Amit arcunkra írtak az évek

Lehet a ráncokat szeretni vagy nem szeretni, csak nyomtalanul eltüntetni nem lehet őket. Mégis tehetünk azért, hogy minél tovább megőrizhessük fiatalos külsőnket, azaz éppen olyan idősnek látsszunk, mint amennyinek érezzük magunkat.

A bőr öregedése elkerülhetetlen biológiai folyamat. A szervezet belső öregedésére nem tudunk hatni, a külső hatások miatt bekövetkezett öregedésért, ráncosodásért azonban már mi magunk és az életmódunk a felelős.

Az idő előtti öregedésben nagy szerepe van a napfénynek, a táplálkozásnak, a dohányzásnak, a testmozgásnak, sőt még annak is, hogy milyen pózban alszunk. A közhelyesnek számító jó tanácsokat a bőrünk érdekében is érdemes betartani: az egészséges életmód, a leszokás a cigarettáról, a fényvédő krémek rendszeres használata sokat segíthet abban, hogy az arcunk fiatalságát minél tovább megőrizzük.

Ismerjük meg a ráncainkat!

Ahhoz, hogy hatékonyan fel tudjuk venni a harcot a ráncokkal, ismernünk kell azok "természetét" is. A szakemberek statikus és dinamikus ráncosodást különböztetnek meg. Az első az idő múlása miatt kialakuló bőrproblémákra utal: az öregedés miatt a bőr elveszíti feszességét, egyre alacsonyabb lesz a kollagéntartalma, szárazabbá és érzékenyebbé válhat. Ez - a gravitáció hatásaival együtt - a bőr megereszkedését, az arc kontúrjainak "elmosódottabbá" válását okozza. Emiatt lehet, hogy az idősebbek nyakán lévő bőr laza, a fülcimpájuk hosszabb és a szemhéjuk is megereszkedik.

A dinamikus ráncok a mimika miatt alakulnak ki. A bőr ugyanis követi az apró arcmozgató izmokat, azaz ahogy az arcuk mozog, például beszéd közben, a bőr is mozog vele. Egy idő után, ahogy a bőr veszít a feszességéből, már nem tud úgy "visszaugrani" a helyére, amikor elsimulnak az izmok. Ilyen ráncok alakulhatnak ki például a szem és a száj körül.

A statikus ráncok ellen hatékonyak lehetnek az olyan krémek, melyek a bőr kollagénszintjét emelik: azaz az egész arcra hatnak. A dinamikus ráncok ellen a helyi készítmények (például a szemránckrémek) a hatásosabbak. Ez utóbbi ránctípus ellen fejlesztették ki az izmokat ellazító botox-injekciókat is.

A leghatékonyabb fegyverek

Szinte megszámlálhatatlanul sok ránctalanító és öregedés elleni készítmény kapható az üzletekben, egyáltalán nem egyszerű közülük választani. Tudni kell, hogy az ígéretek jó része csak reklámfogás, és nagyon ritka az olyan krém, mely az összes problémánkat néhány napi használat után, egy csapásra megszünteti. Válasszuk ki inkább a legaggasztóbb egy-két bőrproblémát, elsősorban ezekre koncentráljunk. Ezek lehetnek az apróbb ráncok, a májfoltok, az időskori mitesszerek vagy éppen a kipirosodás. Alaposan tanulmányozzuk át a termék leírását, és keressünk olyan aktív, bizonyított hatású anyagokat, mint a hialuronsav vagy a kollagén.

Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy az idősödő bőr szárazabb, érzékenyebb és sérülékenyebb, mint korábban volt. Ráadásul egy jó hidratáló a bőr megjelenését is segít javítani: teltebbé, selymesebbé és feszesebbé teszi. Ugyancsak kiemelt fontosságú a fényvédő krém: még idősebb korban sem szabad elhagyni! A napfény ugyanis folyamatosan öregíti a bőrünket, és a májfoltok megjelenéséért is felelős.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra