Vizet a bőrnek!

A nyári melegben sokan érzik úgy, hogy a szokásosnál jobban feszül, húzódik a bőrük. Lehet, hogy azért, mert száraz, de vízhiány is okozhat ilyen tünetet. A kettő nem ugyanaz!

Aki azt gondolja magáról, hogy bőre a száraz típusba tartozik, leggyakrabban a hidratáló krémeket veszi le a drogériák polcairól. Rosszul teszi! Erre a típusra ugyanis nem a vízhiány, hanem a bőrt védő, rugalmasan tartó lipidréteg hiánya jellemző. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kell hidratálni, csak azt, hogy ez önmagában kevés. Sokkal fontosabb a bőrt tápláló, visszazsírozó összetevők pótlása, ezek hiányában ugyanis az ilyen bőr nagyon hamar ráncosodik.

Dehidratált, vagyis vízhiányos azonban nemcsak a száraz bőr lehet, a zsíros és a kombinált típusba tartozók ugyanúgy szenvedhetnek a bőr felső vagy akár mélyebb rétegeinek kiszáradásától, nyáron a szokásosnál is gyakrabban. Ez pedig megzavarja az embert a boltban – akkor most neki zsíros vagy száraz bőre van? Esetleg mindkettő egyszerre? Pedig a válasz nem olyan bonyolult.

A bőr feszülése, húzódása közös probléma száraz és vízhiányos bőr esetében is. Ám akinek gyakran hámlik, hidegben és melegben is kipirosodik, viszket a bőre, az valószínűleg a csökkent faggyútermelése miatt érzi a panaszokat, vagyis az alapvető bőrtípusa száraz. Akinél ez a húzódás mosakodás után erősebben jelentkezik, és szürkés, fakó, élettelen színnel, rugalmatlan tapintással, felerősödő ráncosodással, esetleg napközben kifényesedéssel párosul, az vízhiányra, kiszáradásra gyanakodjon.

A bőr kiszáradása tehát bőrtípustól függően bárkinél megjelenhet. Ha szeretné elkerülni a fájdalmas, feszülő érzést, a korai ráncosodást, a megfelelő arcápolók használata mellett figyeljen oda még néhány apróságra!

– Radírozzon hetente!

A megvastagodott szaruréteg akadályozza a bőr öntisztulását, a hatóanyagok be- és a salakanyagok kijutását.

– Igyon sokat!

A szervezetnek naponta legalább másfél liter tiszta vízre van szüksége, de a kánikulában még ennél akár egy literrel többet is megköszön. Belső hidratálás nélkül a kívülről felvitt krémeknek sokkal nehezebb dolguk van!

– Kerülje, ami szárít!

Ilyen a túlzott napozás, a szolárium, de a hosszas fürdőzés, a túl meleg vagy nagyon hideg vizes arcmosás is. Ezek mind szárítják a bőrt, mert vizet vonnak el belőle.

– Keresse fel háziorvosát!

A bőrszárazság oka lehet rendszertelen menstruáció, pajzsmirigy-alulműködés, B-vitamin-hiány, de akár az erős dohányzás is.

– Párásítson!

Reggelente mozogjon a szabadban, tartson a lakásában zöld növényeket, és öntözze őket rendszeresen. Ettől nedvesebb, párásabb lesz a levegő, amit imád a bőr.

– Figyeljen a hatóanyagokra!

Keresse a nedvességmegkötő összetevőket, ilyenek a glicerin, a hialuronsav, a mandulatej vagy -olaj, az aloe vera, az avokádó-, jojoba- vagy földimogyoró-olaj, az allantoin, a klorofill és az algakivonat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra