Különleges, és még csak nem is hizlal

Egy kiló rebarbarában csak százötven kalória van, annál inkább bővelkedik viszont rostban és mindenféle ásványi anyagban ez a kertjeinkben szórványosan, a zöldségesnél viszont egyre gyakrabban fellelhető, látványnak sem utolsó növény.

Európában általánosan elterjedt, de hazánkban mindeddig mostohább sors jutott a rebarbarának. Pedig jóízű, savanykás ételeket, italokat lehet készíteni a levélnyélből, ilyenkor egészen júliusig, illetve majd ősszel, amikor kevés benne a vesekövet okozó oxálsav. A kiskertnek igazi dísze ez az évelő növény nagy csokorban álló, óriási, zöld, tenyeres leveleivel, pirosló, hosszú levélnyelével, magasra emelkedő, sárgásfehér virágtömegével.

Fiatal lombozata alkalmas főzeléknek, de főként húsos levélnyelét fogyasztjuk, a levél többi részétől megfosztva, héjától megszabadítva és 1-3 centis darabokra felaprítva. Fogyasztásra leginkább a 30-45 centi hosszú levélnyelek alkalmasak. Jellegzetes íze kellemesen savanykás, jelentős a foszfor-, magnézium-, kalcium- és káliumtartalma, kiemelkedő a B-vitamin-, különösen a niacin- (B3), a pantoténsav- (B5) és a folsavtartalma.

Rebarbarás sütemény

Hozzávalók:

25 dkg rebarbara (lehámozva), 25 dkg liszt, 20 dkg cukor, 5 tojás, 20 dkg margarin, 1 sütőpor, reszelt citromhéj és a citrom leve.

Elkészítése:

A cukrot, a tojást és a margarint jól összedolgozom, majd hozzáadom a lisztet és a sütőport, a citromhéjat és -levet is. Az alaposan kikevert tésztát tepsibe simítom, bőven megrakom a centis rebarbaradarabkákkal, azokat jól bele is nyomkodom a tésztába, majd egy kanál cukorral megszórom a tetejét. Előmelegített sütőben 190 fokon 10 percig sütöm, majd 165 fokon további fél órán át, míg a teteje aranysárga nem lesz. Szúrópróba után a kész süteményt kihűlve felkockázom.

Rebarbaraleves

Hozzávalók:

1/2 kg rebarbara (lehámozva), 1 ek. liszt, 3-4 ek. cukor, szegfűszeg, fahéj, citromhéj.

Elkészítése:

A rebarbarát megmosom, 2-3 centis darabokra vágom, és 2 liter vízben felteszem főni. Hozzáadom a fűszereket. A lisztet a cukorral és egy kevés vízzel kikeverem, 20-25 perc elteltével, amikor a rebarbara megpuhult, hozzáöntöm, még egyszer felforralom.

Rebarbarakompót

Hozzávalók:

1/2 kg rebarbara (lehámozva), 5 deka porcukor, 1 kis pohár víz.

Elkészítése:

A rebarbarát megmosom, 1-2 centis darabokra vágom, és egy tálba teszem. Összekeverem a porcukorral, azután 20 percig állni hagyom. Átöntöm az egészet egy lábosba, és ráöntöm a kis pohár vizet is, majd 5 percig kevergetem nagy láng fölött, aztán takarékon hagyom még 25 percig, de akkor már csak néha keverem meg. A kompótot visszaöntöm a tálba, és hagyom kihűlni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra