Kategória: Táplálkozási betegségek

Betűméret:  


Rövid leírás

A skorbut néven ismert betegség jellemzően (vérszegénységgel), foghullással és bőr alatti bevérzésekkel jár és súlyos C vitamin hiányban jön létre. A C-vitamin (másik, ismert nevén aszkorbinsav) felfedezése Szent-Györgyi Albert, Nobel -díjas magyar tudós nevéhez fűződik, aki ezt elsőként paprikából állította elő. Ezt a vitamint a legtöbb emlősfaj képes önmaga előállítani (szintetizálni), hiánybetegség csak az ember és a tengerimalac esetén ismert.

Előfordulás

A skorbut klasszikus tüneteinek leírása még a felfedező hajósok korából származik, melyek legénysége gyakran az akkor még ismeretlen kór áldozata lett. Később fedezték fel, hogy a citrom, vagy savanyított káposzta megelőzheti a betegséget.

Ez a hiánybetegség - súlyos formájában - ma már nem jellemző a fejlettebb világban, leszámítva az elégtelen táplálkozás (időskor, hajléktalan népesség) következtében kialakult formát.

Stressz hatására, pl. kimerültség esetén, hideg időben, betegség utáni lábadozás, vagy műtétek idején a vitaminszükséglet fokozódik, ezért a szokásos bevitel mellett is kialakulhat kisebb-nagyobb hiánybetegség.

Egyes állapotokban megnőhet a C-vitamin igény. Ilyenek a várandósság, szoptatás, pajzsmirigy betegségek, akut, vagy krónikus gyulladásos betegségek, műtétek után, égés esetén, dohányzás. Gyomor-bélrendszeri betegségeknél a C-vitamin felszívódás romolhat.

Kevéssé ismert, hogy a C-vitamin hiánya csecsemőkorban is előfordulhat, mikor a csecsemő gyümölcslé és zöldségfélék (főzelékek) híján csak egyes tápszerféléket, hígított illetve forralt tejet, lisztféléket kap. C-vitamint, az anyatej is tartalmaz, ha a szoptató anya elegendő C-vitamin-tartalmú gyümölcsöt fogyaszt.

Okok

A C-vitamin hiánya esetén az immunrendszer és a kötőszövet- felépítésének zavarai lépnek fel.
Ez a vitamin az immunrendszer fehérvérsejtjeinek megfelelő működéséhez, valamint a szervezet kollagén-szintéziséhez szükséges. A kollagén alapvető fehérje a csontokban, porcokban, izomszövetekben és a vér alakos elemeiben, továbbá szerepet játszik a hajszálerek, csontok és fogak megfelelő felépítésében, a sebek, csonttörések, horzsolások, bevérzések és a fogínyvérzések gyógyulásában

Tünetek

A betegség korai tünetei:
  • fáradékonyság, gyengeség
  • ingerlékenység
  • étvágytalanság, súlyvesztés
  • rossz közérzet, izomfájdalmak
  • érzékeny izületek és fájdalmas csontok
A jellegzetes késői tünetek már a valódi skorbut, a fokozott kötőszöveti sérülékenység jelei:
  • elhúzódó sebgyógyulás
  • száraz, pikkelyes bőr
  • bőr és köröm alatti bevérzések, szőrtüszők körüli bevérzések, hámlás
  • a vér alkotórészeinek károsodása, fokozottabb vérzési hajlam (pl. orrvérzés)
  • véraláfutások kialakulásának fokozott hajlama
  • fogínyvérzés, ínygyulladás, foghullás
  • kóros csont- és fogképződés
  • ízületi vérzések, csonthártya alatti bevérzések

Diagnózis

A betegség egyik elsődleges kórjelzője az ínyek vérzékenysége, fogak "lazasága" lehet. A C-vitamin hiánnyal együtt járó levertség, fáradtságérzés, fokozott fertőzési hajlam nem specifikus, számos egyéb hiánybetegség tünete is lehet.

  
 

A skorbut a C-vitamin súlyos hiányát jelenti

 

A vitamin szintje meghatározható a vérplazmából, de az eljárás igen költséges (nagy nyomású folyadékkromatográfia) és a diagnózis felállításához szükségtelen.

Kórlefolyás

A C-vitamin hatása sokrétű, ennek megfelelően a kialakuló hiánytünetek is sokfélék lehetnek.
A vitamin már említett immunrendszert erősítő hatása mellett az egyik legfontosabb szerepe, hogy megakadályozza az ún. szabad gyökök (ezek a normális életfunkciók során, de mérgező anyagok hatására fokozottabb mennyiségben keletkező rendkívül agresszív vegyületek) képződését, ezáltal csökkenti a daganatképződés és az érelmeszesedés hajlamát.

A tápcsatornában elősegíti a vas felszívódását a bélrendszerből, így vérszegénység esetén a vaspótlás sokkal hatékonyabb C-vitamin együttes adagolása mellett. Kalciumban gazdag étrenddel kiegészítve segít megelőzni a csontritkulást.

Cukorbetegek esetén megelőző hatást fejthet ki az idegek, szemek és vesék károsodása ellen.
További járulékos hatása, hogy elősegíti a vér koleszterin szintjének csökkenését, csökkenti a vénás vérrögök kialakulásának kockázatát. Enyhe hashajtó hatása is ismert.

Vitaminhiány következtében először a fertőzéshajlam fokozódik (télen, C-vitamin hiányos időben az általános tapasztalat alapján a náthás, influenzás betegségek megelőzésére, a betegségből való felgyógyulás meggyorsítására adnak sokszor igen nagy mennyiségű C-vitamint, jó eredménnyel).
A fertőzéseket követi a szervezet kötőszöveteinek felépítésében bekövetkező károsodás, és ennek tünetei (fogínyvérzés, ízületi- és csontbevérzések stb.)

Kezelés

Nyers gyümölcsök és zöldségfélék, gyümölcslevek fogyasztása megelőzi és gyorsan gyógyítja a skorbutot. A vitamin oxigén, fény, hő vagy fémionok hatására könnyen bomlik, ezért a főzés, tartós tárolás nagymértékben csökkenti a természetes C-vitamin források hatóanyagtartalmát.
A kezelés egyebekben megegyezik a fentiekben már tárgyalt megelőzéssel.

Gyógyulási esélyek

A lökésszerűen adott C-vitamin kezelés (napi 300-1000 mg ) hatására a javulás néhány napon belül bekövetkezik, de a betegség kezelése helyett alapvetően a megelőzésre érdemes helyezni a hangsúlty.

Megelőzés

Kezelés helyett - mint általában a hiánybetegségeknél - jóval fontosabb a megelőzés.
Ez a vitamin a szervezetben a fogyasztását követően csak 2-3 óráig van jelen, kivéve a retard, (azaz elhúzódó hatású) készítményeket. Lebomlást követően a veséken át távozik a vizelettel.

Természetes forrásai a gyümölcsök, így a citrusfélék (pl. narancs, citrom); friss zöldségek (elsősorban paradicsom, paprika) zöldpaprika, paradicsom, káposzta, salátafélék, savanyú káposzta.

A napi ajánlott C-vitamin bevitel 60-100 mg, a korcsoportok szerinti minimális igény a következő:
  • Csecsemők 30-35 mg

  • Gyermekek 40-45 mg

  • Serdülúk, felnőttek, idősek 60 mg

  • Terhesek 70 mg

  • Szoptató nők : első hat hónap 95 mg, második hat hónap 90 mg

A dohányosok és a rendszeresen alkoholt fogyasztók a napi ajánlott C-vitamin bevitel öt-tízszeresét is igényelhetik.
Az étkezéssel "bevitt" szokásos C vitamin mennyiség I-es típusú cukorbetegek esetén is elégtelen lehet, (mintegy fele a szükségesnek) így a sejtek gyakran C vitamin hiányos állapotba kerülhetnek, ami hátrányosan befolyásolja ezen betegcsoport anyagcseréjét.
Az úgynevezett "protonpumpa-gátló" típusú gyomorsavcsökkentő szereket szedők esetében a C-vitamin felszívódása kis mértékben csökkenhet, ezért számukra is érdemes lehet a bevitt mennyiség kb. 20%-os fokozása.

Hasznos tudnivalók

Nagymértékű, tartós túladagolás (napi 8-10g, elsősorban mesterséges eredetű C-vitamin) hatására egyes élettani folyamatok megváltoznak. A nem specifikus vitamin-túladagolás tünetei bármely vitamin túlzott, tartós fogyasztása esetén jelentkezhetnek, ilyenek pl. a hányinger, hányás, hasmenés, bőrkiütések, bőrviszketés.
A C-vitamin tartós, túlzott bevitele (ami kizárólag mesterséges vitaminkészítmények túlzott fogyasztásához kötődik) az alábbi specifikus tünetekkel járhat:
  1. A szervezet alkalmazkodik és "hozzászokik" a C vitamin fokozott lebontáshoz és kiválasztásához. A túlzott bevitel abbahagyásakor, a szervezet (a fokozott lebontás és kiválasztás miatt) rövid időn belül, átmenetileg "skorbutos" lesz.

  2. A túlzott mértékben fogyasztott C vitamin hatására a vese és húgyutakban oxalát és húgykövek keletkezhetnek. A kőképződés hajlama magnézium és B6 vitamint szedésével és nagyobb mennyiségű víz fogyasztásával csökkenthető.

  3. Túlzott fogyasztása hasmenést, hosszú távon gyomorfekélyre való hajlamot okozhat.

  4. A C vitamin (különösen nagyobb dózisban) jelentősen fokozza a vas felszívódását is, ami egyes túlzott vasraktározással járó, ritka betegségekben ( pl.hemokromatózis és hemosziderózis) nem kívánatos, de a túlzott vasfelvétel fokozhatja egyes gyakoribb, gyulladással járó bőrbetegségek (pl. seborrhea) tüneteit is.

Szerző: Dr. Pálinkás Imre
Lektor: Dr. Magony Mónika




Szponzorált hirdetések