Mal de débarquement szindróma (MdDS)

nyomtatható változat

Rövid leírás

A mal de débarquement szindróma egy mozgásérzékelési zavar. Nem nevezhető sem szédülésnek, sem pedig mozgászavarnak, leginkább a tengeri betegséghez hasonlít, csak éppen annak az ellentéte: nem akkor jelentkezik, amikor valaki hajón utazik, hanem akkor, amikor partra száll. Nem köthető azonban kizárólagosan hajóúthoz sem, hosszabb repülőút, autós vagy buszos út után ugyanúgy jelentkezhet.

Előfordulás

Nincsenek pontos adatok a szindróma előfordulásáról, a pár perces, pár órás állapotokról az orvosok eleve tudomást sem szereznek. Emiatt gyakorisága sokkal nagyobb lehet annál, mint azt sejtik. Napvilágra csak azok az esetek kerülnek, amelyek napokig, hetekig, vagy akár hónapokig fennállnak, a betegek pedig orvoshoz fordulnak velük. Ennek alapján kétezer emberből egy lehet érintett, de vélhetően ennél jelentősen gyakoribb a szindróma.

A felismert esetek alapján a betegség előfordulása valószínűleg nem függ sem nemtől, sem pedig életkortól, noha a tartós - hetekig-hónapokig tartó - panaszok leggyakrabban a 30-as életévek vége és a 40-es életévek vége közt fordulnak elő.

Okok

Nem ismert a szindróma pontos kiváltó oka, noha az elmúlt évtizedekben számos, egymástól lényegesen különböző elmélet született a probléma magyarázatára. A legújabb kutatási eredmények szerint egyfajta neuroplaszticitási zavarról van szó, arról, hogy az agyban lévő idegsejtek, agysejtek, pályarendszerek egymással való kommunikációja és a változó környezethez való rugalmas alkalmazkodása szenved zavart.

A képi vizsgálatok szerint ez okozhatja azt, hogy az agyban mélyen lévő entorhinális kéreg (cortex entorhinalis) aktivitása "felpörög". Ez a kéreg a hippokampusz fő bemeneti régiója, a térbeli információk fő feldolgozóközpontja. Normál esetben - amikor az idegrendszeri összekötések megfelelően működnek - a homloklebenyhez tartozó úgynevezett prefrontális kéreg féken tartja működését, rossz összeköttetés esetében viszont ez a gátlás nem megfelelő. A tüneteket valószínűleg ez eredményezi.

A helyzetet árnyalja, hogy az entorhinális kéregnek más mozgásfeldolgozásért felelős agyi központokkal is erős az összeköttetése, ezért ez a terület azokat is bevonhatja a "túlpörgésbe", a homloklebenyi prefrontális kéreg pedig azokat sem tudja megfelelően féken tartani. Utóbbi elméletet még kiterjedten kutatják; az is előfordulhat, hogy mégsem ez lesz a végső - és különösképpen nem az egyetlen - magyarázat a tünetegyüttesre.

Diagnózis

A diagnózist a szakorvosok a tünetek alapján, más betegségek kizárását követően állítják fel. Ennek során komplett neurológiai vizsgálatot végeznek, amelynek része többek közt az egyensúlyozó rendszer vizsgálata (forgószékes teszt, kalorizációs teszt), hallásvizsgálat.

Műszeresen vizsgálják a stabilitás megőrzésének képességét is: az úgynevezett poszturográfia során számítógépesen elemzik, hogy valaki az egyensúlyi helyzet változására reagálva milyen gyorsasággal és biztonsággal helyezi a talpak egyik vagy másik részére a testsúly egy részét. Emellett - más betegségeket kizárandó - az esetek többségében koponya MR-vizsgálatra is sor kerül.

Tünetek, kórlefolyás

A tünetek nagyjából megegyeznek a hosszas hajóutakon jelentkező tengeribetegség szimptómáival: "hintázási érzés",szédülés, hányinger, bizonytalan mozgás, dülöngélőnek érzékelt járás, mozgásérzékelési zavar, látási problémák, ugrálós látás, himbálózó képek. Tipikus az is, hogy amikor a betegnek bonyolult, részletgazdag ábrát kell tanulmányozni, akkor a kép összefolyik, szétugrál.

Lehet a tünet koncentrációra való képtelenség, és előfordulhatnak fülpanaszok is. A komplex tünetegyüttes azután jelentkezik, miután valaki hajóról partra szállt, repülővel földet ért, vagy hosszas autóút után kiszállt a kocsiból. Más esetben nem fordul elő.

  
 

A Mal de débarquement szindróma a tengeribetegséghez hasonló tüneteket produkál

 

Az utazás végén általában azonnal jelentkeznek a panaszok, az esetek túlnyomó többségében azonban maguktól megszűnnek néhány órán belül. Nem ritkaság az sem, hogy a jelenség napokig, esetleg két-három hétig eltart. Elvétve előfordul, hogy a tünetek hónapokig fönnállnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha a szindróma hat hónapnál hosszabban fennáll, már nincs nagy esély arra, hogy magától elmúljon.

Kezelés

Ha nem múlik el magától, akkor nagyon nehéz a tünetegyüttes kezelése. Egyértelmű kezelési lehetőség nem áll rendelkezésre, jellemzően azokkal a gyógyszerekkel próbálkoznak az orvosok, amelyeket amúgy szédüléses, egyensúlyzavaros kórképeknél, például tengeribetegségnél alkalmaznának. Ezek ilyen esetben jellemzően vagy nem segítenek, vagy csak igen kicsit javítják az állapotot. Hasznos lehet az egyensúlyi torna is, ami sokszor segít, ám szintén nem minden esetben.

Előnyösek lehetnek az úgynevezett benzodiazepin hatóanyagú szorongásoldók - elsősorban a clonazepamum -, ezek hosszabb használata azonban függőséget okozhat. Emiatt ha az orvos lehetségesnek tartja, hogy a panaszok egy-két héten belül megszűnnek, inkább nem ír fel nyugtatót, szorongásoldót.

Ugyan segíthetnek bizonyos antidepresszánsok is (elsősorban a szelektív szerotonin újrafelvétel-gátlók), ezeket is csak akkor szokták alkalmazni az orvosok, ha a panasz már hónapok óta fennáll. Ezek hatása ugyanis eleve csak 2-3 hónap után lesz jól érezhető, értékelhető; ennyi idő alatt pedig a tünetek önmaguktól is megszűnhetnek. Tehát megfontolást érdemel, hogy szükséges-e elhamarkodottan elindítani egy olyan hosszabb távú gyógyszeres terápiát, amelynek hatását amúgy is csak negyed év elteltével lehetne mérni.

Egy új kutatás szerint ismétlődő transzkraniális - tehát a koponyacsonton keresztüli - mágneses ingerléssel is érhető el viszonylag kedvező eredmény. A módszer biztonságos, ám tényleges, tömeges hatékonyságáról még nem lehet nyilatkozni, mivel még csak viszonylag kevés betegen alkalmazták; további vizsgálata folyamatban van.

Gyógyulási esélyek

A tünetegyüttes az esetek túlnyomó többségében magától megszűnik, ha viszont fél évnél hosszabb ideig fennáll, már kezeléssel is csak nehezen szüntethető meg.

Megelőzés

A jelenlegi ismeretek szerint a tünetegyüttes megelőzésére nincs lehetőség.

Szövődmények

Szövődmény nem jellemző, egyedül a pszichés állapot romolhat a bizonytalanságérzés, félelem miatt. Utóbbiak a beteg panaszait fenntarthatják, "túlpörgethetik", ezáltal pedig a szorongásos állapotot állandósulhat. Így, amikor a panaszokat már semmi nem indokolná, a beteg pszichoszomatikus okok miatt mégis tovább érzi azokat.

Hasznos tudnivalók

A kórkép nehézségét az okozza, hogy általában nem része az orvosi, normál szakorvosi képzésnek. Ezért a betegek gyakran elvesznek a szakorvosok között: a háziorvos esetleg fül-orr-gégészhez vagy neurológushoz küldi őket, ám egyik szakembertől sem feltétlenül várható el, hogy ismerje a kórképet, ezáltal gondoljon rá.

A tapasztalatok szerint a betegséget leggyakrabban a jóindulatú helyzeti szédüléssel (benignus paroxysmalis positionalis vertigo, rövidítve BPPV) keverik össze. Utóbbi azonban jellemzően hirtelen helyzetváltozáskor, fejfordításkor, hajolásból történő hirtelen felemelkedéskor jelentkezik.

Emellett jóval határozottabban pörgő-forgó szédüléssel járó, ám mindössze néhány másodpercig tartó állapotot eredményez. A másik lehetőség a Méniére-szindróma, ami viszont hevesen, rohamszerűen érkező forgó szédülés mellett jellemzően fülzúgással, halláscsökkenéssel is jár.

A cikk elkészítéséhez segítséget nyújtott dr. Buda Botond neurológus szakorvos, c. egyetemi docens.

Szerző: Szabó Emese
Lektor: dr. Buda Botond neurológus főorvos, c. egyetemi docens, igazságügyi neurológus szakértő




Szponzorált hirdetések