Fejtse meg, mit üzen a bőre!

Amikor "jó bőrben" vagyunk, szinte kicsattanunk az egészségtől. A kifejezés nem véletlen - a betegségek jelentős része nyomot hagy bőrünkön. A bőr azonnal üzen, ha valami nincs rendben odabenn. Csak meg kell tanulnunk olvasni a jelekből.

Ilona nem tudta mire vélni, hogy az arca minden megerőltetés vagy napártalom nélkül kivörösödött. A csinos, mindig ápolt, ötvenhárom éves tanárnő eleinte kozmetikai problémának gondolta a színváltozást, és maga próbálta házilag megoldani a dolgot. De minden krémezés és hűsítő pakolás ellenére sem akart megszűnni vagy elhalványodni a bőrpír. Sőt egyre mélyebb árnyalatra váltott, terjeszkedett a vörös folt. Ilona a kellemetlenséget megelégelve bőrgyógyászhoz fordult. Rosaceát, azaz tartós bőrpírt diagnosztizáltak nála, majd egyenesen gasztroenterológiai szakrendelésre küldték, háttérben meghúzódó kórt gyanítva. Az alapos, hetekig tartó vizsgálatsorozat eredményei alapján emésztési zavart állapítottak meg, bélmozgató tablettákkal és emésztésjavító szerekkel kúrálták. Rövidesen ismét a régi lett az arcszíne.

A rosacea elsősorban negyven és hatvan év közötti nőknél jelenik meg. Főbb tünetei a kitágult pórusok és értágulatok, később az arc közepén nagyobb kiterjedésű gyulladt csomók, vörös göbök és bőrmegvastagodások jelennek meg. Hátterében gyakran állnak gyomor- és bélrendszeri zavarok, fekély, epeproblémák vagy helikobaktérium-fertőzés, amely a gyomor nyálkahártyájában megtelepedő Helicobacter pylori nevű, emésztőszervi megbetegedéseket okozó, a gyomorfekélyek egy részéért felelőssé tett bacilus.

Meg kell keresni az okot!

Dr. Zágoni Tamás belgyógyász-gasztroenterológus főorvos szakrendelésére is gyakran érkeznek páciensek a bőrgyógyászatról. A specialista szerint a gyógyítónak és a betegnek egyaránt résen kell lennie, hiszen néha a legjelentéktelenebbnek tűnő jel is súlyos kórra utalhat.

"Gyulladásos bélbetegségek esetén, mint amilyen a krónikus vastagbélgyulladás vagy a Crohn-betegség, a betegek jelentős részénél éppen a bőrgyógyász észleli először a jellegzetes tüneteket. A bőrtünet ugyanis jóval korábban jelentkezik, mint a bélrendszeri. Az első jelek a gyakori gyulladások a bőrön, tipikusan a végtagokon, a hason és a far tájékán. A bőrtünet fájdalmas csomóként indul, ami rövidesen fekéllyé alakulhat át" – figyelmeztet a szakorvos.

Más tünetek más bajokra utalhatnak. Például a vesebetegség jele lehet, ha a páciensnek erősen viszket és nagyon száraz a bőre, ha mindez jellegzetesen sápadt, fakó és élettelen bőrrel jár együtt. Az orvosok gyakran találkoznak besárgult páciensekkel is. A bőr, a nyálkahártyák, valamint a szem ínhártyája náluk sárgásan elszíneződött, az elvékonyodott bőr nagyon viszket. A tenyér és a talp feltűnően rózsaszínű. Súlyos májbetegeknél, köztük krónikus alkoholistáknál jellegzetes pók, illetve csillag alakú értágulatok jelennek meg a bőrön.

Zágoni doktor szerint még az olyan gyakorinak mondható probléma esetén is, mint az akne, érdemes kivizsgálni a baj okát. Ha egy felnőtt pattanásos, gyakran részletes, mindenre kiterjedő belgyógyászati, nőgyógyászati, fül-orr-gégészeti vagy fogászati kivizsgálásra lehet szükség, hogy kiderüljön, gócos fog, krónikus arcüreggyulladás, esetleg megváltozott vastagbélflórája a bűnös. A kiterjedt, mással nem magyarázható csalánkiütésben szintén sokszor játszik szerepet a gyomorfekélyt is okozó helikobaktérium. Ha erősen viszkető, hólyagképződéssel járó, kiújulásra hajlamos, gyulladásos bőrbetegséget lát a szakorvos, lisztérzékenységre, jódérzékenységre vagy a pajzsmirigy elváltozására következtethet.

Akár nagy baj is lehet

Endre először nem ijedt meg, amikor fehér foltot fedezett fel alsó ajkának belső, nyálkahártyával borított felszínén. Először egy gézdarabkával, majd a fogkeféje sörtéjével próbálta ledörzsölni a nagy, fehéres színű pöttyöt. Nem járt sikerrel, csak nem oldódott le a folt, elkezdte nyugtalanítani a dolog. Végül felesége nógatására bejelentkezett fogorvosához ellenőrzésre. Még éppen idejében! A fogász sürgősséggel utalta be páciensét a szájsebészetre, ahol kiderült, hogy egy agresszív, gyorsan terjedő daganat kezdett kialakulni az ínyén. Hamarosan megműtötték a szájsebészeten, kimetszették az érintett felületet. A betegséget sikerült idejében lefülelni, a férfi gyógyultan távozhatott a klinikáról. Endre ébersége, a fogorvos kiváló diagnózisa és felesége biztatása életmentő volt, hiszen egy súlyos betegség kezelését sikerült így idejében megkezdeni.

Szakértőnk szerint is fontos lenne tudatosítani, hogy nemcsak gyulladásos bélbetegségekre, hanem akár daganatos betegségekre is következtethetünk bizonyos bőrtünetek alapján. A rákot kezdeti szakaszában általában nehéz otthon diagnosztizálni. De bizonyos bőrjelenségek megelőzik a belső szervi daganatot, vagy azzal egyidejűleg mutatkoznak.

Intő jel lehet a hajlatok bőrének megvastagodása, piszkosbarna-szürke elszíneződése, durva rajzolata, mert gyomorrák lehet a háttérben. A hasnyálmirigy tumorát kerek, pirosas, gyulladt területek jelezhetik a hajlatokban és a combon. Ha testszerte hirtelen megindul a szőrnövekedés, akkor epehólyag-, tüdő- vagy bélrendszeri tumorra is muszáj gondolni. De fontos jel még a kézen és a talpon egyszerre jelentkező nagyfokú elszarusodás, az arcon hirtelen megjelenő szőrnövekedés, a viszketés, hólyagosodás, hirtelen fellépő erős szemölcsösödés, a fájdalmas, vándorló, felületi visszérgyulladás vagy a testszerte megjelenő bőrpír, hámlás, viszketés.

Testünk ismerete ilyenkor létfontosságú lehet, hiszen sokszor ilyen apró változások hívják fel a figyelmet a más kellemetlenséget még nem okozó daganatra. Így célzottan, korábban kezdődhet meg a kivizsgálás és a szükséges terápia alkalmazása is. Rengeteg értékes időt nyerhetünk a rák ellen vívott hosszadalmas harcban.

Rendszeres önvizsgálat

A bőrelváltozások korai felismerésére időnként mindenkinek tüzetesen át kell tekintenie teste minden egyes négyzetcentiméterét, akár kis kézitükör segítségével. Ehhez kérhetjük családtag vagy bizalmas barát segítségét, hiszen nem maradhat ki a hajas fejbőr és a hát területe sem. Az éves fogászati szűrővizsgálat pedig nemcsak a fogak egészsége miatt fontos, hanem azért is, mert ilyenkor a szakember speciális tükrével tüzetesen átnézi a száj nyálkahártyáját is, így többet lát, mint mi egy zsebtükörrel ügyetlenkedve.

Amennyiben nyugtalanító tünetet észlel önmagán, ne legyintsen a dologra! Nincs mindenre recept nélküli, házi megoldás. A legegyszerűbb, ha a háziorvoshoz fordul panaszaival. A doktorok gyakorlott szeme néha első pillantásra meglátja, hogy milyen belgyógyászati betegségről lehet szó, és ennek megfelelően már rögtön célzottan a belgyógyászati vagy onkológiai szakrendelésre küldik a pácienst.

De az sem jár rossz úton, aki a helyi szakrendelő intézetben található bőrgyógyásznál jelzi gondjait. Ezt a szakrendelést beutaló nélkül is felkeresheti. A specialistának néha elég csak egy pillantást vetnie a páciens bőrére, és máris tudja, milyen irányban kell tovább vizsgálódni, kell-e valamilyen szakrendelésre továbbküldenie a beteget, miután diagnosztizálta, hogy belszervi problémáról vagy bőrgyógyászati bajról van-e szó.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra