Kényszerbetegség

nyomtatható változat

Kategória:

Betűméret:  


Rövid leírás

(másnéven: Kényszeres-rögeszmés zavar, Obszesszív-kompulzív zavar, OCD)
A kényszerbetegség lényege, hogy újra és újra jelentkező kellemetlen képzetek vagy gondolatok (kényszergondolatok) mellett állandóan újra jelentkező késztetések vagy cselekedetek (kényszercselekedetek) vannak jelen.

A kényszergondolatokat a betegek kórosnak érzik, szenvedést, szorongást okoznak számukra, s védekezni próbálnak ellenük. A szorongás csökkentésének vagy a félelmet keltő helyzet vagy esemény elkerülésének eszköze a kényszercselekedet (például kézmosás, rendrakás, különféle ellenőrzések, számolás, megérintés).

Előfordulás

Több különböző nemzetközi kutatás megerősíti, hogy a kényszerbetegség gyakori kórkép, a lakosság kb. 2,5-3%-át érinti az élete folyamán. A férfiak és nők egyforma gyakorisággal betegszenek meg, azonban a korai életkorban (11-18 év) jelentkező formák a férfiaknál gyakrabban fordulnak elő, míg a nőknél általában későbbi életkorban jelentkezik a betegség (20-24 év). A betegek többségénél az intelligencia normális tartományban található, a betegség jelentkezése független a kultúrától, vallástól, társadalmi ill. gazdasági helyzettől.

Okok

Több pszichiátriai betegséghez hasonlóan pontosan meghatározható ok a betegség kialakulására vonatkozóan nem ismert, azonban genetikai, biológiai és pszichológiai tényezők kombinált szerepét kell hangsúlyoznunk.

A kényszerbetegségért felelős gént még nem találták meg, azonban egyes kutatások szerint a kényszerbetegség bizonyos családokban halmozottan fordul elő, tehát ez a kényszeres tünetcsoportok esetén genetikai hajlam fennállására utal.

Ezt látszik erősíteni, hogy a betegek első fokú hozzátartozói körében a betegség valószínűsége kb. 20%, valamint hogy ikervizsgálatok során egypetéjű ikreknél az együttes előfordulást jelentősen magasabbnak találták, mint kétpetéjű ikreknél.

Biológiai-biokémiai tényezők szerepét hangsúlyozza, hogy kényszeres tünettan esetén az utóbbi idők kutatásai igazolni látszanak bizonyos agyi területek (pl. az agy elülső lebenye, bazális ganglionok, cingulum) funkciózavarát, különösen a szerotonin receptorok érintettségét, s ezek fontos szerepét a kényszeres tünetek létrejöttében. A szerotoninrendszernek a kényszeres-rögeszmés zavar kialakulásában játszott szerepe mellett szól a csak a szerotoninrendszerre ható antidepresszívumok (SSRI) terápiás hatékonysága is, azonban kutatások szerint a szerotoninon kívül más agyi neurotranszmitter is érintett lehet az agy kémiai egyensúlyzavarában, így a betegség kialakulásában, ilyen például a dopamin.

Kényszeres tünetek felléphetnek az agy bizonyos területeit érintő neurológiai betegségek, fejtrauma, daganatos vagy gyulladásos folyamatok következtében is.

Pszichodinamikai tényezők: A pszichoanalitikus elmélet szerint a kényszerbetegség a pszichoszexuális fejlődés genitális szakaszában való fixációjából, illetve az anális szintre való regresszióból eredő zavar, melyben nagy jelentőséget tulajdonítottak a szobatisztaságra nevelés problémáinak. A pszichológiai tényezők közül a gyermekkorban átélt egyéb szorongásos élmények, pszichotraumák (pl. szülők válása, haláleset, súlyos betegség stb.) esetleges szerepe is megemlítendő.

A tanuláselmélet szerint egy eredetileg semleges gondolat hirtelen szorongás keltésére válik képessé, úgy, hogy szorongást keltő ingerrel kerül kapcsolatba (pl. megfertőződéssel, beszennyeződéssel). Ha ezt a szorongást egy következő cselekedet csökkenti (pl. kézmosás), ez a cselekedet kényszeres rítusként rögzülhet, s állandó, tanult viselkedésmód jön létre. A kényszerbetegségben hatékony viselkedésterápia is ezen alapul.

Tünetek

A kényszergondolatok olyan gondolatokat, szavakat, képeket jelentenek, melyek a beteg tevékenységétől általában függetlenek és ellenállhatatlanul törnek be a beteg tudatába, s ezeket a betegek a személyiségüktől teljesen idegennek éreznek, soha nem követnék el, de maga a gondolat mégis erős szorongást kelt.

A leggyakoribb kényszergondolat a fertőzés (pl. kézfogástól, tárgyak megérintésétől), agresszivitás (pl. attól szorong, hogy közeli hozzátartozónak, gyermekének, szeretett személynek ártani fog, esetleg megöli, obszcén cselekedet elkövetésére irányuló ellenállhatatlan vágy), bizonytalanság (pl. nem okozott-e balesetet vagy bajt), esetleg vallásos tartalmú kényszergondolat, illetve szimmetriával, pontossággal kapcsolatos kényszergondolatok. A kényszergondolatok által keltett szorongás csökkentésének eszköze a kényszercselekedet, kényszeres ceremóniák.

A leggyakoribb kényszercselekedetek pl. a kézmosás, rendrakás, takarítás, különféle ellenőrzések, számolás, megérintés, szavak néma ismételgetése, vallásos embereknél nemritkán imádkozási rituálék. A kényszergondolatokra kényszercselekedetek formájában adott válasz átmenetileg oldja a szorongást, feszültséget, azonban később a kényszergondolatok visszatérnek, s a küzdelem kezdődik elölről.

A betegség különböző súlyosságú lehet. Súlyos esetben a kényszeres tünetek a páciensek napjának nagy részében jelentkeznek, így akár munkavégzésükben, mindennapi teendőik végrehajtásában, normális életvitelükben is akadályozhatja őket. A betegek többsége azonban ugyanúgy él, mint mások, csak ez sokkal több energiájukba kerül.

  
 

A leggyakoribb kényszercselekedetek pl. a kézmosás, rendrakás, takarítás, stb.

 

Diagnózis

A kényszerbetegség diagnózisának felállításához szükséges, hogy a kényszergondolatok (obszessziók) és az ezek által keltett szorongás csökkentésére végzett kényszercselekvések (kompulziók) jelen legyenek. Ahhoz, hogy a diagnózist kimondhassuk a tüneteknek legalább két héten keresztül fenn kell állniuk, és a kényszeres tünetek naponta legalább egy órát kell hogy kitegyenek, vagy jelentős mértékben zavarják a normális életvitelt.

A típusos tünettan felismerése általában viszonylag könnyű, azonban gyakran társulhatnak szövődményként depressziós tünetek, evészavarok, alkohol- vagy droghasználat, valamint a szorongásos kórképek közül a pánikbetegség, különféle fóbiák, melyek elfedhetik a típusos tüneteket. Ennek a terápia megválasztásában is fontos jelentősége van, ugyanis ha a beteget nem kényszer elleni hatással is rendelkező gyógyszerrel kezeljük, akkor az nem gyógyul.

A kényszeres gondolatok és rituálék gyakran a szkizofréniában szenvedők bizarr gondolkodására emlékeztetnek, de a kényszeres beteg valóságérzéke a szkizofrénekével szemben ép.

A szervi eredet kizárására (pl. az agy bizonyos területeit érintő neurológiai betegségek, epilepszia, fej trauma, daganatos vagy gyulladásos folyamatok) szükséges lehet további diagnosztikai vizsgálatok elvégzése is a tünetek függvényében, valamint ki kell zárni gyógyszer vagy más drog hatását.

A diagnózis felállításához éppen ezért szükséges az anamnézis részletes felvétele, a beteg és bizonyos esetben a beteg környezetének, hozzátartozóinak kikérdezése a kórelőzményről, emellett pszichológiai vizsgálatok lehetnek segítségünkre.

Kezelés

A kényszerbetegség eredményes kezelésére leggyakrabban kétféle módszert alkalmaznak, a gyógyszeres kezelést és a pszichoterápiát, azonban a legjobb eredmény e módszerek együttes alkalmazásával érhető el. Az említett terápiákra nem reagáló (terápiarezisztens) súlyos esetekben idegsebészeti beavatkozás is szóba jöhet.

Gyógyszeres terápia: A szakirodalom szerint úgynevezett triciklusos antidepresszánsok és monoamin-oxidáz (MAO)-bénítók a hangulatjavító hatás mellett a kényszergondolatokat és a kényszeres, rituális cselekedeteket képesek megszüntetni, azonban e szerek a lehetséges mellékhatásaik miatt ma már visszaszorultak a terápiából. Az utóbbi időben a kényszeres tünetek enyhítésében a szinapszisok szerotonin visszavételét blokkoló antidepresszáns gyógyszerek (SSRI) bizonyultak a leghatásosabbnak. Kényszerbetegség esetében az SSRI-készítmények depresszióban alkalmazott adagjainál nagyobb dózisok szükségesek a gyógyuláshoz. Fontos tudni, hogy a gyógyszer hatásának kialakulásához legalább 3-4 hétnek kell eltelnie, s a hatást csak rendszeres szedés mellett fejtik ki. A hangulatjavító hatás ezeknél a gyógyszereknél rendszerint hamarabb jelentkezik, mint a kényszeres tünetek mérséklődése, éppen ezért fontos a betegek megfelelő felvilágosítása arról, hogy a betegség általában lassan javul, elkerülendő a gyógyszerszedés idő előtti abbahagyását s ezzel a visszaesést. A teljes hatás kialakulása hónapokat is igénybe vehet, s nem ritkán a gyógyszert évekig is szedni kell.

A kényszergondolatok okozta szorongás, feszültség mérséklésére kezdetben átmenetileg szükség lehet gyorsan ható szorongásoldó szerek (pl. benzodiazepinek) adására is.

Pszichoterápia: Több fajta pszichoterápiás módszer alkalmazható a kezelés során, melyek közül leghatékonyabbnak a viselkedésterápia bizonyult. Különösen hatékony az ingerexpozíciós-válaszmegelőzéses technika, melynek során a beteget számára szorongáskeltő helyzetnek teszik ki, majd meggátolják a kényszeres szertartásainak elvégzésében (pl. egy tisztálkodási kényszeres beteget arra kérnek, hogy több a szobában lévő tárgyat fogjon meg, majd egy bizonyos ideig nem engedik kezet mosni). Ennek során szorongás, feszültség fellépésével kell számolni, mely azonban a feladatok ismétlése során idővel mérséklődik, esetleg megszűnik, így a beteg megtanulja kezelni a szorongását illetve, hogy hogyan álljon ellen a kényszeres gondolatoknak. Fontos alapelv, hogy az együttműködés érdekében a páciens tisztában legyen a terápia lényegével, valamint hogy csak olyan feladatot szabad adni melyet a terapeuta maga is megcsinálna.

A túlceremonizálás hatékony módszer lehet az ellenőrzési kényszerekben. Ennek során megnehezítik a kényszercselekedetek végrehajtását, pl. a betegnek jóval bonyolultabb rituálé szerint és jóval többször kell ellenőriznie, hogy biztosan elzárta-e a csapot vagy bezárta-e az ajtót, mint ahogy korábban tette. A tapasztalatok szerint ez a módszer jelentősen csökkenti az ellenőrzések számát.

A kényszergondolatok ismételt leírása addig, amíg már nem vált ki szorongást, szintén hatékony módszer lehet azok kontrollálásában.

Az úgynevezett szupportív (támogató) pszichoterápia, mely a megnyugtatásra s a mindennapi tevékenységek folytatására helyezi a hangsúlyt, valamint a családterápia bizonyos esetekben szintén hozhat eredményt.

Idegsebészeti beavatkozás: Azoknál a súlyos kényszerbetegeknél, akiknek tünetei semmilyen terápiára nem reagálnak, nem történik javulás, speciális idegsebészeti beavatkozásra kerülhet sor. Ma már a koponyacsont megnyitása nélkül, úgynevezett gamma-sugarakkal is elvégezhető ez a műtét (melynek során az agy bizonyos részei közötti kapcsolatot megszakítják), és ezen betegek több mint egyharmadában jelentős javulást lehet még elérni.

Gyógyulási esélyek

A betegség lefolyása általában krónikus, visszatérő jellegű. Kezelés nélkül az aktív periódusokat megkönnyebbülést hozó, kevésbé súlyos tünetekkel járó periódusok váltják fel, és előfordulhatnak csak enyhe tünetekkel jellemzett, esetleg tünetmentes időszakok, azonban spontán gyógyulás nem valószínű. Fáradtság, stressz hatására a tünetek felerősödhetnek és gyakoribbá válhatnak. Rosszabb a gyógyulás esélye, ha a betegség korán, már a gyermekkorban kezdődik.

A gyógyszeres kezelés és a viselkedésterápia a betegek mintegy kb. 60%-ában hoz lényeges javulást; együttes alkalmazásuk esetén ez még magasabb (kb. 80%). A többi esetben a kezelés csak csekély, esetleg semmilyen javulást sem eredményez, ilyen esetekben jöhet szóba az idegsebészeti beavatkozás. A gyógyulási esély jobb, ha a kezelést viszonylag korán kezdjük el, azonban a betegek többségénél néhány kényszeres tünet tartósan fennmaradhat.

Szerző: Dr. Hegedüs Éva
Lektor: Dr. Eisler Olga
Forrás: Kaplan & Sadock's: Synopsis of psychiatry
Tringer L.: A pszichiátria tankönyve
Arató Mihály - Túry Ferenc: Mindennapi lelki szenvedéseink
Németh Attila: Kényszerbetegség




Szponzorált hirdetések