban a szérumkoncentráció szűk határok között, alacsony tartományban változhat. Egyensúlyát a szervezet a vesében, illetve a bélrendszerben szabályozza. A sejten kívüli térben található ionkoncentráció meghatározza az izomszövet és az idegszövet nyugalmi potenciálját, így a szövetek reakcióképességét is. Mivel az ion forgalma szoros kapcsolatban áll a nátriumion és a hidrogénion mozgásával, ezért e két utóbbira ható változások befolyásolják a káliumion koncentrációját is. Hamisan magas értéket mérhetünk abban az esetben, ha a méréshez levett vér a kémcsőben hemolizál (a vörösvértestek szétesnek, pl. rossz vérvételi technika vagy a vér vizsgálat előtti hosszú tárolása miatt), és a vörösvértestekből kiszabadul a kálium. Számos, gyakran használt gyógyszercsoport befolyásolja az eredményt, ezért a gyógyszerek szedéséről a kezelőorvost tájékoztatni kell (pl. vérnyomáscsökkentők, vizelethajtók, szteroid gyulladáscsökkentők, hashajtók, fájdalomcsillapítók, orális fogamzásgátlók, inzulin). Az étkezéssel bevitt kálium mennyisége bizonyos esetekben fontos lehet. Nagyobb mennyiségben tartalmaznak káliumot a halételek, zöldségek (brokkoli, borsó, burgonya, paradicsom, spenót, fejessaláta) és egyes gyümölcsök (citrusfélék, alma, banán, sárgabarack).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Vizsgálata különösen fontos a veseműködés csökkent volta, illetve vízhajtó kezelés esetében.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Nagyon alacsony káliumszint esetén a következő tünetek alakulhatnak ki: izomgyengeség, bélleállás, alacsony vérnyomás, izomgörcs, emelkedett vizeletmennyiség.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas káliumszint sokáig nem okoz tüneteket, ritkán petyhüdt végtagbénulás jelentkezik. Súlyos eseteiben hasmenés, EKG-eltérések, ritmuszavarok lépnek fel.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Hányás, hasmenés, Cushing-szindróma (kortikoszteroid túlsúly), alkalózis (a vér pH értéke 7,45 feletti)


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Veseelégtelenség, hemolízis (vérsejtek szétesése), szöveti sérülés, acidózis (a vér pH-ja 7,35 érték alatt), Addison-kór (mineralokortikoid hormon hiánya)



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Szérum klorid-szint

Rövidítés:

Cl
Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



98-106 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szervezet ionösszetételének felméréséhez szükséges vizsgálat. Eltérései utalhatnak a víztartalom, a kémhatás (savasságot, lúgosságot jelző pH-érték) vagy az ionösszetétel megváltozására a szív-, tüdő-, endokrin- vagy vesebetegségekben.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérből elválasztott szérumból meghatározzák a kloridion koncentrációját. A kloridion a sejten kívüli (extracelluláris) folyadéktér, így a vérplazma legmagasabb koncentrációjú negatív töltésű ionja. A szervezetbe főként a táplálékkal visszük be, konyhasó formájában. Pozitív töltésű ionokkal együtt kloridiont is veszítünk a vesén, a bélrendszeren, a bőrön keresztül. Fontos szerepe van a bikarbonát-ionok transzportjában, így a vér kémhatását jellemző pH értékének kóros értékei járhatnak kloridion-eltérésekkel is. A vérplazmában mért koncentrációja függ a szervezetben található víz mennyiségétől is, így a lelet értékeléséhez további vizsgálatokat is figyelembe kell venni (hematokrit, Na+, összfehérje, urea, stb.). Számos gyógyszer befolyásolhatja a vizsgálat eredményét (vizelethajtók, kortizon, lázcsillapítók, szódabikarbóna, stb.), ezért a szedett gyógyszerekről az orvost tájékoztatni kell.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Hiánya csecsemőkben növekedési elmaradáshoz vezet.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Túlzott mennyisége a sejten kívüli folyadéktér megnövekedését, a vérnyomás emelkedését okozza.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Hányás, égési trauma, szívelégtelenség, erős izzadás, nem tüdőbetegség okozta alkalózis (ekkor a vér pH- értéke 7,45 feletti).


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Tüdőbetegség okozta alkalózis (a vér p- értéke 7,45 feletti), nem tüdőbetegség okozta acidózis (a vér pH-értéke 7,35 alatti), infúziós terápia, egyes vizelethajtók



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Direkt-bilirubin

Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



7 µmol/l (4 mg/l) alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A direkt bilirubin a vérfesték egyik lebontási terméke, szintje májzsugor, májgyulladás, zsírmáj, májdaganat, illetve epeút-elzáródás, epekő, hasnyálmirigy-betegségek esetén emelkedhet.


Mit mér a vizsgálat?  
A vörös vértestekben lévő hemoglobin, mely a vér vörös színét adja, felszabadul a lebomló vörös vértestekből, és bilirubinná (indirekt bilirubin) alakul. A máj enzimrendszere az indirekt bilirubint vízoldhatóvá teszi, az ily módon a vérben is oldhatóvá lett formát nevezik direkt bilirubinnak. A direkt bilirubint a máj az epével kiválasztja, így a bélbe kerül. A bélben lévő epefesték egy része visszaszívódik a belekből, és a vizelettel ürül ki. A hemoglobin lebomlási termékei okozzák a normális széklet és a vizelet színét.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot májbetegség, sárgaság gyanúja esetén, illetve azok kizárására végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas bilirubinszint a szemfehérje, a bőr és a nyálkahártyák sárgás elszíneződését (sárgaság), valamint viszketést okoz.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A direkt bilirubin-szint emelkedett lehet a bilirubin májban történő átalakításának - például vírusos májgyulladás, zsírmáj, májzsugor, májdaganat - és kiválasztásának - pl. epeút-elzáródás (epekő, hasnyálmirigy betegségek) - károsodása esetén. Ilyenkor a direkt bilirubin rész az összes bilirubin legalább 50%-a. Az okok kiderítéshez további vizsgálatok szükségesek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Széklet vérWeber

Rövidítés:

W
Típus: 



Egészséges székletben nincsen vér, így normálértéke 0.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A székletvér-vizsgálat a vastagbélrák szűrésének egyik módszere, de fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak a vastagbélrák következtében lehet vér a székletben.


Speciális előkészület:  
A vizsgálat előtt 5-7 napon át bizonyos ételek (például véres hurka, nyers húsok) fogyasztása kerülendő.


Mit mér a vizsgálat?  
A székletben megjelenő vér a bélrendszerből származik. Mire a felsőbb szakaszokból származó vér a székletbe kerül, megemésztődik, és a székletet - ha nagy mennyiségű - feketére festi, a végbélből származó vér pedig friss piros színű. Kis mennyiségű vér nem okozza a széklet elszíneződését. A székletvér vizsgálat véres hurka fogyasztásától is pozitív lehet, főleg a gyorstesztek esetében, mivel a laboratóriumi vizsgálatok nagy része specifikus az emberi vérre. Az emberi vér a vizsgálat során színreakciót mutat, ez egy minőségi vizsgálat, azaz a vér jelenlétét, de nem mennyiségét mutatja meg.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat a vastagbélrák szűrésének része. A vérszegénység okainak felderítésében is fontos, mivel a tápcsatornai rejtett (okkult) vérzések - nyelőcsőgyulladás, gyomornyálkahártya-gyulladás, gyomor- vagy nyombélfekély, vastagbél-daganatok - általában hosszan tünetmentesek lehetnek, de végül vérszegénységet okoznak.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A székletben megjelenő vérzés, ha sokáig fennáll, vérszegénységet okozhat, de a fő veszélyt nem maga a vérzés, hanem az azt kiváltó okok (bélgyulladás, vastagbélrák, májzsugor, stb.) jelenthetik.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Fontos a vérzés helyének és okának meghatározása. A vérzés oka lehet: fekély, polip, bélgyulladás, Crohn-betegség, szájüregi vérzés, vastagbélrák, aranyér. A vastagbélrák, az egyik leggyakoribb rákfajta, mely korai szakaszban nem okoz tüneteket, de a székletben lévő, szemmel nem látható mennyiségű vér felveti a betegség gyanúját, ezért pozitív eredmény esetén végbélvizsgálatot vagy tükrözést kell végezni. Fontos hangsúlyozni, hogy nem csak a vastagbélrák következtében lehet vér a székletben, a nagy mennyiségű vérzés nyoma pedig valószínűleg nem vastagbélrák következménye.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Carcino-embrionális antigén

Rövidítés:

CEA
Típus: 



0-2,5 ug/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az CEA egy olyan, a magzatban normálisan is megtalálható fehérje, mely vastagbélrák, súlyos májzsugor és néhány további betegség esetén mutatható ki magas koncentrációban felnőttekben.


Mit mér a vizsgálat?  
A CEA a magzati bélben, májban termelődő, ismeretlen szerepű fehérje. Normálisan felnőttekben nem található meg, de bizonyos betegségekben kimutathatóvá válik. Ilyenek például a vastagbélrák, májzsugor, erős dohányzás, vastagbél-gyulladás, emlő-, gyomor-, tüdő- vagy hasnyálmirigyrák, erre utal a CEA neve is, ami karcinómára utaló magzati antigénnek fordítható.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vastagbéldaganat gyanúja esetén.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Önmagában a magas CEA-szint nem okoz problémát, a kiváltó okok keresése szükséges.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas CEA-szintet leggyakrabban vastagbélrák, májzsugor, többféle rákos betegség esetén lehet kimutatni, de erős dohányosokra is jellemző. A vizsgálat önmagában nem alkalmas a vastagbélrák kimutatására, de hasznos lehet a magas CEA-szinttel járó vastagbéldaganatok műtéte után. Ilyenkor a CEA szintje leesik, a későbbiekben a vizsgálat a daganat kiújulásának felismerésére alkalmazható.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Kálcium (vér)

Rövidítés:

Ca
Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia.



Teljes kalcium: 2,2-2,6 mmol/l
Ionizált kalcium: 1,0-1,2 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A kalciumkoncentráció függ a csontanyagcserétől, a vesefunkciótól, valamint a pajzsmirigy és a mellékpajzsmirigy működésétől. A vizsgálat eredménye csak más vizsgálatokkal együtt értékelhető.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérből elválasztott szérumból meghatározzák a kalciumion koncentrációját.
A szervezet kalciumtartalmának túlnyomó többségét a csontok tartalmazzák. A vérben az elem három formában van jelen, plazmafehérjékhez kötve, más ionokhoz kötve (citrát- és foszfát-komplexekben), illetve szabad, ionizált formában. Az ionizált forma felelős az ideg- és az izomszövet ingerlékenységéért. A kalciumion mennyiségét a vérben emeli a mellékpajzsmirigy-hormon (parathormon, PTH) és a vesében aktiválódó D-vitamin. Csökkenti a kalciumszintet a pajzsmirigyben termelődő kalcitonin. Bizonyos gyógyszerek szintén emelik a kalcium-koncentrációt (D-vitamin, egyes vizelethajtók, lítium), míg mások csökkentik (gyomorsavkötők, egyes vizelethajtók). Ha a vér pH-értéke a lúgos tartomány felé tolódik el, úgy az ionnal ún. komplexet létrehozni képes anionok mennyisége nő, így az ionizált forma mennyisége csökken, ami a kalciumhiány tüneteit hozza létre.
A vizsgálat bizonyos endokrin-, vese- és csontbetegségek diagnózisában használatos. A leletet kiegészíti a szérum foszfát-koncentráció, az alkalikus foszfatáz enzim aktivitásának mérése, csontröntgen, valamint a csontsűrűség-mérés (osteodensitometria).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A kalcium-anyagcsere ellenőrzésére, egyes betegségek elkülönítő diagnosztikájához, néhány betegség kizárására.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alacsony kalciumszint gyakran tünetmentes, máskor a következő tünetekkel járhat: izomgörcsök, érzészavar (elsősorban az ajkakban és az ujjakban), izomfájdalom, de depresszió, elbutulás is kialakulhat. Az EKG is mutathat eltéréseket.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A kalcium magas vérszintje gyakran szintén tünetmentes, de székrekedés, émelygés, hányás, izomgyengeség, kóros lesoványodás, gyomorfekély, hasi fájdalom, megnövekedett vizeletmennyiség, hosszabb idő után pedig vesekövesség alakulhat ki. Súlyos esetekben érzelmi labilitás, zavartság, aluszékonyság, kóma léphet fel


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A szérumszint alacsonyabb lehet a következő betegségekben: hypoparathyreosis (a mellékpajzsmirigy alulműködése), D-vitamin-hiány, veseelégtelenség, akut hasnyálmirigy-gyulladás, malabsorptio (elégtelen tápanyag-felszívódás).


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A szérumszint magasabb lehet a következő betegségekben: hyperparathyreosis (a mellékpajzsmirigy túlműködése), rosszindulatú tumor, tumor csontáttéte, D-vitamin túladagolás, sarcoidosis (ismeretlen eredetű granulómás betegség), myeloma multiplex (csontvelői daganat). Ezek az állapotok orvosi kezelést igényelnek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Glükóz terhelésOrális glükóz-tolerancia teszt

Rövidítés:

OGTT
Típus: Vérplazmából készült klinikai kémia



A vizsgálat eredménye lehet negatív - ekkor a terhelés utáni vércukorszint a normál tartományba esik -, pozitív, illetve határeset (csökkent glükóz-tolerancia).
Nem várandósoknál:
- pozitív, ha a 2 órás és még egy érték nagyobb, mint 11,1 mmol/l
- csökkent glükóz-toleranciáról beszélhetünk, ha a 2 órás és még egy érték nagyobb, mint 7,8 mmol/l de kisebb, mint 11,1 mmol/l.
Várandósoknál:
- pozitív, ha a két mért érték nagyobb, mint a vérvételi időponthoz tartozó értékhatár (ezek 5,8 - 10,5 mmol/l között vannak).
- csökkent glükóz-tolerancia, ha a 2 órás és még egy érték nagyobb, mint 7,8 mmol/l, de kisebb, mint 11,1 mmol/l.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat célja a tüneteket még nem mutató cukorbetegség vagy azt megelőző állapot kimutatása. A vizsgálatot a legtöbb kórházban minden várandós nő esetében elvégzik a terhességi cukorbetegség felismerésére.


Speciális előkészület:  
A vizsgálatot éhgyomorra végzik.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat során a páciensnek reggel, éhgyomorra 75 g glükózt tartalmazó oldatot kell meginnia. Ezután két órán keresztül 30 percenként vesznek vért, és határozzák meg a vércukorszintet.
A vizsgálatot leggyakrabban várandósoknál, a terhesség 28. hetében végzik. A terhességi cukorbetegség olyan kórkép, mely a korábban cukorbetegség tüneteit nem mutató nőknél jelentkezhet. A kezeletlen terhességi cukorbetegség mind az anyára, mind a magzatra veszélyes betegség.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat segítségével a cukorbetegség, illetve az azt megelőző állapot, a csökkent cukortolerancia ismerhető fel. A cukorbetegség a terhesség folyamán a korábban egészségeseknél is kialakulhat. Ez az úgynevezett terhességi cukorbetegség, mely az anyát és a magzatot is veszélyeztetheti, ezért a cukorterhelést a terhesség 28. hetében rutinszerűen minden kismamánál elvégzik.
A vizsgálatot nem szabad elvégezni, ha az éhgyomri illetve evés utáni vércukorértékek alapján a cukorbetegség diagnózisa felállítható.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A cukorbevitel utáni túl magas vércukorszint, azaz a kóros glükóz-anyagcsere a cukorbetegség, illetve az azt megelőző veszélyeztetett állapot jelzője.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Pozitivitás esetén további vizsgálatok szükségesek a kórkép súlyosságának, valamint az esetleges szövődmények felmérésére. Az eltérés súlyosságától függően, szoros megfigyelés (rendszeres vér és vizeletvizsgálat), szénhidrát-szegény diéta, illetve gyógyszeres (tabletta vagy inzulin) kezelés lehet szükséges. Az alapos kivizsgálás és ellenőrzés, az előírások pontos betartása különösen a várandósok számára fontos, mert a terhességi cukorbetegség mind a kismama, mind a magzat számára veszélyes komplikációkat okozhat.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Szabad tiroxin-szint

Rövidítés:

FT4
Típus: Vérszrumból készült hormonmeghatározás.



9-24 pmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szabad tiroxin értéke a pajzsmirigy működésének egyik jelzője. A pajzsmirigy túlműködése esetén értéke magas, alulműködése esetén pedig alacsony. Az FT4 meghatározása mellett az FT3 (szabad triojód-tironin) meghatározása is fontos lehet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A tiroxin a pajzsmirigy által termelt hormon. A vérben nagyrészt fehérjékhez kötődik, de a sejtekbe belépni, biológiai hatást kifejteni csak szabad formában képes. A fehérjékhez való kötődés változhat, ezért van jelentősége a fehérjékhez nem kötött tiroxin mérésének.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Alacsony tiroxin-szint következtében a szervezet általános működése lassabb lesz, azaz fáradékonyság, gyengeség, fázékonyság, vérszegénység, székrekedés, depresszió alakulhat ki.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magas tiroxin-szint következtében a szervezet "felpörög", azaz ingerlékenység, izzadás, súlyvesztés, szapora szívverés, laza széklet alakulhat ki.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony tiroxin-szint oka lehet jódhiány, a pajzsmirigy gyulladása, autoimmun folyamatok. Bizonyított jódhiány esetén jódozott só fogyasztása enyhe esetekben hasznos lehet.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas tiroxin-szint leggyakoribb oka egy autoimmun-betegség, a Basedow-kór. A betegség általában 20-40 év közötti nőkben jelentkezik. A szabad tiroxin szintje magas lehet a tiroxint megkötő fehérjék mennyiségének csökkenése esetén is. Egyes esetekben a pajzsmirigy jóindulatú daganata vagy az agyalapi mirigy TSH-t termelő daganata lehet a jelenség oka.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Szérum összfehérje

Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémiai.



60-84 g/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A fehérjék vérszintje számos ok (táplálkozás, májbetegség, vesebetegség) miatt csökkenhet vagy növekedhet. A kóros vizsgálati eredmény esetén az okok felderítésére újabb tesztek végzendők.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A fehérjék hasonló kémiai struktúrát mutató, aminosavakból felépülő, de tulajdonságaikban és funkciójukban sokféle óriásmolekulák. A vérben a fehérjék mint szállítómolekulák, a véralvadási rendszer tagjai, hormonok, enzimek, az immunrendszer működésében résztvevő antitestek fordulnak elő.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A fehérjék alacsony vérszintje a vízháztartás zavarát okozza, az érpályából a víz a szövetek felé áramlik, vizenyő (ödéma) alakul ki.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Az extrém magas fehérjekoncentráció a vér áramlási tulajdonságainak romlását okozza.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony fehérjeszint oka lehet a hiányos táplálékbevitel, a felszívódás zavara, a májban zajló fehérje-anyagcsere zavara, illetve a fehérjék fokozott vesztése. Ez utóbbiakat májbetegség, veseelégtelenség daganatos betegségek okozhatják.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas fehérjeszint oka lehet krónikus gyulladás, folyadékvesztés (hányás, hasmenés), vérfehérjéket termelő sejtek burjánzása.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Foszfát

Rövidítés:

P, PO4
Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémiai.



0,9-1,4 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A foszfátkoncentráció mérése alapvető bizonyos csont- és endokrin betegségek diagnózisához. Krónikus veseelégtelenségben a magas foszfátszint a csontanyagcsere zavarához vezet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérből elválasztott szérumból meghatározzák a foszfátion koncentrációját.
A foszfát alapvető szerepet játszik a sejtek anyagcseréjében, és a sejtek életjelenségeinek szabályozásában. Csontjaink nagy mennyiségben tartalmaznak foszfátot, hidroxi-apatit kristály formájában. A keringésben a foszfát komplexet képez a kalciummal. A foszfát a vékonybélből szívódik fel, ezt a D-vitamin fokozza. A foszfát a vesében ugyan kiválasztódik, de a vizelet képzése során folyamatosan nagyrészt visszaszívódik. A kalcium koncentrációját növelő parathormon a foszfát koncentrációját csökkenti a visszaszívódás gátlásával. Így a hormon növeli a vérben a szabad kalciumion koncentrációját. Bizonyos gyógyszerek befolyásolják a foszfát koncentrációját (D-vitamin, glukóz infúzió, savkötők).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálattal a foszfát-szint határozható meg, több betegség kizárására alkalmazható: csont-, vese- és hormonbetegségek.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Rendszerint tünetmentes, de előfordulhat étvágytalanság, izomgyengeség, súlyos eseteiben akár tudatzavar, kóma is.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A betegek többségében tünetmentes, inkább a hozzá társuló alacsony kalcium-szint okozta panaszok (pl. izomgörcsök) jelennek meg.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Alacsony foszfátszint a következő betegségekben alakulhat ki: hyperparathyreosis (mellékpajzsmirigy túlműködés), D-vitamin-hiány, veseelégtelenség, malabsorptio (elégtelen tápanyag-felszívódás), osteomalacia (csontbetegség).


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Magas foszfátszint a következő betegségekben alakulhat ki: hypoparathyreosis (mellékpajzsmirigy alulműködés), csontáttét, veseelégtelenség, acromegália (növekedési hormon túltermelése).



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Kreatin-kináz-MB (kreatin-foszfokináz-MB)

Rövidítés:

CK-MB, CPK-MB
Típus: Vérszérumból végzett enzimvizsgálat.



8 UI/l (nemzetközi egység / liter)
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A CK-MB a szívizom sérülését jelzi, a szívinfarktus korai diagnosztikai jele.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a kreatin-kináz enzim vérbeli aktivitását határozza meg. Az enzim a sejtek energiatermeléséért felelős egyik enzim. Összesen három fajta (izoforma) létezik, amelyek a vázizomban, szívizomban, az idegszövetben és a bélben találhatóak meg. AZ MB izoforma a szívizomban található, annak sérülésekor szabadul fel.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Az enzimaktivitás emelkedése szívinfarktus következménye lehet. A vizsgálat a szívinfarktus betegségek diagnosztikájának részeként alkalmazható.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
További vizsgálatokat kell végezni a szövetkárosodás okának felismerésére.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Egészséges egyén vérében mérhető CK aktivitásnak ez az MB izoforma csupán pár százalékát adja, azonban a szívizomsérülésével járó betegségekben ez meghaladja a 6%-ot. Szívinfarktusban a tünetek fellépte után általában már 6-8 órával ér a kóros tartományba, a csúcsértéket 12-24 óra között éri el, majd 24-48 órára tér vissza a normál tartományba. Mivel ez a legkorábbi laboratóriumi jele az infarktusnak, ezért a friss esetek diagnosztizálására használják. A betegség későbbi lefolyása más mérésekkel követhető (AST, LDH).
A szívinfarktus mellett szívizom-gyulladás, áramütés, szívműtét esetén is emelkedhet a CK-MB aktivitása.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Alanin amino-transzferáz

Rövidítés:

ALT, SGPT
Típus: Vérszérumból végzett enzimvizsgálat.



10-35 IU/l (nemzetközi egység / liter) Mivel a kémiai reakció konkrét paraméterei meghatározzák az eredményt, ezért azt mindig a vizsgálatot végző laboratórium által megadott normálérték tartományhoz kell viszonyítani.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Májbetegségek diagnózisához és monitorozásához használható vizsgálat.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat során egy enzim, az ALT aktivitását határozzák meg a szérumban. Az ALT több szövetben is megtalálható, de legnagyobb mennyiségben a máj termeli, így a jelentős emelkedés a májszövet szétesésére utal. A konkrét betegség felismeréséhez az ALT mellett egyéb kiegészítő vizsgálatokat végeznek (mint az AST, GGT, ALP, bilirubin, stb.). Klinikai jelentősége a májbetegségek felismerése mellett azok lefolyásának megfigyelésében is rejlik. Gyakran használják májkárosító gyógyszerek alkalmazása esetén a mellékhatások monitorozására. Ezen kívül nagy kiterjedésű izomsérülések, izomszétesés, égések esetén is megemelkedik szintje. Meghatározzák még a másik "májenzim"-hez viszonyított arányát is, ez az AST/ALT (vagy GOT/GPT) arány, mely, ha 1,2-nél nagyobb, az szívinfarktusra, ha 1,2-nél kisebb, heveny májgyulladásra utal.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat a májműködés zavarait mutatja ki, májbetegség felismeréséhez alkalmazható (pl. szükséges rendszeresen elvégezni fogamzásgátló tablettát szedő nőknél)


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
További vizsgálatokat kell végezni a májkárosodás okának felismerésére.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az enzim működéséhez B6-vitamin szükséges, vitaminhiány esetén az aktivitás alacsonyabb lehet.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Az enzim aktivitása májkárosodás esetén emelkedhet, pl. vírusos májgyulladás, alkoholos májgyulladás, cirrózis, májtumor vagy más májkárosodás, (pl. gyógyszer, epekő okozta).



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Aktivált parciális tromboplasztin idő

Rövidítés:

APTI
Típus: Kalciummentes vérplazmából készített véralvadási vizsgálat



30-40 másodperc
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az APTI vizsgálat a véralvadást szabályzó egyik enzimrendszer működését ellenőrzi. A ritka, veleszületett vérzékeny betegségeket többek között ezzel a vizsgálattal diagnosztizálhatják, ám sokkal gyakoribb, hogy a véralvadást gátló terápia hatását monitorozzák.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a véralvadást beindító egyik enzimrendszer működését vizsgálja. A mérés során a plazmához kalciumot, kaolin port és egy foszfolipid természetű anyagot adnak. Ez beindítja a véralvadást, és a plazma megszilárdulásának idejét határozzák meg.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a véralvadási rendszer zavara esetén, alvadásgátló-kezelés ellenőrzésére, illetve műtét előtt a véralvadási zavar kizárása céljából végzik.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Alacsonyabb érték fokozott alvadékonysággal járhat. Erre utal, ha fiatal korban, váratlan esetekben jelentkezik trombózis.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magasabb értékek vérzékenységgel járhatnak. Erre utalhat, ha minimális fizikai hatásokra is véraláfutások keletkeznek. Továbbá ez állhat orrvérzés, véres vizelet és széklet hátterében.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Bizonyos betegségekben sebzés nélkül - általában az érfal ateroszklerotikus sérülése miatt - keletkezik alvadék az érpályában. Ilyen betegség például a szívinfarktus, trombózis, vagy embólia. Ezekben az esetekben az egyébként normális alvadási rendszert gyógyszeresen gátolják, heparinnal vagy egy Syncumar nevű gyógyszerrel. Ezeknek a kezeléseknek a beállítása orvosi feladat. A terápia hatékonyságát, illetve a helyes dózis beállítását a protrombin idő mérésével monitorozzák.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vérzékenységgel járhat bizonyos faktorok veleszületett hiánya (hemofilia A), ám sokkal gyakrabban fordul elő májbetegségekben (a véralvadást beindító enzimek a májban termelődnek), illetve gyógyszeres terápia (heparin, syncumar, acetil-szalicilsav) eredményeként, ahol a trombózis megelőzésére a véralvadási rendszert gátolják.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Kreatin-kináz (kreatin-foszfokináz)

Rövidítés:

CK, CPK
Típus: Vérszérumból végzett enzimvizsgálat.



Férfiaknak: 17- 150 UI/l (nemzetközi egység / liter)
Nőknek: 10 - 80 UI/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az izomban található enzim aktivitása akkor emelkedik meg, ha a vázizomzat vagy a szívizomzat sérül. A kórelőzmény ismeretében és más mérésekkel kiegészítve a mérés a szívinfarktus diagnosztikájának eszköze.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a kreatin-kináz enzim vérbeli aktivitását határozza meg. Az enzim a sejtek energiatermeléséért felelős. Összesen három fajta (izoforma) létezik, amelyek a vázizomban, a szívizomban, az idegszövetben és a bélben találhatóak meg. Az egészséges egyén vérében mérhető aktivitás szinte teljes egészében a vázizomból származik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Az enzimaktivitás emelkedése több betegség következménye lehet (szívinfarktus, izomgyulladás, égés, stb.). A vizsgálat ezen betegségek diagnosztikájának részeként alkalmazható.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
További vizsgálatokat kell végezni a szövetkárosodás okának felismerésére.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Szintje alacsonyabb lehet csökkent izomtömeg esetében, így például időskorban.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vizsgálat magas aktivitást mutat akár a vázizom, akár a szív betegségeiben (szívinfarktus, szívizom-gyulladás, izomsérülés, égés, stb.). Ezért az eredmény értékeléséhez az orvosnak szükséges tudnia, hogy a beteg megelőzően végzett-e megerőltető izommunkát, fennáll-e más izombetegség, vagy kapott-e a beteg intramuscularis (izomba adott) injekciót. Speciális módszerekkel szelektíven mérhető a CK-MB izoforma aktivitása is, amely a szívinfarktus fontos diagnosztikus jegye. Ha azonban a kórelőzmény alapján kizárható izomsérülés fennállása, akkor egyéb laborvizsgálatokkal együtt (troponin-T, AST, LDH) a teljes CK frakció aktivitásának vizsgálata is alkalmas a szívinfarktus diagnosztizálására, illetve sorozatos mérésével követhető a betegség lefolyása. Bizonyos gyógyszerek alkalmazása után magasabb aktivitást várhatunk (véralvadást csökkentő szerek, aszpirin, clofibrát, dexametazon, furosemid).



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Alfa-fötoprotein tumor - nem terhességben

Rövidítés:

AFP
Típus: Vérszérumból végzett tumor-marker vizsgálat.



0-15 µg/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az AFP egy olyan magzati fehérje, mely súlyos májbetegségek esetén mutatható ki magas koncentrációban nem terhesekben.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az AFP egy magzatban termelődő fehérje, melyet bizonyos májbetegségek esetén a nem terhes felnőtt szervezet - elsősorban a máj - is termel.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A májgyulladás, májdaganat gyanúja esetén.
Bizonyos, májrák kialakulására hajlamosító állapotokban (például alkoholizmus vagy krónikus vírusos májgyulladás okozta májzsugorodás esetén) a májrák korai felismerésében segíthet rendszeres, félévente, évente történő ellenőrzése. A májban talált elváltozások elkülönítő diagnosztikájában jelenthet segítséget. A már igazolt daganatos betegségek kezelésének követésében is hasznos lehet, amennyiben a kezelés elején az értéke emelkedett volt.
Az AFP-vizsgálat, mint általában a tumor-marker vizsgálatok, nem alkalmas szűrésre. A negatív eredmény nem jelent daganatmentes állapotot. A pozitív eredmények viszont gyakorta nem elég specifikusak.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Az emelkedett AFP-érték önmagában nem alkalmas a diagnózis meghatározására, egyéb vizsgálatok eredményével - így fizikális vizsgálatokkal, kémiai vérvizsgálatokkal, ultrahang- és CT-vizsgálattal együtt kell értékelni.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A nem várandósokban mért magas AFP-szint leggyakrabban májrák, bélrendszeri daganatok májáttét, petefészek-, illetve heredaganat, valamint súlyos májgyulladás esetén található.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Prolactin

Típus: Vérszérumból készült hormonvizsgálat.



0,08 - 6 nmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A prolaktin a tejelválasztást serkentő hormon. Nem terhes, nem szoptató nőkben és férfiakban magas szintje kóros.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A prolaktin az agylapi mirigy hormonja. Legfontosabb hatása a tejtermelés serkentése. Nem várandós, nem szoptató nőkben, illetve férfiakban túltermelése kóros.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Nem szoptató nőkben kialakuló tejelválasztás vagy más, magas prolaktinszinttel járó betegség gyanúja esetén.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas prolaktinszint nem várandós, nem szoptató nőkben menstruációs zavarokat, tejfolyást, meddőséget, a libidó megváltozását, bőrelváltozásokat okozhat, hosszú távon emelkedik a csontritkulás veszélye is. Férfiakban erekciós zavarokat, a nemi vágy csökkenését, a nemi szervek fejletlenségét, az emlő növekedését figyelték meg magas prolaktinszint mellett. Amennyiben az agyalapi mirigy daganata áll a hátterében, látászavar, fejfájás is jelentkezhet.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Nem terhesek, nem szoptatók körében a magas prolaktinszint leggyakoribb oka az agyalapi mirigy apró hormontermelő daganata. Emellett veseelégtelenség, pajzsmirigy-elégtelenség, májzsugor is állhat a jelenség hátterében. Számos gyógyszer is fokozhatja a hormon termelését. A kórok felderítésére további vizsgálatok végzendők, a daganat okozta magas prolaktinszint legtöbbször gyógyszerrel jól kezelhető.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Leiden-mutációAktivált Protein-rezisztencia, Factor V Leiden

Rövidítés:

APC-rezisztencia, FVL
Típus: Teljes vérből nyálkahártya-kaparékból végzett genetika.



nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat a trombózis leggyakoribb genetikai hajlamosító tényezőjének kimutatására szolgál.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A véralvadást bonyolult szabályozórendszer vezérli: az alvadéknak el kell zárnia a vérzés útját, de nem szabad kialakulnia, ha az érfal ép. A véralvadási rendszer egyik tagja az V. faktor, melynek génje többféle változatban fordul elő az emberek körében. Az egyik ilyen változatot hívják Leiden-mutációnak. Azoknál, akikben az V. faktor génjének ezen módosulata található meg, magasabb a vérrögök, a trombózis kialakulásának valószínűsége.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A trombózishajlam genetikai hátterének kimutatására. A vizsgálatot akkor érdemes elvégezni, ha a családban fiatal korban alakult ki trombózis.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Amennyiben a Leiden-mutáció az egyik szülőtől örökölt génen található meg (heterozigóta), a mélyvénás trombózis kockázata mintegy nyolcszorosára emelkedik. Amennyiben mindkét szülőtől a mutáns gént örökli valaki (homozigóta), a kockázat nyolcvanszoros.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A genetikai sajátosságainkon nem tudunk változtatni, de a betegségek nagy részének kialakulásáért nemcsak öröklött, hanem környezeti, életmódbeli tényezők is felelősek. Amennyiben valamely betegség kockázatát növelő genetikai változatot hordozzuk, a legfontosabb, hogy odafigyeljünk azon faktorokra, melyek megváltoztathatóak (táplálkozás, dohányzás, mozgás, stb.). A Leiden-mutációt hordozók esetében kiemelten fontos, hogy ne dohányozzanak, ne legyenek túlsúlyosak, mozgásban gazdag életmódot folytassanak, kerüljék bizonyos hormonális fogamzásgátló tabletták használatát.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Prosztata specifikus antigén

Rövidítés:

PSA
Típus: Vérszérumból készült hormon meghatározás.



5 µg/l alatt, 5 -10 µg/l között határérték
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A PSA a prosztatában termelődő fehérje, melynek szintje prosztatabetegségek (jóindulatú megnagyobbodás, prosztatarák) esetén emelkedik.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A PSA egy olyan fehérje, mely kizárólag a prosztatában termelődik. Szérumszintje a prosztataszövet térfogatával arányos. A vizsgálat kiegészítése az ún. prosztataspecifikus savanyú foszfatáz meghatározással segíti a pontosabb diagnózist.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas PSA-szint a prosztataszövet mennyiségét mutatja.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Emelkedett PSA-szintet találunk jóindulatú prosztata-megnagyobbodás, illetve prosztatarák esetén. A PSA mérése középkorú férfiakban a prosztatabetegségek szűrésére is alkalmazható. A szérumszint a betegség súlyosságával is arányos, így kezelés (műtét) után a beteg állapotának rendszeres ellenőrzésére is használható.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Thyreoidea-stimuláló hormonpajzsmirigy serkentő hormon, tireotropin

Rövidítés:

TSH
Típus: Vérszérumból készült hormonmeghatározás.



0,4-6 mIU/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A TSH az agyalapi mirigy és pajzsmirigy alkotta rendszer összehangolt működésének egyik jelzője. Értéke lehet magas és alacsony is akár a pajzsmirigy alul-, akár túlműködése esetén. A TSH értéke csak a szabályozó rendszer többi hormonjával (trijód-tironin (T3), tiroxin (T4), szabad (free) trijód-tironin(FT3)) és a klinikai tünetekkel együtt értelmezhető.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A pajzsmirigy működését, hormontermelését az agyalapi mirigy szabályozza a TSH elválasztásával. A TSH serkenti a pajzsmirigy működését.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Alacsony TSH-szint esetén az agyalapi mirigy nem serkenti a pajzsmirigy működését. Az alacsony TSH-szint önmagában nem okoz gondot, de jelzi a pajzsmirigy működésének zavarát.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magas TSH-szint esetén az agyalapi mirigy serkenti a pajzsmirigy működését. A magas TSH-szint önmagában nem okoz gondot, de jelzi a pajzsmirigy működésének zavarát.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Mivel a pajzsmirigy túlműködése gátolja a TSH felszabadulását, ezért a TSH értéke alacsonyabb lehet pajzsmirigy túlműködéses állapotokban. Emellett alacsonyabb szintet lehet mérni terhességben és számos gyógyszer (gyulladáscsökkentők, vérnyomáscsökkentők) hatására is.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas TSH-szint leggyakoribb oka a pajzsmirigy alulműködése. Ritka esetekben a TSH termelődésének zavara állhat a jelenség hátterében. A TSH-szint mérése a pajzsmirigybetegségek diagnosztikájában nyújt segítséget.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Teljes vaskötő kapacitás

Rövidítés:

TVK
Típus: Vérszérumból vagy vérplazmából készült - vérkémiai - vérképzés-vizsgálat



Függ az életkortól:
Csecsemő: 18-72 mmol/l (100-400 mg/dl)
Gyermek és felnőtt: 45-72 mmol/l (250-400 mg/dl)
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szervezet vasanyagcseréje a szérum vagy plazma vaskoncentráció, vaskötő kapacitás és ferritin-koncentráció együttese alapján ítélhető meg. Emelkedett a vaskötő kapacitás vashiányos állapotokban.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat azt méri, hogy a vérplazma vasat szállító fehérjéi (transzferrin) milyen arányban telítettek vassal. Ha a vaskötő kapacitás magas, akkor a plazma vaskoncentrációja alacsony és mellette sok a vas nélküli üres fehérje. Ha a vaskötő kapacitás alacsony, akkor a kötőfehérjék tele vannak vassal. A vasanyagcseréről csak úgy lehet valós képet kapni, ha a vaskoncentrációval és a ferritin-koncentrációval együtt értékelik. A ferritin is vasat megkötni képes fehérje.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a vérszegénység okainak felderítésére, kezelésének ellenőrzésére alkalmazzák.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony vaskötő-kapacitás hátterében akut vasmérgezés, hemokromatózis állhat, valamint gyulladás, daganatos betegségek, egyes vese- és májbetegségek esetében is ez tapasztalható. Szakorvosi kivizsgálásra és beavatkozásra van szükség.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vashiányban, terhességben és vérvesztés esetén növekszik a vaskötő kapacitás. Ha az ok vashiány, vaspótlással csökkenthető a TVK értéke.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vas

Rövidítés:

FE
Típus: Vérszérumból vagy vérplazmából készült vérkémia, vérképzés



Függ a nemtől és az életkortól:
Csecsemő: 7-18 umol/l (40-100 mg/dl)
Gyermek: 8-22 umol/l (8-22 mg/dl)
Felnőtt férfi: 12-31 umol/l (65-175 mg/dl)
Felnőtt nő: 9-30 umol/l (50-170 mg/dl)
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vas a vér oxigénszállító fehérjéjének, a hemoglobinnak fontos alkotóeleme. Vashiány esetén vérszegénység alakul ki, a vér oxigénszállító kapacitása csökken, tünetei fáradékonyság, szédülés, gyengeség. Vashiány esetén meg kell bizonyosodni róla, hogy nem fokozott vesztés (vérzések) vagy krónikus betegség (gyulladás, daganatos betegség) miatt alakult-e ki. Az ok megszüntetése mellett vaspótló kezelés lehet szükséges. A magas vaskoncentrációval járó állapotok ritkák.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérből elválasztott szérum vagy plazma vaskoncentrációját határozzák meg. A test vastartalmának mintegy kétharmada hemoglobinban, a vér oxigénszállító fehérjéjében található. A plazma vaskoncentrációjából a test teljes vastartalmára lehet következtetni, de koncentrációja csak jelentős késéssel követi a teljes vasanyagcsere változásait. A vasanyagcseréről valós képet a vaskoncentráció mellett a teljes vaskötő kapacitás ismeretében lehet kapni.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Vashiány következtében vérszegénység alakul ki, a vörösvértestek hemoglobintartalma és mérete kisebb a normálisnál. Tünetei: sápadtság, gyengeség, szédülés, koncentrációs zavarok.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vas lerakódik a máj és lép sejtjeiben, a lerakódások aránylag ártalmatlanok, de hosszú idő után máj- és szívizom-károsodáshoz vezethetnek.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Vashiány kialakulhat az elégtelen vagy helytelen bevitel, a rossz felszívódás, a túlzott veszteség vagy ezek kombinációja miatt. Kevés lehet a táplálékkal elfogyasztott vas vegetáriánus étrend esetén, gátolja a vas felszívódását a gabonafélék fitinsav-tartalma, a tea, egyes bélbetegségek. Fokozott veszteséghez vezet a vérvesztés - például a bélcsatornán keresztül vagy erős menstruáció miatt - gyulladás, krónikus betegség, daganatos betegség. Az orvosnak ki kell zárnia, hogy a vashiány nem valamilyen háttérbetegség tüneteként alakult ki (vérzések, gyulladások). A fokozott vesztés megszüntetése mellett vaspótlásra lehet szükség, amely tabletta formájában megoldható. A C-vitamin együttes szedése javítja a vas fels


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vasmérgezés a fokozott felszívódás vagy fokozott bevitel miatt alakulhat ki. A sorozatos vérátömlesztések fokozott vasterheléshez vezetnek. Túlzott vasfelszívódás alakul ki az örökletes hemokromatózisban (haemochromatosis). A magas vaskoncentrációval járó állapotok orvosi kivizsgálást és beavatkozást igényelnek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vércsoport-meghatározás

Rövidítés:

AB0
Típus: Teljes vérből végzett vizsgálat.



Nem értelmezhető.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vércsoport-vizsgálat minden olyan esetben elvégzendő, amikor elképzelhető, hogy a betegnek vérre lesz szüksége valamely orvosi beavatkozás során.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérben lévő sejtek felületén különböző, más emberekben, illetve állatokban immunreakciót kiváltani képes összetett fehérje- és cukorláncokat tartalmazó molekulák, úgynevezett glükoproteinek találhatók. Ezen molekulák különböző változatai határozzák meg a vércsoportokat. Több mint kétszázféle vércsoportot ismerünk, ezek közül csak néhánynak van klinikai jelentősége, a legfontosabb az AB0-vércsoport. A vörösvértestek felületén "A" vércsoport esetén egyik féle, "B" vércsoport esetén másik féle cukorláncú glükoprotein helyezkedik el, míg "0" vércsoport esetén az "A" és a "B" vércsoportra jellemző cukorláncok közül egyik sincs meg. Másrészt a vérszérumban mindig a hiányzó cukorláncok elleni ellenanyagok találhatók, azaz "A" vércsoport esetén anti-B ellenanyag (antitest), "B" vércsoport esetén anti-A,"0" vércsoport esetén anti-A és anti-B ellenanyag. Az AB0-vércsoport jelentősége az, hogy ha valakinek más vércsoportú vért adnak, mint amilyen a sajátja, akkor perceken belül akár halálos kimenetelű immunreakció is kialakulhat az idegen vérrel szemben azáltal, hogy az ilyenkor antigénként viselkedő sejtfelszíni glükoproteinekre azonnal rákötődnek a szérumban lévő antitestek.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot rutinszerűen végzik nagyobb sebészi beavatkozások (illetve azok lehetősége), illetve vértranszfúzió előtt, valamint olyan esetben, amikor a beavatkozás során elképzelhető, hogy vér adása lesz szükséges.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Bilirubin

Rövidítés:

Bi
Típus: 



A vizelet vizsgálatánál alkalmazott tesztek 7-8 µmol/l koncentrációnál válnak pozitívvá.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben lévő bilirubin epeúti elzáródással járó betegségek jelzője lehet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vörös vértestekben lévő hemoglobin első lebontási terméke a konjugálatlan bilirubin (indirekt bilirubin), mely a májban konjugált bilirubinná (direkt bilirubin) alakul át. Míg az első egyáltalán nem ürül a vesén keresztül, addig az utóbbinak kb. 1%-a szűrődik ki a vizelettel, a többi a májon keresztül az epével ürül, majd a bélben átalakul, és részben vissza is szívódik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Epeúti elzáródással járó betegségek diagnosztikájában használatos.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas vizelet bilirubin-szint mindig magas vérszinttel jár. A magas bilirubin-vérszint a szemfehérje és a bőr sárgás elszíneződését (sárgaság), valamint viszketést okoz.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A C-vitamin (aszkorbinsav) álnegatív eredményt okozhat.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vizelettel is nagyobb mennyiségű bilirubin ürül az emelkedett direkt bilirubin-vérszinttel járó betegségekben (pl. epeúti elzáródással járó betegségek (epekő, hasnyálmirigy daganat, stb.) fertőző májgyulladás esetén). A betegség pontos okának meghatározásához további vizsgálatok szükségesek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

C-reaktív protein

Rövidítés:

CRP
Típus: Vérszérumból végzett



8 mg/l alatt, újszülöttekben 15 mg/l alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A CRP a gyulladásos betegségek jó mutatója, plazmaszintje a gyulladással párhuzamosan változik.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A CRP fehérje mennyiségét méri, amely gyulladás esetén termelődik a májsejtekben. A fehérje a sejtek egyik speciális membránfehérjéjét képes felismerni, s ha hozzákötődik, a fehérvérsejtek közül az ún. makrofágok felismerik, és bekebelezik azt.
A CRP szintje gyulladásokban igen gyorsan, akár ezerszeresére is megemelkedhet, illetve azok gyógyulása esetén szintén gyorsan csökken, gyorsabban, mint más, hasonlóan gyulladást jelző faktoroké, például a vérsüllyedésé


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Gyulladásos betegség gyanúja esetén, ill. a kezelés hatékonyságának megítélésére végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Arra utal, hogy a szervezetben valahol gyulladás van. A vizsgálat az egyik igen érzékeny módszere a gyulladással járó betegségek kimutatásának.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Mindenféle gyulladással járó betegség (pl. tüdőgyulladás) esetén. A gyulladásos betegségek egy részét valamilyen külső ágens (baktérium, vírus, gomba) okozza, más részük nem függ össze külső kórokozóval (ún. steril gyulladás). A CRP mindkét esetben megemelkedhet, de jellemzően bakteriális és gombás fertőzések esetén emelkedik meg a szintje markánsan. Emellett daganatok is okozhatnak CRP-emelkedést.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Fehérje (protein)

Rövidítés:

Prot.
Típus: 



Normálisan a vizeletben igen kevés fehérje van, mennyisége 75 mg/nap ürítésig tekinthető normálisnak, 150 mg/nap ürítés már mindig kórosnak tekintendő.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben megjelenő fehérje vesebetegség jele lehet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizelettel naponta mintegy 30-40 féle (pl. plazma-, vese-, prosztata-, ondóhólyag-, széteső sejt eredetű) fehérje ürül 50-150 mg összmennyiségben. A veseboholy-szűrlet normálisan 20-30 mg fehérjét tartalmaz. Ennek legnagyobb része a vesecsatornákból visszaszívódik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A fokozott fehérjeürítés a vesebetegségek egyik leggyakoribb jele. Ilyenkor a vizeletbe vagy azért kerül több fehérje, mert a veseboholy membránja károsodik, és több fehérjét ereszt át, így a szűrlet fehérjetartalma meghaladja a vesecsatornák visszaszívó képességét, vagy pedig a vesecsatornák károsodnak, és nem tudják visszaszívni a fehérjéket. Daganatok is termelhetnek jellegzetes fehérjéket, melyek megjelennek a vizeletben. Ezen kívül láz, fizikai terhelés, alsó húgyúti fertőzés, szívbetegség is járhat emelkedett vizelet fehérje értékkel.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Különböző vesebetegségekben, s a vesét megtámadó betegségekben magasabb a szintje. Ártalmatlan állapotok is okozhatnak ilyen eltérést. Erősebb fizikai terhelés során jelentkezhet, és terhességben is elfogadott minimális mennyiségű fehérje a vizeletben. Ezekben az állapotokban azonban szükséges a 24 órás vizelet fehérjevizsgálata, mely pontosabb választ adhat a vizelettel történő fehérjeürítés kórosságának kérdésében. A vesebetegségből adódó fehérjevesztés a szervezet vérben található fő fehérjéjének csökkenéséhez vezet, mely alsó végtagi vizenyősödést is okozhat. Ilyen állapotokban mindenképpen szakorvoshoz (belgyógyász, nefrológus) kell fordulni!
A sok fehérvérsejtet vagy hámsejtet tartalmazó vizelet álpozitív eredményt adhat.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Mikroalbumin

Rövidítés:

MAU
Típus: 



<30 mg/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben lévő albumin meghatározása olyan szűrővizsgálat, mely a cukorbetegekben kialakuló vesekárosodást korán képes kimutatni.


Speciális előkészület:  
24 órás vizeletgyűjtés szükséges - azaz 24 órán át a teljes vizeletmennyiséget össze kell gyűjteni


Mit mér a vizsgálat?  
Meghatározza a 24 óra alatt gyűjtött vizeletben az albumin koncentrációját, amiből a napi ürített mennyiség pontosan meghatározható.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A cukorbetegség okozta vesekárosodás korai felismerésére.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Amennyiben a napi vizeletbe 24 óra alatt 30 mg/l-nél több albumin ürül, de mennyisége nem haladja meg a 300 mg/l-t, mikroalbuminuriáról beszélünk. A mikroalbuminuria megléte nagyon korán jelzi a cukorbetegség okozta vesekárosodást. A vizsgálat lehetőséget nyújt a kialakult károsodás korai felismerésére, a folyamat előrehaladtának lassítására, s ezáltal a végstádiumú veseelégtelenség kialakulásának megelőzésére vagy évekkel való eltolására.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Mikroalbuminuria felismerése esetén feltétlenül meg kell keresni a kezelést végző szakorvost (diabetológus, nefrológus). A kezelőorvos által beállított gyógyszerek (ún. ACE-gátlók, angiotenzin receptor-blokkolók) képesek késleltetni a vesekárosodás előrehaladását.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Nitrit

Típus: 



Normálisan nincs jelen a vizeletben.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben lévő nitrit baktériumok jelenlétére utal, vagyis bakteriális húgyúti fertőzés jelzője.


Speciális előkészület:  
Alapos tisztálkodás vizeletmintavétel előtt.


Mit mér a vizsgálat?  
Sok baktérium képes a nitrátot nitritté alakítani. Ha a vizeletben baktériumok vannak, azok a vizeletben lévő nitrátot nitritté alakítják. A vizelet normálisan nem tartalmaz nitriteket. Ahhoz, hogy a vizsgálat pozitív legyen, megfelelő számú baktérium (105 kórokozó/ml) jelenléte, a vizeletben nitrát és az szükséges, hogy a baktérium kellően hosszú ideig - legalább mintegy 4 órán át - legyen kapcsolatban a vizelettel. Ezért legjobb a reggel ürített vizelet.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Bakteriális húgyúti fertőzések gyanúja, bűzös vizelet, vizelési panaszok (csípő érzés, fájdalom, gyakori vizelési inger), alhasi fájdalom esetén végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Bakteriális húgyúti fertőzésre utal. Ezt megerősíthetik a vizelet-vizsgálat során kapott más eredmények, például a vizeletben található fehérvérsejtek (leukociták) is.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Álnegatív eredmény az ún. "nem nitrátredukáló" kórokozó, gyakori vizeletürítés, híg vagy savas vizelet és urobilinogén jelenléte esetén fordul elő.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vizelettenyésztés vizsgálata szükséges. Ekkor megpróbálják kitenyészteni az esetleges gyulladásért felelős kórokozókat. Kiirtásukra megfelelő gyógyszeres (antibiotikum) kezelés szükséges. A kezelés befejezése után újabb vizeletvizsgálat szükséges.
Álpozitív lehet az eredmény, ha a minta szennyeződik, így a baktérium a mintában valóban jelen van, a húgyutakban viszont nincs.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Fajsúly

Rövidítés:

Fs
Típus: 



1001-1030 g/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat a vese koncentráló-képességének felmérésére, illetve a vizeletben található esetleges kóros anyagok jelenlétére utalhat.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizeletben oldott anyagok mennyiségét és töménységét méri.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alacsony fajsúly híg vizelet jelenlétére utal. Híg vizeletet okozhat például nagyobb mennyiségű víz fogyasztása. A szervezet a vizelet "felhígításával" szabadul meg a bevitt felesleges vízmennyiségtől.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas fajsúly koncentrált vizeletre utal. Teljesen normális a koncentrált vizelet abban az esetben, ha az ember szomjazik, vagy átalussza az éjszakát, és reggeli, első vizeletét vizsgálják. Kóros anyagok (cukor, röntgen-vizsgálatok során használt kontrasztanyag, mérgek) felhalmozódása is emelheti a vizelet fajsúlyát.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Legtöbb esetben ez normális, nagyobb mennyiségű víz bevitelére utal. A megivott folyadék mennyiségének csökkentésével megemelhetjük a fajsúlyt. Egyes ritka betegségekben (diabetes insipidus) a szervezet képtelen a vizelet koncentrálására és a szomjazás ellenére is híg vizeletet ürít.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Leggyakrabban szomjazás alkalmával lesz magasabb a fajsúly. Bizonyos gyakori betegségekben, mint amilyen a cukorbetegség a vizelettel kórosan ürülő cukor, emeli a fajsúlyt. Szakorvosi, azaz nefrológus által végzett kivizsgálás szükséges.
Szomjazás esetén a vese a vizelet koncentrálásával takarékoskodik a vízzel.
A vese funkciózavarai esetén először a koncentráló-képesség sérül, ilyenkor a fajsúly szomjazás esetén is a normális tartomány alsó részén található.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vegyhatás

Rövidítés:

pH
Típus: 



pH 4,5-8,5
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat a vizelet bakteriális fertőzésének, az ürített kő típusának megállapításában segít.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a vizelet vegyhatását, azaz savasságát-lúgosságát méri. A pH rendesen a 4,5-8,5-ös tartományba esik, értéke sok tényezőtől, például az étrendtől is függ, szigorúan vett normálértéke nincs.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alacsonyabb pH savas vizeletet jelez. A savanyú vegyhatású vizelet bizonyos vesekő-típusok (pl. húgysavkövek) képződését segíti.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A pH magasabb értéke, lúgos (alkalikus) vizeletre utal. Alkalikus vizeletet leginkább a húgyutakban lévő, úgynevezett urea-bontó baktériumok okoznak, tehát bakteriális fertőzésre utal.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Elsősorban az étrend megváltoztatásával emelhetjük a vizelet pH-ját. Ezek az ún. alkalizáló diéták megelőzhetik a savas környezetet kedvelő vesekövek kialakulását.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magasabb érték esetlegesen zajló húgyúti fertőzésre utalhat. Ilyen esetben vizeletből a kórokozók kitenyésztése szükséges, mellyel a gyulladásért felelős mikroorganizmusokat lehet kimutatni, azonosítani, gyógyszerérzékenységüket meghatározni. Ezután megfelelő gyógyszeres (antibiotikum) kezelés szükséges. A kezelés befejezése után újabb vizeletvizsgálat szükséges.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

B típusú átriális natriuretikus peptid

Rövidítés:

ProBNP
Típus: Vérszérumból végzett enzimvizsgálat



<450 pg/ml
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Szívelégtelenség megállapításában, illetve a fulladás elkülönítő diagnosztikájában használt vizsgálat.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat egy, a vérben található fehérje, az ún. B típusú átriális natriuretikus peptid szérumban észlelhető mennyiségét méri. Az enzim a szívizomsejtek ingerlésekor termelődik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Szívelégtelenség gyanúja esetén, illetve e betegség kezelése eredményességének monitorozásakor, valamint a fulladás okának kiderítésében segít.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magasabb ProBNP-szint nagyon érzékeny és jellemző érték a szívelégtelenség jelzésére. A fulladás elkülönítő diagnosztikája során a magas ProBNP szint arra utal, hogy a fulladás szíveredetű. A ProBNP-szintje alapján fel lehet becsülni az ún. akut koronária szindrómában (ilyen betegség a szívinfarktus, illetve ennek egyes megelőző állapotai, az anginák egyes típusai) és más szívizom-károsodáshoz vezető betegségekben szenvedő betegek állapotát, betegségük lefolyását. A magasabb szint rosszabb életkilátásokat jelent ebben a betegségcsoportban.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Ismert szívelégtelenségben szenvedő betegnél a növekvő ProBNP-szint a kezelés eredménytelenségét, a betegség előrehaladtát jelzi. Szükségessé válhat a szívelégtelenségre adott gyógyszerek módosítása.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Procalcitonin

Rövidítés:

ProCT
Típus: 



0,5 ng/ml alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A procalcitonin szintjének emelkedése a vérmérgezés igen érzékeny jelzője.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a procalcitonin nevű, szérumban megtalálható fehérje szintjét méri.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Vérmérgezés (szepszis) gyanúja esetén a diagnózis megerősítése céljából végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A procalcitonin szintje elsősorban vérmérgezés állapotában emelkedik meg. Egyes betegségek, melyek lázzal járhatnak (vérképzőrendszeri és daganatos betegségek, autoimmun-folyamatok, stb.), megnehezítik a diagnózist, mert nehezen dönthető el, hogy a láz a betegség jele vagy esetleg a betegség kezelésének szövődményeként fellépő vérmérgezésé. Ekkor segít a procalcitonin, melynek magas szintje a vérmérgezés mellett szól, normális szintje azonban gyakorlatilag kizárja azt (álnegatív eredmény nem fordul elő).


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vérmérgezés esetén szintje emelkedik, ekkor vérből baktériumtenyésztés (ún. hemokultúra) szükséges, amit célzott antibiotikum-terápia követ.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Pszeudokolineszteráz

Típus: 



A normálérték a laboratóriumban alkalmazott módszertől függ.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A pszeudo-kolineszteráz a vérben megtalálható enzim, mely a műtéti altatáshoz használt szukcinil-kolin lebontását végzi. Alacsony vérszintje esetén a gyógyszer hatása meghosszabbodik.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A pszeudo-kolineszteráz a vérben található enzim, melynek élettani szerepe nem ismert, viszont több gyógyszer, például a műtéti altatáshoz alkalmazott szukcinil-kolin lebontását végzi. Az enzim vérszintjének csökkenése a szukcinil-kolin csökkent lebontását, és ezzel hatóidejének meghosszabbítását okozza, ami az altatás alatti légzésbénulás elhúzódásában jelentkezik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Altatást igénylő műtétek előtt, ha a beteg (vagy közvetlen vérrokona) anamnézisében korábbi altatás utáni hosszabb ébredés található.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az enzim alacsony szintje panaszt, betegséget nem okoz, de műtéti altatás során használt szukcinil-kolin adásakor a műtét utáni ébredés elhúzódóbb lehet.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A pszeudo-kolineszteráz vérszintje genetikai okok, illetve bizonyos gyógyszerek szedése esetén lehet alacsonyabb. Ilyen esetekben a szukcinil-kolin helyett más izombénító gyógyszert kell adni a műtéti altatás során.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Troponin-TTroponin

Típus: 



0,1 ng/ml alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A plazma troponin T szintje a szívizomelhalással járó betegségekben (infarktus, gyulladás, koszorúsér betegség) emelkedik. A szívinfarktusnak igen korai, 3-4 órán belüli jelzője lehet, amikor egyéb vizsgálatok még nem feltétlenül adnak pozitív eredményt.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A szívizom elhalása (infarktus) során a szívizomból felszabaduló egyik fehérje (Troponin T) mennyiségét határozza meg.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Igen érzékeny vizsgálat, és a szívre specifikus, ezért a kis kiterjedésű, egyéb vizsgálatokkal (pl. EKG) nem diagnosztizálható szívizom elhalás gyanúja esetén végzik. Már igen korán, 3-4 órával a szívizomelhalás után emelkedik a szérumszintje, és tartósan, 1-2 hétig magas marad.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Szívizomelhalás (szívinfarktus) jelzője lehet, illetve a szív koszorúserek átmeneti elzáródásával járó állapotokban (instabil angina pectoris) és szívizomgyulladásban is emelkedik a szintje.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Szívinfarktusban, szívizomgyulladásban, koszorúsér betegségben magas a plazmaszintje.
Erős, szorító mellkasi fájdalom esetén, mely kisugározhat a bal karba, vállba, állba, hátba, és elsápadással, erős verítékezéssel jár, azonnal hívjunk orvost, mert szívinfarktus jele lehet.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Urobilinogén

Rövidítés:

UBG
Típus: 



kb.: 17 µmol/l alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat epe-, májbetegségek és vörösvértest széteséssel járó betegségek esetén kórjelző lehet, azonban ezen betegségek megállapításához további vizsgálatok szükségesek.


Speciális előkészület:  
Nem igényel


Mit mér a vizsgálat?  
A vörös vértestekben lévő hemoglobin egyik lebontási terméke a konjugált bilirubin. Ez az epével a bélbe kerül, ahol a bélbaktériumok urobilinogénné bontják le. Ez visszaszívódik, majd többsége a májon át ürül, normális esetben csak kis része távozik a vizelettel.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat epeúti elzáródással járó betegségek, vörösvértest-széteséssel járó betegségek és májbetegségek diagnosztikájában használatos.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Nagyobb bilirubin kínálatból több képződik és ürül, ilyen betegségek lehetnek a vörösvértest-széteséssel járó betegségek és májbetegségek.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Epeúti elzáródással járó betegségek esetén a konjugált bilirubin nem jut a bélbe, így az urobilinogén nem alakul ki. Emellett, ha széles-spektrumú antibiotikumok megváltoztatják a bélflórát, az urobilinogén teljesen el is tűnhet a vizeletből.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vörösvértest széteséssel járó betegségek esetén megnő az urobilinogén termelődése. Májbetegség esetén a máj nem képes kiválasztani az urobilinogént, így nagyobb része ürül a vesében.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vizelet vér

Típus: 



1000 vörösvértest / ml alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben lévő vér a húgyutak, a prosztata vagy a vese betegségeire hívja fel a figyelmet.


Speciális előkészület:  
Menstruáció alatt nem javasolt a vizeletvizsgálat, vagy ezt jelezni kell az orvosnak.


Mit mér a vizsgálat?  
A teszt a vizeletben lévő ép vörösvértesteket, a szabad hemoglobint és az izmokból származó myoglobint mutatja ki.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Ha a vizelet vörösen elszíneződik, vagy, ha vizelési panaszok, illetve vesetáji fájdalmak jelentkeznek, valamint a vérszegénység kivizsgálásakor.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Ha 1 l vizeletbe körülbelül 1 ml vér kerül, az már szemmel észrevehető vörös elszíneződést okoz. A vizsgálat olyan kis mennyiségű vért is kimutat, mely még nem festi meg a vizeletet. Pozitivitás esetén a vérzés helyének és okának kivizsgálása szükséges.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A magas C-vitamin szint álnegatív eredményt okoz.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Nőkben gyakran az ad álpozitív eredményt, ha a menstruáció során a minta vérrel szennyeződik. Sűrű (koncentrált vizelet), fizikai megerőltetés, vitaminok és ételek is okozhatnak álpozitivitást. Vérvizelést okozhatnak vérzékenységgel járó állapotok (alvadásgátló gyógyszerek szedése, májzsugor, stb.), a húgycső, húgyhólyag, húgyvezetékek, vese gyulladása, daganata, a prosztata betegségei, a vesekövesség és különféle vesebetegségek. Leggyakrabban ürülő vesekövek okoznak vérvizelést. Apró vesekövek vagy vesehomok a húgyutak felsértésével szabad szemmel nem látható vérzésekhez vezetnek, melyet a teszt jelez. A fenti betegségek részletesebb kivizsgálást igényelnek, ezért ajánlott szakorvoshoz (nefrológus, urológus) fordulni.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Aceton

Típus: 



Éjszakai éhezést követően < 50 mg/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben megjelenő aceton éhezés vagy cukorbetegség jele lehet. Ilyenkor nemcsak a vizelet, a lehelet is aceton szagú lehet.


Speciális előkészület:  
A meghatározásnak friss vizeletből kell történnie, mivel az egyes ketontest-formák egymásba átalakulhatnak, a kevésbé kimutatható forma irányába.


Mit mér a vizsgálat?  
Az orvosi szóhasználatban ketontesteknek hívják a vajsavat, acetecetsavat és az acetont. A vér és a vizelet ketontest-tartalmát szokás meghatározni.
A vizsgálat a vizeletben lévő ketontesteket mutatja ki.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Cukorbetegség gyanúja esetén.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vizeletben lévő aceton a cukoranyagcsere zavarát mutatja. Szintje elsősorban az éhezési állapotokban emelkedik meg, például cukorbetegség vagy alkoholizmus fennállása esetén. Újszülöttekben lehet ez első jele valamilyen veleszületett anyagcsere-zavarnak. Ezeken kívül kiszáradás (hasmenés vagy hányás) esetében, fizikai megerőltetés után vagy heveny hasnyálmirigy-gyulladásban is magasabb lehet szintje.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Éhezéskor vagy például cukorbetegségben, amikor a szervezet sejtjei nem tudják felvenni a glükózt, a máj ketontesteket állít elő, melyek a glükóz helyett energiaforrásul szolgálnak a sejtek számára.
Súlyos éhezéskor szintje jelentősen emelkedhet. Cukorbetegség gyanújakor annak igazolására további vizsgálatok (éhomi vércukor, cukorterhelés) szükségesek.
Álpozitív eredmény fordulhat elő kiszáradáskor, illetve például levodopa tartalmú vagy más gyógyszerek szedésekor.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Alfa-1-antitripszin

Rövidítés:

AAT
Típus: Vérszérumból készül



A normálérték a laboratóriumban alkalmazott módszertől függ.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat egy vérben keringő fehérje, az alfa-1-antitripszin szintjét határozza meg. A fehérje alacsonyszintje tüdő- és májbetegségekkel járhat együtt.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az alfa-1-antitripszin egy májban, egyes vérsejtekben és a tüdő egyes sejtjeiben termelődő, a vérben megtalálható fehérje. Nevét onnan kapta, hogy a tripszin, a kimotripszin és az elasztáz nevű, fehérjéket bontó enzimeket gátolja. Ezek a fehérjebontó enzimek a táplálékban található fehérjék lebontásában, valamint pl. a fertőző ágensekkel szembeni védelemben játszanak szerepet. A hatásuk azonban nem lehet korlátlan, mivel ekkor az egészséges szövetek is károsodhatnának. Gátlásukban van kiemelt szerepe az alfa-1-antitripszinnek


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot fiatalkorban kialakuló tüdőtágulat, illetve májzsugor okainak meghatározására használják.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alfa-1-antitripszin szintje egy viszonylag gyakori öröklött betegségben genetikai okok miatt lehet alacsonyabb. Alacsony szintje esetén a fehérjebontó enzimek kerülnek túlsúlyba, mely szervkárosodásokhoz (tüdőtágulathoz, májcirrózishoz, bőrgyulladásokhoz) vezet. Minél alacsonyabb a vérszint, annál valószínűbb a máj- vagy tüdőbetegség kialakulása. Az öröklött betegségnek több formája létezik, ennek meghatározása segít a várható szervkárosodás kialakulásának meghatározásában.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Az alfa-1-antitripszin szintje akut vagy krónikus gyulladások, bizonyos tumorok esetén magasabb lehet, de ennek nincs jelentősége, mert ezen emelkedés alapján nem lehet a gyulladást vagy a tumort diagnosztizálni.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Alacsony vérszintjének legtöbbször genetikai oka van. A betegséget rendszeres alfa-1-antitripszin adásával lehet karbantartani. Nagyon fontos, hogy a dohányzás megsokszorozza a tüdőtágulat kockázatát, azaz akik ilyen öröklött hajlammal rendelkeznek, azok semmiképp ne dohányozzanak. Súlyos májbetegség esetén májátültetés jöhet szóba. Emellett fehérjehiányos állapotok (hiányos táplálkozás, fehérjevesztés a vizelettel), heveny hasnyálmirigy-gyulladás, illetve égések esetén is alacsonyabb vérszint észlelhető.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Anti-nukleáris antitest

Rövidítés:

ANA
Típus: Vérszérumból készülő immunológiai viszgálat



A normálérték a negatív érték, vagyis ha nem mutatható ki antinukleáris antitest.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az ANA-vizsgálat olyan auto-antitesteket vizsgál, melyek szintje autoimmun betegségekben, elsősorban SLE-ben megemelkedik. A vizsgálat eredményét csak más immunológia vizsgálatokkal, valamint a klinikai képpel együtt szabad értelmezni.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az autoimmun betegségek alapja, hogy az immunrendszer eddig többnyire ismeretlen okokból idegennek tart bizonyos, a saját szervezetben lévő sejteket, és ellenük - ugyanúgy, mint a behatoló baktériumok ellen - immunreakció indul. Az anti-nukleáris antitestek (sejtmag ellenes ellenanyag, ANA) egyike az autoimmun betegségekben termelődő ellenanyagoknak.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
SLE vagy más autoimmun betegség gyanúja esetén a betegség megerősítésére, kizárására alkalmazzák.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magasabb ANA-érték azt jelenti, hogy a szervezetben a normálisnál nagyobb mennyiségben találhatóak meg a sejtmag elleni antitestek. Az ANA jelentősége, hogy leggyakrabban lupus erythematosus (e.: lupusz eritematózusz), SLE) elnevezésű betegség esetén mutatható ki, így a sokféle tüneteket okozó betegség egyik kimutatási módszereként alkalmazható. Emellett más autoimmun betegségekben - mint a szkleroderma, a polimiozitisz, a primer biliáris cirrózis vagy az autoimmun hepatitisz - is jelentősége van emelkedett voltának. Egyes autoimmun betegségekben azonban, bár szintje emelkedett lehet, nem segít a diagnózis felállításában. A magasabb érték nem feltétlen jelenti azt, hogy a vizsgált személy biztosan autoimmun betegségben, SLE-ben szenved, főleg a határértéket alig meghaladó vizsgálati eredmények esetében. Idősebb korban gyakori az álpozitív eredmény; egyes tanulmányok szerint minden 10. 60 évnél idősebb, egyébként nem beteg emberben pozitív eredményt ad az ANA-vizsgálat. Az autoimmun kórképekre különösen igaz, hogy csak a többféle laboratóriumi lelet és a klinikai kép együttes értékelésével lehet megfelelő diagnózist adni.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Ferritin

Típus: Vérszérumból készült



Nők: 4-161µg/l
Férfiak: 16-300µg/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szérum ferritin szintje a szervezet vastartalmának jelzője. Vashiányban szintje csökken. A vashiányos vérszegénység leggyakoribb oka a vérveszteség a bélrendszerből, amit okozhat többek között vérző fekély, daganat, aranyeres csomó.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A test vastartalmának elsődleges helyei - a keringő vörösvértesteken kívül - a vasraktárak. A vas ferritin és hemosiderin formájában raktározódik.
A ferritin egy májban termelődő fehérje, mely vasat köt meg. A szervezetben található ferritinnek csak egy része jelenik meg a keringésben, ez azonban a raktározott vas mennyiségével párhuzamosan változik. A szervezet vastartalékát méri, a vashiány mértékéről ad felvilágosítást. Emellett gyulladásokban, daganatos betegségekben és májkárosodás esetén is fokozottan termelődik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vérszegénység fajtájának kiderítésében játszik szerepet. Vashiányban a szervezet vasraktárai kiürülnek, a szérum ferritin-szintje csökken.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A vasraktárak csökkenésére, kiürülésére utal. A szérum-ferritin szint még azelőtt jelzi a vashiányt, mielőtt a vashiányos vérszegénység kialakulna, tehát kimutatja a lappangó vashiányt is.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A ferritin szintje gyulladás, daganatos betegségek esetén is megemelkedik. Krónikus gyulladással járó betegségekben (vese, máj, tüdő, vérképzőszervi, stb.) is kialakulhat vérszegénység, ilyenkor a ferritin-szint magas. Daganatos betegségekben a ferritin-szint együtt változik a daganat kiterjedésével, miután azonban ez a változás nem csak a daganatok esetén áll fönn, a betegség lefolyásának követésére nem alkalmas a vizsgálat.
Ha túl sok vasat pótolunk, illetve bizonyos betegségekben, amikor sok vas raktározódik (ún. hemosiderosis), a ferritin-szint szintén magas lehet.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vashiány okai lehetnek elégtelen vasbevitel, hiányos táplálkozás, csökkent felszívódása a bélrendszerből, megnövekedett vasigény (várandósság, szoptatás idején), vérvesztés (emésztőrendszerből, menstruáció, gyakori véradás), tartós vörösvértest-szétesés (pl. beteg szívbillentyű miatt).


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Krónikus gyulladásos, daganatos betegségekben, valamint fokozott vasraktározással járó betegségekben (hemosiderosis) is lehet a szintje magasabb.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Fruktózamin

Típus: Vérszérumból készült vizsgálat.



2-3 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A fruktózamin vizsgálatára a cukorbetegség kontrolljánál van szükség annak megítélésére, hogy a cukorbetegség kezelése megfelelő-e, illetve, hogy a beteg jól együttműködik-e az orvossal (pl. diéta).


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a vérben található olyan fehérjék szintjét határozza meg, melyekhez glükóz kapcsolódott. A glükóz fehérjekötődésének sebessége a vércukorszinttől függ, így a vizsgálat a megelőző 1-2 heti átlagos vércukor koncentrációról ad információt.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Akkor vizsgálják, ha kifejezetten a legutolsó 1-2 hét átlagos vércukor koncentrációjára kíváncsiak. Ennek cukorbetegség esetén van jelentősége, például akkor, amikor a cukorbetegnél a vércukorszint beállítása a cél, vagy pedig az orvos szeretne megbizonyosodni róla, hogy megfelelő-e a diéta, a betegnek sikerül-e betartania. Hosszabb időtartam vizsgálatára az ún. hemoglobin-A1C vizsgálat alkalmas.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Arra utal, hogy az elmúlt 1-2 hétben a vércukorszint a normálisnál magasabb volt, tehát módosítani kell a cukorbetegség kezelésén, vagy a beteg nem diétázott jól.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A cukorbeteg tartsa be a diétát, pontosan adja be az inzulint, illetve vegye be a gyógyszert!



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Haptoglobin

Típus: Vérszérumból készült



400-3360 mg/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Vörösvérsejt-széteséssel járó betegségek esetén szintje jelentősen lecsökken.


Speciális előkészület:  
Bizonyos gyógyszerek (szteroidok, fogamzásgátlók, testépítő szerek, egyes antibiotikumok) szedése nem javasolt a mintavételt megelőzően, mert befolyásolhatják az eredményt.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat egy, a máj által termelt, a vérben található fehérje, a haptoglobin vérszérumban észlelhető mennyiségét méri. A haptoglobin megköti a vörösvétestekből kiszabadult, így a vérben szabadon található vérfestéket, a hemoglobint, a lebontás helyére szállítja, majd az így a vesén keresztül ürül.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Vörösvérsejt szétesésével járó betegségek jelenlétének igazolására végzik.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A széteső vörösvérsejtekből felszabaduló vérfesték hozzákötődik a haptoglobinhoz, így szabad mennyisége csökken. Vörösvérsejt-szétesést okozhatnak egyes gyógyszerek, immunológiai megbetegedések, szívben elhelyezkedő műbillentyű, öröklőtt betegségek, valamint nem megfelelő vérátömlesztés során fellépő reakciók. A vörösvértestek fokozott szétesése vérszegénységhez vezet. Alacsonyabb vérszintet okozhat csökkent termelése (pl. májbetegségekben), valamint felszívódási zavarok miatti hiánya is megmutatkozhat.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A haptoglobin ún. "akut fázis fehérjeként" is működik, ezért szintje heveny betegségek (pl. epeúti elzáródás, fekélybetegség), gyulladások (pl. colitis ulcerosa), szövetelhalás, daganatos betegségek esetében megemelkedik.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsonyabb haptoglobin-szint mögött a termelődés csökkenése (pl. májbetegség) vagy a fokozott vörösvértest-szétesés állhat. Ilyen esetben mindenképpen szakorvosi (hematológiai) kivizsgálás szükséges. A háttérben meghúzódó vörösvértest széteséssel járó állapotok súlyos betegségekre is jellemzőek is lehetnek.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A kiváltó ok kezelése szükséges. Elsősorban bélrendszeri eltérések okozzák magasabb szintjét, ezért gasztroenterológus szakorvos felkeresése szükséges.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Leukocyta

Típus: 



10 fehérvérsejt/mikroliter (µl) mennyiség alatt.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben lévő leukociták a húgyutak, a prosztata vagy a vese gyulladását jelzik.


Speciális előkészület:  
A vizelet-mintavétel előtt alaposan meg kell mosakodni, a mintát a vizelet középső harmadából kell a mintavételi edénybe ereszteni (úgy nevezett középsugaras vizelet).


Mit mér a vizsgálat?  
A leukociták fehérvérsejtek, melyek egy leukocita-észteráz nevű enzimet termelnek, a vizsgálat ennek segítségével mutatja ki a vizeletben lévő fehérvérsejteket. Emellett a vizelet-üledék mikroszkópos vizsgálatával is azonosíthatók, és mennyiségileg is meghatározhatók a fehérvérsejtek. A fehérvérsejtek jelenléte a vizeletben valószínűsíti baktériumok, tehát gyulladás jelenlétét a húgyutakban, leggyakrabban a húgyhólyagban. Ha fehérvérsejt (leukocita) van a vizeletben, annak mennyiségét keresztekkel jelölik. A legtöbb a négy kereszt (++++), vagy mikroszkópos tárgylemezre cseppentenek az üledékből, és a mikroszkóp látómezejét felosztó kis négyzetekben, ún. látóterekben sejtszámlálással kapott számot írják a laborleletre.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A húgyutak, a prosztata és a vese gyulladásával járó betegségekben végzik, ennek tünetei: bűzös vizelet, vizelési panaszok (csípő, fájó érzés, gyakori vizelési inger), alhasi fájdalom, vesetáji fájdalom (esetleg láz).


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vizeletben megjelenő fehérvérsejtek húgyúti fertőzésre, prosztata- vagy vesegyulladásra utalnak.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Álnegatív eredményt ad a magas vizeletfajsúly, vizeletcukor, vizelet-urobilinogén, egyes gyógyszerek (pl. rifampicin, phenazopyridin) és a C-vitamin a tesztcsíkon, a mikroszkóp alatt azonban ilyenkor is láthatóak a fehérvérsejtek.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Álpozitív eredményt ad, ha a minta a szervezeten kívül fertőződik, így például, ha a vizelet sokáig áll a mintavételi pohárban, vagy nem mosdik meg a beteg a mintavétel előtt.
Pozitív esetben vizelettenyésztés vizsgálat szükséges, mellyel az esetleges gyulladásért felelős kórokozókat lehet kimutatni, azonosítani, gyógyszer-érzékenységüket meghatározni. Ezután megfelelő gyógyszeres (antibiotikum) kezelés szükséges. A kezelés befejezése után eredményességének ellenőrzésére újabb vizeletvizsgálatot végeznek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Parathyreoid hormonParathormon

Rövidítés:

PTH
Típus: Vérszérumból készült hormonvizsgálat.



10-65 pg/ml
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A mellékpajzsmirigyekben termelődő PTH a kalcium- és foszfátanyagcsere egyik szabályozó hormonja.


Speciális előkészület:  
A mintavétel reggel, éhgyomorra történjen. Ezt követően a mintát mihamarabb a laborba kell juttatni, mert szobahőmérsékleten a hormon 2 órán keresztül stabil, 4ºC-on pedig 8 órán keresztül. Amennyiben a mintát nem tudják ennyi idő alatt a vizsgáló laborba juttatni, fagyasztva kell szállítani.


Mit mér a vizsgálat?  
A parathormont (PTH) a mellékpajzsmirigy termeli. A PTH feladata a foszfor és a kalcium anyagcseréjének szabályozása. Hatására a csontokból felszabadul a kalcium és foszfor, valamint növekszik a kalcium visszatartása a vesében és fokozódik a foszfor ürülése.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A PTH mérésére a kalcium- és foszfor-anyagcsere zavarainak felderítésében kerülhet sor.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A mellékpajzsmirigy alulműködése, a PTH alacsony szintje a kalcium felszívódásának és a vesében való visszaszívásának csökkenését, így a szérum kalciumszintjének csökkenését okozza. Ennek következtében csontrendszeri, idegrendszeri elváltozások mellett érzészavarok, izomgörcsök alakulhatnak ki.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A mellékpajzsmirigy túlműködése, a PTH magas szintje esetén csökken a vizelet kalciumtartalma, nő a vér kalciumszintje, ezzel párhuzamosan csökken a vér foszfátszintje. Ezek következtében vesekövesség, a vizelet mennyiségének növekedése, csontfájdalom, kisebb behatásra is kialakuló csonttörés jelentkezhet.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vér alacsony PTH-szintje a mellékpajzsmirigy alulműködésének következménye. A kalcium- és foszforanyagcserére jellemző élettani folyamatok vizsgálatára van szükség. Ezek alapján dönthető el, milyen kezelés végzendő.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vér magas PTH-szintje a mellékpajzsmirigy túlműködésének következménye. A kalcium- és foszforanyagcserére jellemző élettani folyamatok vizsgálatára van szükség. Ezek alapján dönthető el, milyen kezelés végzendő.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vanillin-mandulasav

Rövidítés:

VMA
Típus: A nap 24 órájában keletkezett összes vizeletet be kell gyűjteni (röviden 24 órás gyűjtött vizelet), melynek egy része szolgál a laborba küldendő mintaként. Bár a teljes mennyiségre a labornak nincs szüksége, az összes gyűjtött vizelet mennyiségét feltétlenül fel kell jegyezni, és a laboratórium tudtára kell adni.



Felnőtteknél 3,3-6,5 mg/24h
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizelet VMA-vizsgálat a vérnyomáscsökkentőkre nem csökkenő magas vérnyomás hátterében álló egyik lehetséges ok, a mellékvesevelő hormonokat termelő daganat (phaeochromocytoma) kimutatására szolgál.


Speciális előkészület:  
A vizeletet 10 ml 25%-os sósavat tartalmazó, sötétített vizelettartályban kell gyűjteni, a kicsapódás és lebomlás megelőzésének érdekében. A gyűjtéskor ezért vigyázni kell, hogy a felfröccsenő sósav ne okozzon sérülést, felmaródást (legjobb, ha nem direkt a gyűjtőedénybe ürítjük a vizeletet). A laboratóriumba a mintát szintén sötét üvegben kell beszállítani. A gyűjtés eredményét egyes gyógyszerek szedése és élelmiszerek fogyasztása (pl. banán, kávé, sajt, mandula, tea) befolyásolhatja.


Mit mér a vizsgálat?  
A VMA a mellékvesevelőből felszabaduló hormonok (adrenalin, noradrenalin) bomlásterméke, mely a vizeletben kiválasztódik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Mellékvesevelő hormonokat (adrenalin, noradrenalin) termelő daganat gyanúja esetén végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas vizeletszint mellékvesevelő hormont termelő daganatra (pl.. phaeochromocytoma) utalhat, ami magas vérnyomást, fejfájást, szívdobogásérzést, erős verejtékezést okoz.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Alultápláltság, veseelégtelenség, egyes gyógyszerek (guanethidin, reserpin, fenfluramin) csökkentik a szintjét, így álnegatív eredményt adhatnak.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Hirtelen kialakuló vagy megmagyarázhatatlanul hirtelen súlyosbodó, illetve gyógyszeres kezelésre nem reagáló magas vérnyomás betegség hátterében álló mellékvesevelő hormont termelő daganat jelenlétére utalhat. Emellett egyes gyógyszerek (levodopa, értágítók, hörgtágítók), sok banán vagy vanília fogyasztása, stressz, erős érzelmi állapot, testedzés emelkedett szintet okoznak. Magasabb a szintje különféle betegségekben is: ólommérgezés, terhességi görcsroham (eclampsia), túl alacsony vércukorszint, egyes idegrendszeri betegségek (Guillain-Barré-szindróma, amyotrophiás lateralsclerosis).



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Indirekt bilirubin

Típus: Klinikai kémia



10 µmol/l (6 mg/l) alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az indirekt bilirubin a vérfesték egyik lebontási terméke, vérszérumbeli szintje a vörösvértestek fokozott szétesése, illetve májbetegség esetén emelkedhet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vörös vértestekben lévő hemoglobin, mely a vér vörös színét adja, felszabadul a lebomló vörös vértestekből és átalakul bilirubinná - ez az indirekt bilirubin. A máj enzimrendszere vízoldékonnyá teszi az indirekt bilirubint - ezt nevezik direkt bilirubinnak -, majd az epével kiválasztja a bélbe. A bélben lévő epefesték egy része visszaszívódik a belekből, és a vizelettel ürül ki. A hemoglobin lebomlási termékei okozzák a széklet normális és a vizelet sárgás színét.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot májbetegség, sárgaság gyanúja esetén, illetve azok kizárására végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas bilirubin-szint a szemfehérje és a bőr sárgás elszíneződését (sárgaság), a vizelet sötétebb színét, valamint viszketést okoz.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Az indirekt bilirubin-szint emelkedett lehet fokozott bilirubin-termelődés, azaz a vörösvértestek fokozott szétesése (élettani újszülöttkorban, kóros például vérképzőszervi- és autoimmun-betegségekben, műbillentyűk esetén), illetve csökkent átalakítás, vagyis a máj enzimrendszereinek zavara (májgyulladás, májzsugor, mérgezés) esetén. Az okok kiderítéshez további vizsgálatok szükségesek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Tiroxin

Rövidítés:

T4, fT4
Típus: Vérszérumból készült hormonvizsgálat.



T4: 50-110 µg/l (64-142 nmol/l), fT4: 8-18 ng/l (10-23 pmol/l)
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A tiroxin, a pajzsmirigy hormonja, mely a szervezet "működési sebességét" szabályozza. A tiroxin értéke csak a szabályozó rendszer többi hormonjával (TSH, T3, FT3) és a klinikai tünetekkel együtt értelmezhető.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A tiroxin a pajzsmirigy által termelt egyik hormon, ennek szérumszintjét határozza meg a vizsgálat. A vérben található hormon nagyobb része fehérjékhez kötődik, csak kis része van szabad formában jelen. A szabad hormon az aktív, míg a fehérjéhez kötött tartalékként szolgál. A hormon-meghatározás vonatkozhat a teljes T4 szintre (TT4, T4), de ennél általában több információt nyújt a szabad hormon (fT4) szintjének meghatározása.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Alacsony tiroxin-szint következtében a szervezet működése, anyagcseréje lelassul, azaz fáradékonyság, gyengeség, fázósság, vérszegénység, székrekedés, depresszió alakulhat ki.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magas tiroxin-szint következtében a szervezet "felpörög", azaz ingerlékenység, izzadás, súlyvesztés, szapora szívverés, laza széklet jelentkezik.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony tiroxin-szint oka lehet jódhiány, a pajzsmirigy gyulladása, de lehet hátterében valamilyen autoimmun folyamat is. Bizonyított jódhiány esetén jódozott só fogyasztása enyhe esetekben hasznos lehet. A pajzsmirigy-hormon pótlására gyógyszer formájában van lehetőség.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas tiroxin-szint leggyakoribb oka egy autoimmun betegség, a Basedow-kór. A betegség általában 20-40 év közötti nőkben jelentkezik. Ennek gyógyszeres kezelése lehetséges. Egyes esetekben a pajzsmirigy jóindulatú daganata vagy az agyalapi mirigy TSH-t (pajzsmirigyserkentő hormont) termelő daganata lehet a jelenség oka. Ezekben az esetekben többféle kezelési mód közül kell kiválasztani az adott esetben legmegfelelőbbet.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Glükóz

Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémiai vizsgálat.



3,9 - 5,6 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A magas vércukorszint a cukorbetegség jelzője.


Speciális előkészület:  
Viszgálatot éhgyomorra végzik.


Mit mér a vizsgálat?  
A glükóz a sejtek "üzemanyaga". A sejtek a vérben keringő glükózt inzulin jelenlétében tudják felvenni. A glükóz vérszintjét sok hormon együttes, sok esetben egymással ellentétes hatása szabályozza, hogy a táplálkozás ritmusát valamelyest kiegyenlítve a sejtek részére folyamatosan rendelkezésre álljon az "üzemanyag". Cukorbetegség esetén a vér glükózszintje megemelkedik. A vizsgálatot 8-10 órás éhezés után vett vérből végzik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A cukorbetegséggel járó magas vércukorszint kimutatására végzik.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alacsony vércukorszint szédüléssel, izzadással, éhséggel, látászavarokkal, súlyos esetben eszméletvesztéssel jár.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas vércukorszint szomjúságot, nagy mennyiségű vizelet ürítését okozza. Hosszú távon a magas vércukorszint a vese, a retina elváltozásait okozza, lassítja a sebgyógyulást, rontja a kiserekben való átáramlást, emeli az érelmeszesedés, szív-érrendszeri betegségek kockázatát.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony vércukorszint (hipoglikémia) oka lehet májkárosodás, alkoholizmus, kóros soványság, inzulint termelő daganat. A kiváltó okok kivizsgálása szükséges.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas vércukorszint leggyakoribb oka a cukorbetegség. Kezelésében a szigorú diéta, súlycsökkentés és a gyógyszeres kezelés (tabletták vagy inzulin-injekció) betartása a legfontosabb. A rosszul kezelt cukorbetegség rövid távon nem okoz panaszokat, de hosszú távon veseelégtelenség, látásvesztés, szív- és érrendszeri betegségek alakulhatnak ki.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

KariotipizálásKromoszóma-vizsgálat

Típus: Teljes vérből és magzatvízből végzett genetikai vizsgálat.



nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A kariotipizálás a kromoszómák alaki és számbeli eltéréseit mutatja meg.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az emberi génkészletet 46 "kötet", 23 pár kromoszóma tartalmazza. A kariotipizálás a kromoszómák mennyiségbeli eltéréseit, illetve kromoszómavégek letörését, áthelyeződését mutatja ki. A vizsgálatot legtöbbször magzaton végzik, a magzatvízben lévő sejteket, illetve a méhlepény magzati sejtjeit az anyai hasfalon átszúrt tű segítségével veszik. Az így nyert sejteket néhány napig tenyésztik, és ezután speciális festéssel mikroszkóp alatt vizsgálják a kromoszómákat. A különböző kromoszómák méretük, alakjuk és keresztcsíkos festődésük alapján különíthetőek el. A vizsgálatnak emellett az igazságügyi orvostani szerepe is egyre nagyobb, mind a rokoni kapcsolatok igazolásában vagy kizárásában (pl. apasági perek), mind pedig a bűnüldözés területén (bűncselekmények során keletkezett DNS-minták azonosítása).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Kromoszóma-rendellenesség okozta fejlődési rendellenesség gyanúja miatt.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Amennyiben az egyik kromoszóma eltörik, és a letört rész elvész, súlyos fejlődési rendellenességek alakulnak ki, melyek nagy része a magzat elhalását okozza. Amennyiben a letört kromoszóma-darab egy másik kromoszómához hozzákapcsolódik, az illetőben betegség nem feltétlen alakul ki, de felnőtt korában termékenységi problémákat okozhat. Előfordulhat, hogy a kromoszómák épek, de egy hiányzik, vagy az egyikből nem kettő, hanem három példány is van egy sejtben. Ilyen esetben alakul ki például a Down-szindróma, ahol a 21. kromoszómából van sejtenként 3 példány.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Protein S

Típus: Vérplazméból végzett biokémiai vizsgálat.



Férfiaknál 65-145 %,
Nőknél 50-120%
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A Protein S a véralvadással egyensúlyt tartó fibrinolízisben szerepet játszó fehérje. Alacsony szintje vagy hiánya trombózishajlamot okoz.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A véralvadással ellentétes folyamat a fibrinolízis, az alvadék feloldódása. Ezt a véralvadáshoz hasonlóan egy több plazmafehérjéből álló rendszer szabályozza. Ezek közé a fehérjék közé tartozik a Protein C és a Protein S. A fehérjék a májban termelődnek, szintézisükhöz K-vitamin szükséges. A véralvadás és a fibrinolízis pontos egyensúlyára van szükség a vérkeringés fenntartására, hogy csak ott és akkor alakuljon ki alvadék, ahol vérzés van, és csak addig maradjon meg, amíg szükség van rá, utána viszont feloldódjon. Ha nő a vér alvadékonysága, vagy csökken a fibrinolízis hatékonysága, nő a véralvadékok kialakulásának veszélye, ez pedig az erek átjárhatóságának csökkenéséhez vezethet (trombózis, embólia). Ha csökken a vér alvadékonysága, vagy nő a fibrinolízis hatékonysága, vérzések alakulhatnak ki (ínyvérzés, izületi bevérzés, stb.).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot véralvadási zavarok esetén, a trombózishajlam okának kimutatására alkalmazzák, különösen akkor, ha a trombózis korai életkorban (40 éves kor alatt) jelentkezik, illetve családi halmozódást mutat.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A normálisnál alacsonyabb fehérjeszint fokozott alvadékonysággal és trombózishajlammal járhat.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Mivel a fehérjét a máj állítja elő, ezért májbetegségekben alacsonyabb értéket találhatunk, emellett egyes gyógyszerek szedése is befolyásolhatja termelését (pl. véralvadásgátlók, fogamzásgátlók, egyes kemoterápiás szerek). Ismert olyan ritka örökletes betegség (két fajtája ismert: az egygénes öröklésmenetű protein S hiány, mely nagyon ritka, csak egyedi eseteket írtak le, és a kevert génes öröklésmenetet mutató protein S hiány), ami alacsony Protein S szinttel jár. Ennek a következménye a fokozott trombózishajlam, ami fiatal korban bekövetkező trombózissal, tüdőembóliával, szív-érrendszeri betegségekkel járhat.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

24 órás vizelet fehérje (protein)

Rövidítés:

Prot.
Típus: 



<150 mg/24 óra
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizeletben megjelenő nagy mennyiségű fehérje súlyos vesebetegség jele lehet.


Speciális előkészület:  
24 órán keresztül tartó vizeletgyűjtést igényel. A reggeli első vizelet WC-be történt ürítése után egész nap és egész éjjel egy gyűjtőedénybe szükséges a vizeletet gyűjteni a másnap reggeli első vizelettel együtt. Ezt követően a vizelet felkeverendő, melyből egy 50 ml-es mintát kell leadni. Emellett a laboratóriummal tudatni kell az össz-vizeletmennyiséget is.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizeletben kiválasztódó különböző fehérjék összmennyiségét méri. További vizsgálatokkal a fehérjék típusa is meghatározható.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A rutinvizsgálatok során észlelt fehérjeürítés gyakorta átmeneti, ártalmatlan, úgynevezett benignus proteinuria.
A fokozott fehérjeürítés okai három csoportba sorolhatók: 1. vesebetegségek (a vese saját betegségei, például gyulladásai, illetve másodlagosan kialakuló vesebetegségek (többek között cukorbetegség, magas vérnyomás betegség, fertőzések, autoimmun-betegségek) következtében, 2. a vese visszaszívó képességét meghaladó mennyiségű fehérje jelenléte a szűrletben (pl. a vörösvértestek vagy az izomsejtek fokozott szétesése vagy egyes daganatos betegségekben termelt abnormális fehérjék miatt) és 3. egyéb okok (pl. vese- és húgyúti kövek, gyulladások, sérülések és daganatok). Láz, fizikai terhelés, szívbetegség is járhat emelkedett vizeletfehérje-értékkel.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A kiürített fehérje mennyisége utal a háttérben előforduló lehetséges betegségekre. 300 mg/24 óra értékig elsősorban a cukorbetegség korai vesekárosító hatását jelzi. 300 mg és 3-3,5 g közötti fehérjeürítés hátterében vesebetegségek, illetve húgyúti fertőzések, daganatok, szívbetegségek, magasvérnyomás, veseelégtelenség, terhesség, láz, fizikai terhelés és egyéb más eltérések állhatnak.
A 3-3,5 g/24 óra-nál nagyobb fehérjeürítés esetén nefrózis szindrómáról beszélünk, melynek hátterében egészen biztosan vesebetegség áll. A vesebetegség típusának eldöntésére egyes esetekben a veséből tűvel végzett szövetmintavétel (biopszia) szükséges, míg más esetekben a beteg életkora és egyéb vizsgálatai alapján valószínűsíteni lehet a háttérben meghúzódó betegséget. Ilyen eltérések lehetnek daganatos megbetegedések, fertőzések, immunológiai megbetegedések, de olyan egyszerű okok is, mint az elhízás.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Ammónium

Rövidítés:

NH4+
Típus: Vérszérumból végzett vizsgálat.



Férfiaknál: 150-550 µg/l
Nőknél: 100-450 µg/l nőkben
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Májelégtelenség vagy súlyos májbetegség által okozott ammónium felszaporodás eszméletlenséghez, zavartsághoz vezet. Az eszméletlenség mögött fennálló májelégtelenség igazolásához végzett vizsgálat.


Speciális előkészület:  
A vizsgálat előtt 8-12 órás éhezés szükséges. Bizonyos gyógyszerek (vízhajtók, nyugtatók) befolyásolják az eredményt.
A vizsgálati anyagot a levételt követően minél gyorsabban, hűtve kell a laboratóriumba szállítani és ott azt azonnal le kell centrifugálni. A fenti eljárással küszöbölhető ki, hogy hamisan magas értéket kapjanak.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat az ammónium-ion mennyiségét méri a vérben. Ez a fehérjék lebontása során keletkezik a szervezetben, ezen kívül a bélben jelenlévő baktériumok is termelik, és a bélből felszívódik. Az ammónium lebontását és kiválasztását a máj és a vese végzik. A szervezetben felhalmozódva az agyat károsítja.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Eszméletlenség, levertség elkülönítő diagnosztikájában segít. Súlyos májbetegségek, májelégtelenség okozta eszméletlenség, zavartság, levertség gyanújakor végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A májelégtelenség kialakulásakor a máj képtelen a felhalmozódó ammónium további átalakítását elvégezni. A felhalmozódó ammónium zavartságot, levertséget, majd későbbiekben eszméletlenséget, kómát okoz. Szintén magasabb szintet okozhat súlyos szívelégtelenség, bélrendszeri vérzés, fehérvérűség valamint egyéb ritka betegségek.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A súlyos májelégtelenség orvosi kezelés igényel. Gasztroenterológus vagy hepatológus szakorvost kell felkeresni.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Anti-dsDNSanti-dsDNA

Típus: Vérszérumból végzett immunológiai vizsgálat.



A normálérték a laboratóriumban alkalmazott módszertől függ.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az ANA-vizsgálat olyan auto-antitesteket vizsgál, melyek szintje autoimmun-betegségekben, elsősorban SLE-ben megemelkedik. A vizsgálat eredményét csak más immunológia vizsgálatokkal, valamint a klinikai képpel együtt szabad értelmezni.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az autoimmun betegségek alapja, hogy az immunrendszer idegennek tart bizonyos, a saját szervezetben lévő anyagokat, és ellenük (ugyanúgy, mint a behatoló baktériumok ellen) immunreakció indul. A sejtmag ellen termelődő anitesteket összefoglalóan ANA-nak nevezzük, de ezen fogalmon belül számos különböző - a sejtmag különböző részei ellen termelődő - antitestet különböztetünk meg. Ezek egyik legfontosabbika a kettős szálú DNS elleni antitest. Az anti-dsDNS jelentősége, hogy leggyakrabban lupus (teljes nevén szisztémás lupus erythematosus (e.: lupusz eritematózusz), SLE) esetén mutatható ki, így a különböző tüneteket okozó betegség egyik diagnosztikus módszereként alkalmazható.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
SLE vagy más autoimmun-betegség gyanúja esetén a betegség megerősítésére, kizárására használják.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magasabb ANA-érték azt jelenti, hogy a szervezetben a normálisnál magasabb mennyiségben találhatóak meg a sejtmag elleni antitestek. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy a vizsgált személy feltétlen autoimmun betegségben, SLE-ben szenved, főleg a határértéket alig meghaladó vizsgálati eredmények esetében, Az autoimmun kórképekre különösen igaz, hogy csak a többféle laboratóriumi lelet és a klinikai kép együtt értékelhető.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Kálcium (vizelet)

Rövidítés:

Ca
Típus: 



100-300mg/nap
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A megnövekedett kálcium-ürítés vesekövek kialakulását segíti elő.


Speciális előkészület:  
A vizsgálat 24 órán keresztül tartó vizeletgyűjtést igényel. A vizelet gyűjtése sósavat tartalmazó vizelettartályba történik, ezért a gyűjtéskor óvatosság szükséges az esetlegesen felcsapódó sósav okozta sérülések elkerülése érdekében.
A reggeli első vizelet WC-be történt ürítése után a vizeletet egész nap és egész éjjel egészen a másnap reggeli első vizeletig a sósavat tartalmazó gyűjtőedénybe kell gyűjteni. Ezt követően a vizelet felkeverendő, melyből egy 50 ml-es mintát kell leadni. A laboratóriummal mindig tudatni kell az összes vizeletmennyiséget is.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizelettel egy nap alatt ürített kálcium mennyiségét lehet meghatározni.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Vesekövesség gyanúja esetén. A vizsgálat elősegíti a vesekő típusának meghatározását, ami a vesekövesség kezeléséhez fontos információ. Szükséges lehet a vizsgálat a csontritkulás kivizsgálásakor is.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A csontok ásványanyag-tartalmának csökkenésekor, csontdaganatokban, hormonális betegségekben (mellékpajzsmirigy), vesebetegségekben, alacsony vérfoszfát-szinttel járó betegségekben vagy pusztán megnövekedett kalcium bevitel mellett megnő a vizelettel történő kalcium-ürítés, mely vesekövességhez vezethet.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A táplálékkal a szervezetünkbe jutó kálcium mennyisége jelentősen befolyásolja a vizelettel ürített kalcium mennyiségét.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A fehérje és nátrium túlzott fogyasztása (sós ételek) fokozza a kalcium kiválasztást.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

D-dimer

Típus: Vérszérumból végzett vizsgálat.



0,8 alatt
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A D-dimer emelkedése fokozott véralvadásra utal, s ez vérrögképződéssel járó betegségek jele lehet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a D-dimer vérszintjét méri. A D-dimer egy véralvadásban fontos fehérje, a fibrinogén lebomlásakor keletkezik.

A vizsgálat a D-dimer vérszintjét méri. A szervezetben keletkező bármilyen véralvadás, mint pl érelzáródások során a szervezet igyekszik a vérrögöt feloldani. Ennek során az alvadék egészen kis részekre bomlik, ezek egyike a D-dimer.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Fokozott véralvadással járó betegségek gyanúja esetén végzik.

Érelzáródással járó állapotok (mélyvénás trombózis, tüdőembólia) diagnózisának megerősítése vagy kizárása céljából végzik a vizsgálatot.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas D-dimer-szint arra utal, hogy a vér fokozottabban alvad valahol a szervezetünkben, például vérrögösödés alakult ki a tüdő ereiben vagy a láb visszereiben. Mélyvénás trombózis, tüdőembólia esetén ugyan megemelkedik szintje, de ez nem egy specifikus vizsgálat, így emelkedett szintje nem jelent pontos diagnózist, csak megerősítheti a klinikai kép alapján fennálló gyanút. A normális D-dimer szint azonban kizárja a vérrögösödés lehetőségét.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vannak betegségek, amelyek hajlamosítanak vérrögösödésre (trombózisra), így magasabb D-dimer-szinttel is járnak. Ilyenek a szívbetegségek, a visszeresség, daganatok, égés, csonttörés, hosszan tartó fekvő állapot, műtétek, terhesség, örökletes trombózishajlam. Fogamzásgátlók szedése arra hajlamos nőkben szintén vérrögképződést idézhet elő.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Magnézium

Rövidítés:

Mg
Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémiai vizsgálat.



0,75 -1,25 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A magnézium hiánya gyakori állapot, mely gyengeséghez, fáradékonysághoz vezet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a szérumban megtalálható, szabad (nem fehérjékhez kötött) magnéziumionok szintjét méri.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Elsősorban magnéziumhiány esetén.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Gyakori tünetek a gyengeség, izomgörcsök, remegés, rendellenes szemmozgás (nystagmus), vérnyomáskiugrás, gyors szívverés, zavartság, hányinger, hányás, szívritmus zavarok.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Jellegzetes tünetek a kábultság, izomgyengeség, sőt petyhüdt izombénulás, alacsony vérnyomás.
Nagyon magas értékek esetén a légzőizmok bénulása, szívmegállás fenyeget.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony magnéziumszint oka lehet a csökkent felszívódás a bélben (felszívódási betegségek, egyes vékonybél-áthidaló műtétek után, elégtelen táplálkozás, alkoholizmus), a fokozott ürülés (vesebetegség, hasmenés, cukorbetegség (diabéteszes ketoacidózis), vízhajtó kezelés, mellékvesekéreg betegség , daganatok, ill. D-vitamin kezelés, bizonyos gyógyszerek (aminoglikozid antibiotikumok, cisplatin, amphotericin B) mellékhatása. Ilyen esetekben magnéziumot kell adagolni a szervezet számára.
Súlyos magnéziumhiány szívritmuszavarra és hirtelen halálra hajlamosít. Ekkor a kezelés intravénás, magnézium tartalmú infúziók alkalmazásából áll.
A magnéziumraktárak feltöltésére magnézium pezsgőtabletta is alkalmazható.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Veseelégtelenségben, savkötő gyógyszerek fokozott bevitele esetén.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Retikulocitaszám

Rövidítés:

rtc
Típus: Teljes vérből végzett hematológiai vizsgálat.



18-158x109/l, férfiaknál a vörösvértestek 8-25 ezreléke, míg nőknél 8-40 ezreléke.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A retikulocitaszám a vérszegénységek egyes fajtáinak elkülönítésében játszik szerepet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az éretlen, de magjukat már elvesztett élő vörösvérsejteket hívják retikulocitáknak. Az ilyen fiatal sejtek normálisan csak kis számban vannak jelen a vérben, jelenlétük tükrözi a csontvelői vörösvérsejtképzés mértékét. Ezeket a sejteket számlálja ez a vizsgálat. A vért speciális festékkel festik meg, kenetet készítnek, és mikroszkóp alatt meghatározzák az 1000 vörösvérsejtre eső retikulociták számát (relatív retikulocitaszám), majd ezt beszorozva a vörösvérsejtek számával megkapjuk az abszolút retikulocitaszámot.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Vérszegénység okának kivizsgálása során, illetve a vérszegénység eredményes kezelésének (pl. vas- vagy B12 vitamin pótlás) korai kimutatásához válhat szükségessé a vizsgálat.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A csontvelőben nem termelődik elég vörösvérsejt.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Vörösvérsejt-széteséssel járó betegségekben vagy vérvesztés után a csontvelőben fokozódik a vörösvérsejt termelődés, így több retikulocita jut a vérbe.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vérképzés csökkent volta, a csontvelő betegségei esetén fordul elő. Hematológushoz (vérképzőszervi betegségekkel foglalkozó specialista) kell fordulni.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vörösvérsejt-széteséssel járó betegségekben - például örökletes, abnormális vörösvérsejtekkel járó betegségek, bizonyos autoimmun-folyamatok (terhességben HELLP-szindróma, Rh-összeférhetetlenség, vérátömlesztés szövődménye, stb.), gyógyszerek okozta vörösvérsejt szétesés miatt -, valamint vérvesztés után a normális vérkép helyreállítása céljából fokozódik a vérképzés, ami a retikulocita-szám emelkedéshez vezet.
Vashiányos vérszegénység kezelésekor 3-4 héttel a kezelés után hirtelen megemelkedik a retikulocitaszám, ez jelzi, hogy a kezelés hatékony.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Anti-HBc

Rövidítés:

Anti-HBc
Típus: Vérszérumból végzett immunológiai vizsgált.



nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az anti-HBc antitestek a B-típusú fertőző májgyulladás vírus elleni immunreakció során alakulnak ki. A fertőzés bizonyos szakaszában csak ezek segítségével mutatható ki a betegség.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Anti-HBc:
A rövidítés tehát az angol "Antibody to Hepatitis B Core (mag, azaz a vírus ún. nukleokapszidja) Antigen" kifejezésből származik. Magyarul annyit tesz, hogy a Hepatitis B vírus nukleokapszidja elleni antitest. A vírusok nem szabályos sejtek, így sejtmagjuk sincs, de belsejükben - mint egy magban - található a genetikai anyaguk (nukleinsavak) és azok a fehérjék, amelyek a genetikai anyag sokszorosításához szükségesek. A vírusnukleinsavak és a kapcsolódó fehérjék együttesen alkotják a nukleokapszidot.

A vizsgálat a B-típusú májgyulladást (hepatitisz-B) okozó vírus (HBV) belső magfehérjéje ellen a szervezetben termelődő antitestek mennyiségét mutatja.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Akut májgyulladás gyanúja esetén végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vizsgálat a B-típusú májgyulladás vírus belső magfehérjéje ellen termelődő ellenanyagot (antitestet) mutatja ki, azaz annak magas szintje a vírusfertőzésre adott immunválasz jelzője. Az anti-HBc már a klinikai tünetek csökkenése idején jelenik meg, és több hónapig kimutatható marad. Később legtöbbször eltűnik, majd a krónikus, inaktív fertőzés fellángolásakor újra megjelenhet. Az anti-HBc jelentősége az, hogy a fertőzés azon szakában pozitív, amikor a tünetek csökkennek, a HBs-Ag már eltűnt a vérből, de az anti-HBs még nem jelent meg.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Anti-HBs

Rövidítés:

Anti-HBs
Típus: Vérszérumból készült immunológiai vizsgálat.



Előzetes hepatitis B vírusfertőzés vagy sikeresen elvégzett védőoltás nélkül nem található meg a vérben.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az anti-HBs antitestek a B-típusú fertőző májgyulladás vírus elleni immunreakció során alakulnak ki, majd élethossziglan kimutathatóak a vérben.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Anti-HBs:
A rövidítés tehát az angol "Antibody to Hepatitis B Surface (felszín) Antigen" kifejezésből származik. Magyarul annyit tesz, hogy a Hepatitis B vírus felszíne elleni antitest, amely a vírusokat borító, lipideket és fehérjéket tartalmazó burok ellen termelődik a szervezetben.

A vizsgálat a B-típusú májgyulladást (hepatitisz-B) okozó vírus (HBV) felszíni fehérjéje ellen a szervezetben termelődő antitestek mennyiségét mutatja.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Akut májgyulladás lezajlásának követésére végzik az ellenanyag kimutatását.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vizsgálat a B-típusú májgyulladás vírus felszíni fehérjéje ellen termelődő ellenanyagot (antitestet) mutatja ki, azaz annak magas szintje a vírusfertőzésre adott immunválasz jelzője. Az anti-HBs már a klinikai tünetek csökkenése után jelenik meg, viszont az egész élet során kimutatható marad jelezve a fertőzésen való átesést. Az antitest megjelenése jelzi, hogy a beteg gyógyulási kilátásai jók, a fertőzés nem válik krónikussá.
Ez az antitest mutatható ki a vérből a sikeresen elvégzett védőoltás után is, ez jelzi tehát az egyén védettségét a fertőzéssel szemben.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

HBs-antigén

Rövidítés:

HBs-Ag
Típus: 



Normálisan nem található meg a vérszérumban.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A HBs-Ag kimutatása a B-típusú fertőző májgyulladás korai szakaszában segít a betegség felismerésében.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a B-típusú májgyulladást (hepatitisz-B) okozó vírus (HBV) felszíni fehérjéjének (HBsAg) mennyiségét mutatja ki.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Akut májgyulladás gyanúja esetén, illetve a májgyulladás lezajlásának követéséhez végzik a vizsgálatot.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A vizsgálat a B-típusú májgyulladás vírus felszíni fehérjéjét mutatja ki, azaz annak magas szintje a heveny vírusfertőzés jelzője. A HBs-Ag a betegség korai szakaszában mutatható ki, már a tünetek megjelenése előtt. A lábadozás idejére a HBs-Ag eltűnik a vérből. Egyes esetekben a vírusfertőzés krónikussá válik vagy ritkán a betegek tünetmentes hordozóvá válnak, ilyenkor a HBs-Ag is folyamatosan kimutatható marad.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Her-2Her-2/neu, c-erbB-2

Típus: Műtéti szövetminta (biopszia)



nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A Her-2 egy az emlőrákos sejtek felszínén megjelenő növekedési faktor receptor, melynek száma befolyásolja az alkalmazott kemoterápiás, illetve immunterápiás kezelést.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat során a rákos emlőszövetből eltávolított mintában mérik a Her-2 (Her2-/ neu, c-erbB-2) receptor sejtek felszínén való előfordulását. A Her-2 egy sejtek osztódását serkentő növekedési faktor receptora. Az emlőrákos esetek egy részében a rákos sejteken ezekből a receptorokból sokkal több található, így a rákos sejtek folyamatos szaporodási serkentés alatt állnak. Azok a rákos elfajulások, ahol a Her-2 receptorok emelkedett számát mutatták ki, bizonyos hagyományos, tumorellenes kezelések kevésbé hatékonynak bizonyultak. Az utóbbi években viszont egy teljesen újfajta gyógyszer jelent meg, melyben a Her-2 receptor ellen állatokban termelt ellenanyag található. Az ellenanyag specifikusan kapcsolódik a receptorhoz és gátolja annak hatását, így csökkentve a rákos sejt osztódásának ütemét. Mivel ez a gyógyszer csak a Her-2 receptor sejteken való emelkedett megjelenése esetén használ, így csak a szövettani vizsgálat pozitív eredménye esetén adható, illetve érdemes adni.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot emlőrák eltávolításakor vett szövetmintából végzik.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Homocisztein

Típus: Vérszérumból végzet klinikai kémia vizsgálat.



Normálértéke nincs meghatározva, általában a 14 µmol/l alatti értéket tartják kedvezőnek.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A homocisztein magas vérszintje a szív-érrendszeri betegségek (szívinfarktus, agyvérzés) emelkedett kockázatával jár együtt.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A homocisztein egy aminosav, mely a szervezetben metioninből épül fel, majd normálisan gyorsan újra lebomlik. Lebontásához folsavra, B6- és B12-vitaminra van szükség. A homocisztein emelkedett szintje és az érelmeszesedés okozta betegségek közötti összefüggést mutattak ki.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A homocisztein vérszintjének mérése a szív-érrendszeri betegségek kockázatának meghatározásához használható.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas homocisztein-szint a szívinfarktus, agyvérzés emelkedett kockázatával jár együtt. A homocisztein valószínűleg károsítja az erek falát, ezzel segíti elő az érelmeszesedés folyamatát. Vizsgálatok alapján valószínűsítik, hogy a magas homocisztein-szint az Alzheimer-betegség kialakulásával és egyes terhességi problémákkal is összefüggésben állhat.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas homocisztein-szint szerencsére az esetek döntő többségében egyszerűen, folsav és B6-vitamin adagolásával eredményesen csökkenthető. A magas homocisztein-szint csökkentésével a szívinfarktus kockázata is csökken.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Gamma-glutamil transzpeptidáz

Rövidítés:

GGT, y-GT
Típus: Vérszérumból végzett enzim vizsgálat.



50 IU/l (nemzetközi egység / liter) alatt
Mivel a kémiai reakció konkrét paraméterei meghatározzák az eredményt, ezért azt mindig a vizsgálatot végző laboratórium által megadott normálérték-tartományhoz kell viszonyítani.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Májbetegségek diagnózisához és monitorozásához használható vizsgálat.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat során egy enzim, az GGT aktivitását határozzák meg a szérumban. Az enzim a glutation nevű anyag lebontását végzi, legnagyobb mennyiségben a májban, hasnyálmirigyben és a vesében, a sejteket határoló membránban található meg.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat a májműködés zavarait mutatja ki, májbetegség felismeréséhez alkalmazható (pl. szükséges rendszeresen elvégezni fogamzásgátló tablettát szedő nőknél).
Epeút-elzáródás és májgyulladás diagnosztizálására használható vizsgálat, ami kiegészítendő más laborvizsgálatokkal.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Kórosan magas érték jellemzi az obstrukciós (epeút elzáródás okozta) májbetegségeket; májgyulladást, hasnyálmirigy-gyulladást, alkoholizmust, valamint a pangásos szívelégtelenséget.
További vizsgálatokat kell végezni a májkárosodás okának felismerésére.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A szérumszint emelkedésének oka nem csak az enzimet termelő májsejt membránjának sérülése, hanem az enzim termelésének fokozódása (enzimindukció) is lehet. Enzimindukciót vált ki az alkohol és számos gyógyszer is (phenytoin, fenobarbitál, rifampicin, orális fogamzásgátlók, stb.). Epeút-elzáródással járó (obstrukciós) májbetegségben megemelkedik a szintje. Így jól kiegészíti az ALP vizsgálatot. Szemben az ALP-vel, a GGT aktivitása nem emelkedik meg terhességben vagy csontbetegségekben. Hátránya viszont az ALP-vel szemben, hogy nem csak az epeút-elzáródással járó májbetegségekben, hanem más májbetegségben (májgyulladás, alkoholizmus, hasnyálmirigy-gyulladás) is emelkedik a szintje.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

HDL-koleszterinHigh Density Lipoprotein-koleszterin

Rövidítés:

HDL, HDL-C
Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémia vizsgálat.



Kívánatos: > 0,9 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A HDL koleszterin az ún. "jó" koleszterin. Alacsony szintje esetén nő az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyvérzés kockázata.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A koleszterin egy zsírszerű anyag, amely kizárólag az állati szervezetben fordul elő. Az emberben a májban termelődik, sokféle hormon alapanyaga. A koleszterin lerakódva az erek falában annak rugalmasságát csökkenti, és elősegíti az érelmeszesedés kialakulását. Kétféle koleszterint különítünk el laborvizsgálatok alapján: a HDL-koleszterin, az ún. "jó" koleszterin, az LDL-koleszterin a "rossz" koleszterin. A magas LDL-koleszterin és alacsony HDL-koleszterin az érelmeszesedés, illetve az annak következtében kialakuló betegségek egyik legfontosabb előjelzője és okozója. Míg az LDL-koleszterin a vérben feldúsulva az erek falában rakódik le, az HDL-koleszterin magas aránya azért kedvező, mert e zsírcseppecskékben az erekben már lerakódott koleszterin szállítódik vissza az érfalból a májba, ahol lebontódik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat az érelmeszesedés és ennek következtében fellépő betegségek (szívinfarktus, stb.) kockázatának megállapítására használatos.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alacsony HDL-szint az érelmeszesedés magas kockázatát jelzi.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A HDL-koleszterin szintjét megfelelő táplálkozással, rendszeres mozgással lehet emelni. Az alkohol kis mennyiségben növeli a HDL-koleszterin értékét. Változás kora után lévő nőkben a hormonpótlás emeli a HDL-koleszterin értékét.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

HemoglobinHaemoglobin

Rövidítés:

HGB
Típus: Alvadásgátolt vérből végzett hematológiai vizsgálat.



Férfiak: 130-180 g/l
Nők: 120-160 g/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A hemoglobin a vér oxigénszállító molekulája. Mennyiségének csökkenése a vérszegénység.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A hemoglobin a vér festékanyaga, mely a vörös vértestekben található. Az oxigén a vérben a hemoglobinhoz kapcsolódva szállítódik a tüdőből a szövetek felé. A vizsgálat a hemoglobin mennyiségét méri a vérben.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat vérszegénység, valamint egyes ritkább, a hemoglobin mennyiségének megnövekedésével járó betegségek felismerésére alkalmazható.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A vérszegénység, a vér oxigén-szállító kapacitásának csökkenése fáradékonyságot, szédülést, fülzúgást, látászavarokat, menstruáció-kimaradást okozhat.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Az okok kivizsgálása szükséges.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony hemoglobinszint legtöbbször vérszegénység, a csökkent vörösvértest-szám következménye, melynek hátterében általában vérvesztés, vashiány, B12-vitamin, illetve folsav hiánya áll.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A hemoglobinszint emelkedett lehet olyan állapotokban, mely a vörösvértestek koncentrációjának emelkedésével jár: kiszáradás, vörösvértest-túltermelés, egyes tüdőbetegségek, hegyvidéki tartózkodás.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Laktát-dehidrogenáz

Rövidítés:

LDH
Típus: Vérszérumból végzett enzimvizsgálat.



200-400 UI/l (nemzetközi egység (NE) / liter); A normálérték erősen függ a laboratóriumban alkalmazott módszertől.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az LDH aktivitásának mérésével megbecsülhetjük olyan szövetpusztulással járó betegségek mértékét és lefolyását, mint a szívinfarktus, májgyulladás, tumornövekedés, izomsérülés vagy a hemolízis.


Speciális előkészület:  
A mintavétel éhgyomorra történik.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat az LDH enzim vérbeli aktivitását határozza meg. Ez a glukóz anyagcserében részt vevő enzim minden sejtben megtalálható. Így a keringésbe kerülő enzim legfontosabb forrásai a nagyobb tömegű, nagy glukóz anyagcseréjű szövetek, mint a máj, a szív- és vázizom, vörösvértestek, idegszövet, valamint a tumor szövet. Öt különböző fajtája (izoforma) van, amelyek közül bizonyos szövetekben egyesek nagyobb mennyiségben fordulnak elő.
Az LDH5 izoforma a májsejt pusztulást jelzi, míg az LDH1 emelkedése főként szívizomsérülésre jellemző. Ezért ez a vizsgálat hasznos olyan betegeknél, akik csak napokkal az infarktus után kerülnek orvoshoz (lásd még: CK, CK-MB).
A tumor szövetben a glükóz-anyagcsere szintje magasabb, így az LDH mennyisége is magas. A tumor mérete összefüggésben van a vérplazmában lévő LDH mennyiségével, ezért a sorozatos méréssel a tumor méretének változása követhető.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Az enzimaktivitás emelkedése több betegség következménye lehet (májbetegség, szívinfarktus, stb.). A vizsgálat ezen betegségek diagnosztikájának részeként alkalmazható.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
További vizsgálatokat kell végezni az adott szövetkárosodás okának felismerésére.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Az LDH5 a májsejt pusztulást jelzi. Az LDH1 szintje szívinfarktus után pár nappal megemelkedik, és tartósan emelkedett marad.
Az LDH értéke magasabb lehet hemolízis (vörösvérsejtek szétesése), szívinfarktus, májgyulladás, izomsérülés, hasnyálmirigy-gyulladás, illetve tumor esetén.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

LDL-koleszterinLow-density Lipoprotein-koleszterin

Rövidítés:

LDL, LDL-C
Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémia vizsgálat.



Kívánatos: <5,2 mmol/l
A szív-érrendszeri betegségek magas rizikóját a 6,2 mmol/l fölötti érték jelenti.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az ún. "rossz" koleszterin. Emelkedett értéke esetén nő az érelmeszesedés, a szívinfarktus és az agyvérzés kockázata. Szintjét elsősorban a koleszterin-szegény táplálkozással, valamint gyógyszeres kezeléssel lehet csökkenteni.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A koleszterin egy zsírszerű anyag, amely kizárólag az állati szervezetben fordul elő. Az emberben a májban termelődik, sokféle hormon alapanyaga. A koleszterin lerakódva az erek falában annak rugalmasságát csökkenti, és elősegíti az érelmeszesedés kialakulását. Kétféle koleszterint különítünk el laborvizsgálatok alapján: a HDL-koleszterin, az ún. "jó" koleszterin, az LDL-koleszterin a "rossz" koleszterin. A magas LDL-koleszterin és alacsony HDL-koleszterin az érelmeszesedés, illetve az annak következtében kialakuló betegségek egyik legfontosabb előjelzője és okozója. Míg az LDL-koleszterin a vérben feldúsulva az erek falában rakódik le, az HDL-koleszterin magas aránya ezért kedvező, mert e zsírcseppecskékben az erekben már lerakódott koleszterin szállítódik vissza az érfalból a májba, ahol lebontódik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a szív-érrendszeri betegségek kockázatának felmérésére alkalmazzák.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas LDL-szint következtében nő az érelmeszesedés, szívinfarktus kockázata.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vér koleszterin-szintje részben a táplálkozástól függ. Koleszterinben gazdag ételek a zsíros húsok, tojás, stb.. A koleszterin főzés hatására nem bomlik el. Létezik egy öröklődő koleszterin-anyagcsere betegség (öröklött hiperkoleszterinémia), mely nagyon magas LDL-koleszterinszinttel jár, de nagyon ritka. A magas koleszterint-szintet koleszterin-szegény táplálkozással és a koleszterin felszívódását vagy termelését gátló gyógyszerekkel lehet csökkenteni.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Vér kimutatása likvorból

Típus: Likvorból (agy- és gerincvelői folyadék) végzett vizsgálat.



Normális esetben nem mutatható ki benne hemoglobin ("vérfesték").
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A likvorban lévő vér mindig kóros, agyvérzésre vagy agyzúzódásra utal.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az agyvízben lévő vörösvérsejt festékanyagot (hemoglobin) mutatja ki. Az agyvizet a háti gerincnél a gerinccsatorna megcsapolásával veszik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Központi idegrendszeri vérzés gyanúja esetén


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Bizonyos agyvérzésekben, az agy vénáinak vérrögösödése (színusz-trombózis) esetén, illetve agyzúzódáskor az agyvízbe vér juthat.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Nátrium

Rövidítés:

Na
Típus: Vérszérumból végzett klinikai kémia vizsgálat.



135-145 mmol/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szérum nátriumion koncentráció mérése fontos információt szolgáltathat a folyadékháztartásról, hormonális hatásokról, számos betegségben az alkalmazott kezelés hatásosságáról. A lelet helyes értékeléséhez az orvosnak számos szempontot kell mérlegelnie.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérből elválasztott szérumból meghatározzák a nátriumion koncentrációját.
A nátriumion a szervezet sejten kívüli (extracelluláris) folyadékterének legfontosabb pozitív töltésű ionja. Mennyiségét több hormon igen szigorúan szabályozza, amelyek a vesében - és kisebb mértékben a belekben - szabályozzák az ion vesében történő kiválasztását. A szervezet nátriumot veszíthet továbbá izzadással, hányással.
A lelet értékelése összetett, hiszen a koncentrációt változtatja mind a szervezetben található víz, mind a nátrium mennyiségének változása. Így a helyes diagnózishoz további vizsgálatok szükségesek (pl. hematokrit, kálium, urea, szérum-ozmolaritás, kreatinin, összfehérje, stb.). A táplálkozással felvett só mennyisége csak igen szélsőséges esetekben befolyásolja a szérumkoncentrációt. Mégis a hipertónia (magasvérnyomás betegség) kezelésének részeként javasolt sószegény diéta igen hasznos, hiszen a szervezet nátriumtartalmát, a vesékre háruló fokozott terhelést csökkenti. Számos, gyakran használt gyógyszercsoport befolyásolja az eredményt, ezért a gyógyszerszedésről a kezelőorvost tájékoztatni kell (pl. vérnyomáscsökkentők, vizelethajtók, szteroid gyulladáscsökkentők, hashajtók, fájdalomcsillapítók, orális fogamzásgátlók).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A szervezet folyadék- és sóegyensúlyának általános, nem specifikus vizsgálata.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Az alacsony nátriumszint viselkedészavarokat, lehangoltságot, zavartságot okoz. 120 mmol/l alatti nátriumszint esetén agynyomás fokozódás jelei mutatkozhatnak: fejfájás, hányinger, hányás, tudatzavar, görcsök.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas nátriumszint zavartságot, görcsöket, a vizelet mennyiségének emelkedését okozhatja.
A magas nátriumszint szomjúságot, zavartságot, görcsöket, a vizelet mennyiségének növekedését okozhatja.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Ha a szervezet víztartalma alacsony, kiszáradás, diabéteszes kóma, hányás, hasmenés okozhatja.
Ha a szervezet víztartalma normális, SIADH (kóros antidiuretikus hormon elválasztással járó szindróma), Addison-kór (glükokortikoid hormonhiány), hypothyreosis (pajzsmirigy alulműködés) lehet a háttérben.
Ha a szervezet víztartalma magas, veseelégtelenség, szívelégtelenség okozhatja.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Ha a szervezet víztartalma alacsony, verejtékezés, hőguta, égési trauma okozhatja nagy koncentrációját.
Ha a szervezet víztartalma normális, diabetes insipidus (antidiuretikus hormon hiánya vagy hatástalansága) miatt lehet megnövekedett az érték. Ha a szervezet víztartalma magas, Cushing-szindróma (túlzott kortikoszeroid hatás) okozhatja.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Protein C

Típus: Vérplazmából végzett biokémiai vizsgálat.



60-150%, 3-6 mg/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A Protein C a véralvadással egyensúlyt tartó fibrinolízist (az alvadék feloldódását eredményező folyamatot) irányító fehérje. Alacsony szintje vagy hiánya trombózishajlamot okoz.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A véralvadással ellentétes folyamat a fibrinolízis, az alvadék feloldódása. Ezt a véralvadáshoz hasonlóan egy több plazmafehérjéből álló rendszer szabályozza. Ezek közé a fehérjék közé tartozik a Protein C és a Protein S. A fehérjék a májban termelődnek, szintézisükhöz K-vitamin szükséges. A véralvadás és a fibrinolízis pontos egyensúlyára van szükség a vérkeringés fenntartására, hogy csak ott és akkor alakuljon ki alvadék, ahol vérzés van, és csak addig maradjon meg, amíg szükség van rá, utána pedig feloldójon. Ha nő a vér alvadékonysága, vagy csökken a fibrinolízis hatékonysága, nő a véralvadékok kialakulásának veszélye, ez pedig az erek átjárhatóságának csökkenéséhez vezethet (trombózis, embólia). Ha csökken a vér alvadékonysága vagy nő a fibrinolízis hatékonysága, vérzések alakulhatnak ki (ínyvérzés, izületi bevérzés, stb.).


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot véralvadási zavarok esetén a trombózishajlam okának kimutatására alkalmazzák.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A normálisnál alacsonyabb fehérjeszint fokozott alvadékonysággal és trombózishajlammal járhat.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Mivel a fehérjét a máj állítja elő, ezért májbetegségekben alacsonyabb értéket találhatunk. Emellett létezik olyan ritka örökletes betegség (öröklött protein C hiány), ami alacsony protein C szinttel jár. Ennek következménye a fokozott trombózishajlam, ami fiatal korban bekövetkező trombózissal, tüdőembóliával, szív-érrendszeri betegségekkel járhat.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Protrombin idő

Rövidítés:

PI
Típus: Kalciummentes vérplazma véralvadás vizsgálat.



11-15 másodperc
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Ezzel a vizsgálattal a vér alvadékonyságát vizsgálják. Leggyakrabban akkor használatos, amikor a gyógyszeres véralvadás-gátló terápia hatásosságát akarják kimutatni.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a véralvadást beindító egyik enzimrendszer működését vizsgálja. A méréshez a vérből a plazmát elválasztják, majd kalciumot és egy szöveti tromboplasztin nevű anyagot adnak hozzá, hogy az alvadást beindítsák. A trombinidő az enzimrendszer beindításától a vér megalvadásááig eltelő idő.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a véralvadási rendszer zavara esetén, alvadásgátó-kezelés ellenőrzésére, illetve műtét előtt a véralvadási zavar kizárása miatt végzik.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Alacsonyabb érték fokozott alvadékonysággal, trombózisokkal, embólia kialakulásával járhat.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magasabb értékek vérzékenységgel járhatnak. Erre utalhat, ha minimális fizikai hatásokra is véraláfutások keletkeznek. Továbbá ez állhat orrvérzés, véres vizelet és széklet hátterében.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A fokozott véralvadási hajlam gyógyszeres kezeléssel (syncumar, heparin) csökkenthető.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Vérzékenységgel járhat bizonyos, úgynevezett alvadási faktorok - az alvadáshoz szükséges vérfehérjék, enzimek - veleszületett hiánya, ám sokkal gyakrabban fordul elő májbetegségekben, amikor a normálisan a májban termelődő, a véralvadást beindító enzimekből a májban kevesebb termelődik, illetve gyógyszeres terápia (heparin, syncumar) eredményeként, ahol a trombózis megelőzésére a véralvadási rendszert gátolják.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Trombocita

Típus: Tteljes vérből végzett hematológiai vizsgálat.



150 000-300 000 /ml
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A trombociták a véralvadásban résztvevő véralkotók. Számuk csökkenése vérzékenységhez vezet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vérlemezkék (thrombocyta) a véralvadásban játszanak szerepet: a vérben keringve az érfal sérülése esetén összecsapódnak, és eltömeszelik az érfalon kialakuló hámhiányt.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálat része a rutin vérkép vizsgálatnak; a fokozott vérzékenységgel vagy éppen fokozott vérrög-képződéssel járó betegségek elkülönítő vizsgálatában van jelentősége.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Ha a vérlemezkék száma jelentősen lecsökken, vérzések jelennek meg. Ezek általában apró vérzések, a szájnyálkahártyán, a fogínyen, valamint a bőr enyhe sérüléseknek kitett felszínein (lábszárak).


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A magas vérlemezke-szám következtében is kialakulhat vérzéshajlam, elsősorban enyhébb orrvérzés, sérülés helyén véraláfutás, gyomor-bélrendszeri vérzés formájában. A magas tromobocitaszám más betegségek egyik tünete, így azok kezelendőek.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
A vérlemezkék száma a csökkent termelődés vagy a fokozott lebomlás következtében csökkenhet, de az okok lehetnek vérképzési zavarok, a vérszegénység egyes formái immunbetegség (vérlemezke ellenes immunreakció), bizonyos gyógyszerek szedése, lépmegnagyobbodás is. Az okok felderítéséhez további vizsgálatok szükségesek.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vérlemezkék száma idült gyulladásos betegségek, egyes daganatok, vérzés, vashiány következtében emelkedhet. Az okok kivizsgálására további vizsgálatok szükségesek.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Trombin idő

Rövidítés:

TI
Típus: Kalciummentes vérplazmából végzett éralvadás vizsgálat



20-22 másodperc
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Viszonylag ritkán használt vizsgálat a vérben található fibrinogén mennyiségét méri. Ritka és súlyos állapotokban emelkedett értéket mérhető, amit orvosi beavatkozással lehet korrigálni.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat során a véralvadást beindító enzimrendszer legutolsó lépését vizsgálják: A vérmintához kalciumot és aktivált trombint adnak, amely a mintában található I véralvadási faktor (fibrinogén) hasításával létrehozza a véralvadást, a vizsgálat során azt nézik, hogy ez mennyi idő alatt következik be.
E reakció független a mintában található többi alvadási faktor működésétől, azaz, attól, hogyan aktiválódik-e a paciens saját trombin enzime, csak attól függ, hogy mennyi I faktor (fibrinogén) található a vérben. Ez a vizsgálat kiegészíti a protrombin idő és az aktivált parciális tromboplasztin idő vizsgálatok eredményét. A fibrinogén a májban szintetizálódik.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a véralvadási rendszer zavara esetén, illetve műtét előtt a véralvadási zavar kizárása miatt végzik.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Megnyúlt trombin idő vérzékenységre utal.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Magasabb érték, azaz hosszabb véralvadási idő oka a fibrinogén alacsony szintje. Ennek hátterében májcirrózis, súlyos trauma vagy fertőzés miatti nagyfokú véralvadás okozta fokozott felhasználás állhat.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Parathyreoid hormonParathormon

Rövidítés:

PTH
Típus: Vérszérumból végzett hormonvizsgálat.



10-65 pg/ml
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A mellékpajzsmirigyekben termelődő PTH a kalcium- és foszfátanyagcsere egyik szabályozó hormonja. Értéke csak a kalcium- és foszforszinttel együtt értelmezhető.


Speciális előkészület:  
A mintavétel reggel, éhgyomorra történjen. Ezt követően a mintát mihamarabb a laborba kell juttatni, szobahőmérsékleten a hormon 2 órán keresztül stabil, 4ºC-on pedig 8 órán keresztül. Amennyiben ez idő alatt a labor nem elérhető, a mintát fagyasztva kell szállítani.


Mit mér a vizsgálat?  
A parathyreoid hormont (PTH) a mellékpajzsmirigy (latinul glandula parathyreoidea) termeli. A PTH feladata a foszfor és a kalcium anyagcseréjének szabályozása. Hatására a csontokból felszabadul a kalcium és foszfor, valamint növekszik a kalcium visszatartása a vesében és fokozódik a foszfor ürülése.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A PTH mérésére a kalcium- és foszforanyagcsere zavarainak (magas vagy alacsony vér kalcium-szint esetén) kivizsgálására használatos. Segítségével meghatározható, hogy ezen ionok szintjét szabályzó mellékpajzsmirigyek alul- vagy túlműködnek-e.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
A mellékpajzsmirigy alulműködése következében kialakuló alacsony PTH-szint a kalcium felszívódás és vesében történő visszaszívás csökkenését, így a szérum kalciumszintjének csökkenését okozza. Ennek következtében csontrendszeri, idegrendszeri elváltozások mellett érzészavarok, izomgörcsök alakulhatnak ki.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
A mellékpajzsmirigy túlműködése következtében kialakuló magas PTH-szint esetén csökken a vizelet kalciumtartalma, nő a vér kalciumszintje, ezzel párhuzamosan csökken a vér foszfátszintje. Ezek következtében vesekövesség, a vizelet mennyiségének növekedése, csontfájdalom, kisebb behatásra kialakuló csonttörés jelentkezhet.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Az alacsony PTH-szint lehet a mellékpajzsmirigy alulműködésének következménye, de magas kalcium-szint esetén egyszerűen az arra adott válaszként csökken a mirigy hormontermelése. Ilyenkor a magas kalcium-szint más okait kell keresni.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A vér magas PTH-szintje lehet a mellékpajzsmirigy túlműködésének következménye, de lehet az alacsony kalcium-szintre adott válasz következménye is. Ilyenkor az alacsony kalcium-szint más okokra vezethető vissza.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Adrenocorticotrop hormon

Rövidítés:

ACTH
Típus: Vérplazmából végzett hormonvizsgálat.



Szintje napszaki ingadozást mutat. Reggeli (8-9 óra tájban) vérvétel esetén 1,1- 13,3 pmol/l, éjjeli (24 órakor) vérvétel esetén 2,2 pmol/l alatt van.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az ACTH a mellékvesekéreg hormontermelését szabályozó hormon. Szintje az agyalapi mirigy, illetve a mellékvesék betegségei esetén emelkedhet, illetve csökkenhet.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Az ACTH-t az agyalapi mirigy termeli. Feladata a mellékvesék serkentése, a kortizol és más hormonok elválasztásának stimulálása. A mellékvese működése visszacsatolással gátolja az ACTH elválasztását. Az ACTH-kortizol hormonszabályozási rendszer a stresszre adott válaszban játszik szerepet.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Az ACTH mérésére a mellékvese működési zavarainak felderítésében kerülhet sor, a vizsgálatot túl alacsony vagy túl magas plazma kortizol-szint esetén végzik el.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Egyes esetekben az alacsony ACTH-szint következtében az egyébként normális mellékvesék alulműködnek, majd elsorvadnak, ilyenkor Addison-kór tüneteit láthatók. Más esetekben a betegség oka, hogy a mellékvese (pl. egy apró daganat kialakulása következtében) kiszabadul az ACTH-szabályozása alól, nagy mennyiségű hormont termel, ami viszont gátolja az ACTH-elválasztását. Ilyenkor a Cushing-szindróma tünetei jelentkeznek (elhízás, hason megjelenő csíkok, magas vérnyomás, vesekövesség, menstruációs zavarok, csontritkulás, cukorbetegség).


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A magas ACTH-szint oka is kettős lehet: az ACTH túltermelése, mely a mellékvesék serkentésén keresztül Cushing-szindrómát okoz, illetve a mellékvesekéreg alulműködése (reaktív ACTH-túltermelés). A mellékvesekéreg alulműködése (Addison-kór) tünetei: fáradékonyság, a bőr színének sötétedése, fogyás, étvágytalanság, hányinger, a hidegtűrés csökkenése, EKG-eltérések.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Krioglobulinokcryoglobulinok

Rövidítés:

CRYO
Típus: Vérszérumból készült klinikai kémia vizsgálat.



<0,12mg/dl
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szérum cryoglobulin a ritka, autoimmun eredetű, a kis méretű ereket érintő gyulladás diagnózisához használt vizsgálat.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálatot végzőnek 37 Celsius fokon kell tartani a kémcsövet

A cryoglobulinok a vérben található, az immunrendszer által termelt kóros fehérjék, melyek hidegben oldhatatlanná válnak, ezáltal kicsapódnak, majd a szérumot ismételten felmelegítve újra oldott állapotba kerülnek. (A vérfehérjék normálisan hidegben is oldottan maradnak.) A cryoglobulinok a szervezetben akkor csapódnak ki, mikor a vér a végtagokban és a bőr alatti szövetekben lehűl.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Akkor végzik, ha egy bizonyos ritka autoimmun-betegségre, az ún cryoglobulinaemiára van gyanú, illetve bizonyos, kis méretű ereket érintő gyulladások (vasculitisek) differenciáldiagnosztikájában is használják.

Akkor végzik, ha egy bizonyos ritka autoimmun-betegségre, az ún cryoglobulinaemiára van gyanú, illetve bizonyos, kis méretű ereket érintő gyulladások (vasculitisek) differenciáldiagnosztikájában is használják. Egyes májbetegségekben is kialakul cryoglobulinaemia.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Ha sok cryoglobulin van a vérben, ez kicsapódva a kis ereket károsítja. A kis erek érintettek lehetnek a bőrben, a vesében, a májban, a szívben és a tüdőben is, és ezen szervek károsodása olyan tüneteket okoz, amelyek alapján felmerülhet a cryoglobulin betegség klinikai gyanúja. Ilyen tünetek a vese károsodására utaló vér- és fehérjevizelés, a környéki idegek bántalmára utaló érzészavar, vagy a bőrön megjelenő vöröses foltok. Gyakran társul fertőző májgyulladást okozó ún. hepatitis-vírusfertőzéshez.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Gyógyítani nem lehet, csak a tüneteket enyhíteni. Az immunrendszer aktivitását csökkentő gyógyszerek hatása is csak mérsékelt fokú.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Gasztrin

Típus: Vérszérumból végzett enzimvizsgálat.



<300ng/l
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szérum gasztrinszintje gasztrintermelő, emésztőrendszeri daganatok esetén emelkedik. Az ún. gastrinoma a fekélybetegségek kevesebb, mint 1%-áért felelős.


Speciális előkészület:  
Éhgyomri vizsgálat. A vizsgálat előtt 24 órával abba kell hagyni az ún. H2-antagonista ("savcsökkentő") gyógyszerek szedését (pl.: Quamatel, Zantac), mert a vizsgálattal egy időben a gyomor sósavszintjét is mérik.


Mit mér a vizsgálat?  
A gasztrin a gyomor és a vékonybél ún. G-sejtjei által termelt hormon, mely a gyomor savelválasztását fokozza.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Visszatérő többes gyomor- vagy nyombélfekélyek esetén a háttérben gasztrin-termelő daganat (gastrinoma, Zollinger-Ellison-szindróma) is állhat. Akkor végzik a vizsgálatot, ha a fekélyek nem gyógyulnak a hagyományos kezelésre, nagy méretűek, többszörösek, gyakran visszatérnek, hasmenéssel, fogyással társulnak, és ha az egyéb fekélyre hajlamosító tényezőket (Helicobacter.pylori fertőzés, non-szteroid gyulladáscsökkentők szedése) kizárták.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Ha a gasztrinszint magas, a gyomorsavelválasztás jelentősen megnövekedhet, ami többszörös, nem múló fekélybetegséget okoz. A gasztrin a belek mozgását is fokozza, ezért túltermelődésekor súlyos vizes hasmenés is létrejöhet.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Magasabb gasztrinszinttel jár a csökkent savelválasztással járó ún. atrophiás gastritis (idült gyomornyálkahártya-gyulladás) vagy a gyomor kimeneti szakaszának szűkülete is.
Gasztrintermelő daganat a hasnyálmirigyben, gyomorban, patkóbélben fordul elő leggyakrabban. Gyakran endoszkópos technikával feltárható és eltávolítható a daganat.
Magasabb gasztrinszinttel jár a csökkent savelválasztással járó ún. atrophiás gastritis (idült gyomornyálkahártya-gyulladás) vagy a gyomor kimeneti szakaszának szűkülete is.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Methemoglobin

Rövidítés:

MetHb
Típus: Vérszérumból készült orvosi kémia vizsgálat.



A teljes hemoglobin koncentráció kevesebb mint 1%-a.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

Az oxigénhiányos állapotok differenciáldiagnózisában alkalmazható vizsgálat, különösen akkor, ha mérgezésre gyanakszunk.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A methemoglobin a vérünkben található oxigénszállító molekula, a hemoglobin valódi oxidja. Ez azt jelenti, hogy a molekula ún. hem részének ferrovasa a vas és az oxigénatom kapcsolódásakor ferrivassá alakul át. Az ilyen formában kötött oxigént a hemoglobin nem adja le, a MetHb tehát oxigénszállításra alkalmatlan. Egészséges ember vérében is van mintegy 0,5% MetHb. Az állandóan képződő MetHb-t a szervezet folyamatosan visszaalakítja hemoglobinná, így áll be az egyensúly.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Egyes mérgező anyagok okozta károsodás kimutatásakor.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Ha a vérben túl sok Hb alakul át MetHb-ná, a vér oxigénszállító képessége jelentősen lecsökken, és ez a szervezetben oxigénhiányhoz vezet. Az oxigénhiány tünetei akkor jelentkeznek, ha a Hb 30-40%-a alakult át MetHb-ná. Ilyenkor a bőr és a nyálkahártyák kékesen elszíneződnek, ezt legkifejezettebben az ajkakon, fülön, orron, ujjakon észlelhetjük. A sok MetHb-t tartalmazó vér csokoládébarna színű. Ha a MetHb koncentrációja 70-80%-ra emelkedik, súlyos, életveszélyes tünetek fejlődnek ki.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A MetHb szintje akkor emelkedhet, ha a MetHb képződés meghaladja a visszaalakító enzimrendszer teljesítőképességét, vagy ha maga az enzimrendszer károsodik. A MetHb-t emelik bizonyos vegyületek, leggyakrabban a nitrit (mely az ivóvízben található vegyület), különböző szerves oldószerek (nitrobenzol, anilin), valamint egyéb ivóvízben található ionok (klorát, szulfát) és néhány gyógyszer (szulfonamid típusú gyógyszerek, melyeket cukorbetegség kezelésére adnak). Csecsemőkben emelkedett MetHb-t okozhat, ha a táplálékban és az ivóvízben sok a nitrát. Intravénásan adott 1%-os metilénkék oldattal a MetHb-t vissza lehet alakítani Hb-ná.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Prolaktin

Rövidítés:

PRL
Típus: Vérszérum végzett hormonvizsgálat vizsgálat.



Nőknél <15ug/ml, férfiaknál <10ng/ml.
Terhesség során: kb. 500ng/ml.
Koncentrációja éjjel a legnagyobb, reggel a legalacsonyabb.
Az eredmény az adott laboratórium normálérték-tartományához viszonyítandó.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A szérum prolaktin-szint emelkedése férfiakban, és nem terhes, nem szoptató nőkben az agyalapi mirigy hormontermelő daganatára hívhatja fel a figyelmet. A magas prolaktin-szint a meddőség egyik oka lehet. A hormonvizsgálat mellett sor kerülhet koponya MR-vizsgálatra az agyalapi mirigy állapotának megítélése céljából.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A prolaktin egy az agyalapi mirigyben termelődő hormon. A terhesség alatt több más hormonnal együtt részt vesz az emlőmirigy kiépülésében, illetve szoptatás során serkenti a tejelválasztást. A szülés után gátolja a női nemi ciklus beindításáért felelős hormonok termelődését, így a tüszőérést.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Menstruációs zavar, meddőség esetén bizonyos hormonális betegségek diagnosztikájában van rá szükség.


Ha értéke a normál tartománynál alacsonyabb:  
Bizonyos gyógyszerek, pl. egyes Parkinson-kór kezelésében használt szerek (pl.: Madopar), ill. az agyalapi mirigy pusztulása miatt lecsökkenhet a szintje.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Magas prolaktin-szint következtében nőkben elmarad vagy rendszertelenné válik a menstruáció, megduzzadnak az emlők, tejcsorgás is kialakulhat. Ez a meddőség egyik oka lehet. Férfiakban csökken a nemi működés, potenciazavar alakul ki, illetve ritkán férfiaknál is okozhat tejcsorgást.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Bizonyos gyógyszerek vagy az agyalapi mirigy pusztulása miatt lecsökkenhet a szintje. Ha szoptató nőkben nem termelődik elég prolaktin, ez tejelválasztási zavart eredményezhet, elapadhat a nő teje.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Sok természetes tényező hatására emelkedhet a szintje, ilyenek a stressz, szopás, alvás, terhesség, gyermekágy, csökkent vércukorszint, fizikai munka. Egyes gyógyszerek, például ösztrogének, nyugtatók, egyes gyomorvédő szerek, valamint a kokain fogyasztása is fokozhatják a termelődését. Kóros esetben az agyalapi mirigy nyelének átmetszésekor (véletlenül, műtét során vagy balesetkor), az agyalapi mirigy hormontermelő daganata esetén, csökkent pajzsmirigyműködéskor, vese- és májelégtelenségben, policisztás ovárium szindrómában, herpes zooster, mellkasi sérülés esetén emelkedhet a szintje.

Úgynevezett dopamin-agonista gyógyszerekkel szintje visszaszorítható, ezzel nőkben a menstruációs ciklus zavara is rendezhető.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Transzferrin

Típus: Vérszérum vérkémiai, vérképzési vizsgálat.



Függ az életkortól:
Csecsemő: 210-400 mg/dl
Gyermek: 240-360 mg/dl
Felnőtt: 200-340 g/dl
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A transzferrin a vér fő vasszállító fehérjéje. Vassal való telítettségének mértékéből a szervezet vasraktárainak feltöltöttségére lehet következtetni. A transzferrin koncentrációja csökken alultápláltságban és más, plazmafehérjék csökkenését okozó állapotokban.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
A transzferrin a vér fő vasszállító fehérjéje, mely a vasat azokhoz a sejtekhez szállítja, amelyeknek arra szükségük van, és transzferrin-kötőhellyel rendelkeznek. A transzferrin meghatározás a vas és a ferritin meghatározással együtt jól leírja az egyén vas-státuszát, vagyis, hogy vashiány, vastöbblet vagy normális vasmennyiség van-e jelen a szervezetben. A típusos vashiányban emelkedett transzferrin-, csökkent ferritin- és vas-szintet találunk.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
A vizsgálatot a vérszegénység okainak felderítésére, kezelésének ellenőrzésére alkalmazzák.


Mitől lehet alacsonyabb, és mit tegyünk, hogy növeljük?  
Általában a többi plazmafehérje (pl. albumin) kórosan alacsony koncentrációival jár együtt. A transzferrin koncentrációjának rendellenességei ritkák, de súlyos állapotokat jeleznek (máj-, vesebetegség, alultápláltság). Csökkent transzferrin-szint fordulhat még elő tesztoszteron adása után, fertőzésekben, akut gyulladásban, daganatok, hemokromatózis stb. esetén. Ritka öröklött betegség a transzferrin-hiány. Szakorvosi kivizsgálás és beavatkozás szükséges.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
Megnövekedett transzferrin-szintet találunk vashiányban, terhességben, ösztrogén tartalmú gyógyszer szedése után és lipoid nefrózisban.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Venereal Diseases Research Laboratory teszt

Rövidítés:

VDRL
Típus: Vérszérumból végzett szerológiai vizsgálat, ellenanyag szintet (mennyiséget) határoz meg.



Pozitív vagy negatív eredményt adhat a vizsgálat.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A VDRL-vizsgálat a vérbaj rutin szűrésére és a kezelés hatékonyságának mérésére, a betegség követésére alkalmas szerológiai vizsgálat.


Speciális előkészület:  
Nem igényel.


Mit mér a vizsgálat?  
Egy nemi úton terjedő betegség, a vérbaj kórokozója (Treponema pallidum) ellen termelődött ellenanyagokat mutatja ki, ill. méri a szérumban. A szifilisz (vérbaj) rutin szűrésére és a kezelés hatékonyságának ellenőrzésére használják.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Általában a fertőzést követő 4-6. héten vagy az elsődleges tünet (fájdalmatlan nyálkahártya-fekély a nemi érintkezés helyén) megjelenését követő 1-3. héten válik pozitívvá a vizsgálat. A várandósokat a terhesgondozás keretén belül rutinszerűen szűrik, mert a szifilisz a magzatot is megbetegíti.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
Gyakori az álpozitív eredmény, pl. kollagén betegségek, mononucleosis, malária, lázas betegség, lepra, kábítószer-használat, szívbelhártya-gyulladás, idős kor, terhesség esetén.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A titer a szifilisz 1. és 2. stádiumában emelkedett, a 3. (késői) stádiumban csökkent vagy negatív.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia
Megnevezés: 

Lipáz

Típus: Vérzérumból végzett enzimvizsgálat, illetve 24 órás gyűjtött vizelet



Normálérték: 40-240 IU/l (nemzetközi egység (NE) / liter). Erősen függ az adott laboratóriumban alkalmazott módszertől.
nyomtatható verzió
Cikk betűmérete:

A vizsgálat az akut hasnyálmirigy-gyulladás diagnózisában használatos, de a normális lelet nem zárja ki a betegséget.


Speciális előkészület:  
Éhgyomorra kell menni a mintavételre.


Mit mér a vizsgálat?  
A vizsgálat a lipáz enzim vérszintjét határozza meg. Az enzim a hasnyálmirigyben termelődik, és a bélben a zsírok bontását végzi. A vérben nagyobb mennyiségben csak a hasnyálmirigy károsodása esetén jelenik meg.


Mikor indokolt a vizsgálat elvégzése?  
Az enzimszint emelkedése több betegség következménye is lehet (hasnyálmirigy-gyulladás, hasnyálmirigy tumorok, veseelégtelenség, cukorbetegséghez társuló kóma, a gyomor-bélrendszeren végzett műtétek utáni állapot, stb.). A vizsgálat ezen betegségek diagnosztikájának részeként alkalmazható.


Ha értéke a normál tartománynál magasabb:  
További vizsgálatokat kell végezni a hasnyálmirigy-károsodás okának felismerésére.


Mitől lehet magasabb, és mit tegyünk, hogy csökkentsük?  
A hasnyálmirigy által termelt enzim a bélben a zsírok lebontása során a triglicerideket bontja zsírsavakra. A szerv gyulladásakor emelkedett értéket mérnek. Az amilázzal együtt hasnyálmirigy-gyulladás diagnózisakor használják. Ebben a betegségben a lipáz szintje később emelkedik meg, mint az amilázé, de tartósabban magas marad. Normális lelet azonban nem zárja ki az akut hasnyálmirigy-gyulladás fennállását. Hasnyálmirigy betegség ellen szól viszont, ha normális lipáz-érték mellett magasabb amiláz szintet mérnek.

A lipázvizsgálat eredménye magasabb lehet akut hasnyálmirigy gyulladás, bélelzáródás, hashártyagyulladás esetén.



Szerző: Dr. Novák IstvánLektor: Dr. Németh Zsófia

Addison-kór
Angina pectoris
Aranyér
Basedow-kór
Bélelzáródás
Bőr- és nemi betegségek
Csontritkulás
Cukorbetegség
Cushing-szindróma
Depresszió
Down-kór
Elhízás
Emlőrák
Érelmeszesedés
Hemokromatózis
Heveny hasnyálmirigy-gyulladás
Koponyaűri vérzések
Köszvény
Lepra
Malária
Pajzsmirigy-alulműködés
Parkinson-kór
Prosztata-megnagyobbodás
Prosztatarák
SLE
Szifilisz
Szívbelhártya-gyulladás
Szívelégtelenség
Vérmérgezés
Vészes vérszegénység



További laborértékek:




Tippek:

Nem mindegy, hogy milyen gyümölcsöt vásárol! A sokáig szállított vagy tárolt, de látszólag friss, egzotikus gyümölcsök vitamintartalma sokszor kisebb, mint a mélyhűtött hazainak.


Szponzorált hirdetések