Mi történik a tőzsdén?

A tőzsde titokzatos világként jelenik meg az utca embere számára, éppen ezért sokan félnek is tőle. A hozzáértők szerint pedig egyszerű intézmény a tőzsde: nem más, mint piac, ahol a tőzsdei termékek cserélnek gazdát.

Tavasszal egyszer már elindultunk a tőzsdére, amikor arról volt szó, hogy mi is a részvény, mire való, és mire nem. Csak felidézzük, mert fontos, hogy a részvényügyletek csak a legmagasabb kockázatvállalási hajlandóságú befektetőknek valók, akiknek a jelentős kockázati étvágy mellett a megfelelő tudásuk és a stabil anyagi bázisuk is megvan ehhez.

Magyarországon a tőzsdei kereskedés legfontosabb intézménye az 1990-ben újraindult Budapesti Értéktőzsde (BÉT). Célja szerint az intézmény lehetővé teszi a gazdasági élet szereplői számára, hogy a növekedésükhöz szükséges pénzügyi forrásokhoz átlátható, hatékony és szabályozott piacon jussanak hozzá értékpapírok kibocsátása révén. A BÉT értékpapírpiacán elsősorban a hazai nagy- és középvállalatok részvényeivel, valamint állampapírokkal, vállalati kötvényekkel és befektetési jegyekkel lehet kereskedni.

Az első magyar tőzsde egyébként 1864-ben kezdte meg működését Pesten. Értékpapírtőzsdeként jött létre, de később magába olvasztotta a gabonakereskedelem központját, és felvette a Budapesti Áru- és Értéktőzsde nevet. 1889-től a budapesti jegyzéseket Bécsben, Frankfurtban, Londonban és Párizsban is közölték. 1948-ban a Budapesti Áru- és Értéktőzsdét feloszlatták, vagyonát pedig állami tulajdonba vették.

A rendszerváltás után újraalapított és újranyitott budapesti tőzsdén 1999 ősze óta egyáltalán nincs már a filmekből ismert nyílt kikiáltásos kereskedés, a kereskedők nem a parketten, hanem az elektronikus távkereskedési rendszert használva kötik meg a kontraktusokat. Az elektronikus távkereskedés lényege, hogy a kereskedők saját irodájukból egy zárt számítógépes hálózaton keresztül kapcsolódnak a piachoz, és az ügyletkötések a számítógépes rendszeren belül automatikusan jönnek létre. A befektetők csak a hivatalos adatszolgáltatók, a vendorok által nyújtott szolgáltatás keretében, elektronikus formában (általában interneten) láthatják a kereskedést.

A tőzsde számos adatszolgáltatóval van kapcsolatban, amelyek a befektetők széles körének juttatják el a napi kereskedési adatokat, kibocsátói híreket is. Az adatszolgáltatók többsége rendelkezik internetes eléréssel is, így bárki, akár otthonról is nyomon követheti a tőzsdei kereskedést. A tőzsdei árfolyamok alakulásáról a befektetési szolgáltatók, illetve a Budapesti Értéktőzsde internetes honlapján érhető el részletes tájékoztatás.

A kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén jelenleg négy szekcióban folyik: a részvény, a hitelpapír, a származékos és az áru szekcióban. A tőzsdei kereskedésben most közel 40 hazai és külföldi befektetési szolgáltató vesz részt. A közvetlen kereskedésre kizárólag azok jogosultak, akiknek a tőzsde ilyen jogosítványt, kereskedési jogot ad. A befektetők az ő közreműködésükkel adhatnak megbízást a tőzsdei termékekre. Elérhetőségük megtalálható a BÉT honlapján.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra