Drága halál

Ahogy a hozzá közel állók közül egyre többet kísér ki az ember a temetőbe, úgy kezd el egyre többet gondolni a saját halálára, a saját temetésére is. Neki is könnyebb talán, de a hátramaradóknak biztosan, ha törődik ezzel.

A temetés sosem volt olcsó, most sem az, de relatíve nem is drágább, mint régen: hosszú időre visszamenően azt mutatják a számok, hogy körülbelül háromhavi átlagkeresetnek megfelelő összegbe került egy átlagos temetés - mondja a szakértő. Az mindenesetre vitathatatlan, hogy a gyász terhe mellett még anyagi teher is szakad a hátramaradottakra, ha valaki meghal a családból. A mai időkben ennek a súlyát fokozottan megérzi a többség. Aligha csak érzelmi okai vannak annak, hogy mind többen kikérik, és hazaviszik az urnát az elhunyt hamvaival. Ez a legolcsóbb lehetőség, körülbelül 50 ezer forintba kerül.

Ahogy a hozzá közel állók közül egyre többet kísért ki az ember a temetőbe, és azt kell észrevennie, hogy már nem az idősebbek, hanem a saját generációja tagjai kerülnek lassan sorra, úgy kezd el gondolni a saját halálára, a saját temetésére is. És persze sokakban ezzel együtt támad fel a család iránti felelősségtudat, a szándék, hogy legalább ezen a terhén könnyítsenek azoknak, akik utánuk maradnak. A Tárki Monitor felmérése szerint négy-öt évvel ezelőtt a magyar lakosság leggyakoribb előtakarékossági okai között második-harmadik helyen állt a "kegyeleti célú megtakarítás", azaz sokan a saját temetésükre gyűjtötték a pénzt.

Ez nem új dolog, sőt inkább hagyomány. Milyen lehetőségeink vannak ma erre? A legegyszerűbb nyilvánvalóan az, hogy otthon tesszük félre, otthon őrizzük a hónapról hónapra félretett pénzt. Az is nyilvánvaló, hogy ez a legkevésbé jó megoldás. Nem biztonságos; otthon őrzött készpénz után még a lakásbiztosítás sem fizet, ha lába kél. A pénzünk értéke is folyamatosan csökken. És még az is kérdés, hogy elég időnk lesz-e összegyűjteni annyit, amennyi kell, mire eljön az a cseppet sem várt pillanat, amikor szükség lesz rá.

Tudjuk, a bank a megfelelő hely, ha pénzt akarunk gyűjteni. De ebben az esetben az a bökkenő, hogy ha saját számlára rakjuk be egyben vagy részletekben a temetésre szánt összeget, örököseink – vélhetően ugyanazok, akikre temetésünk terhe vár – éppen akkor nem jutnak hozzá, amikor kellene, hiszen csak a hagyatéki eljárás végeztével kerülnek birtokon belülre. Bár erre léteznek már megoldások (adhatunk előre meghatalmazást, vagy hozzáférést a számlához), mivel nem kalkulálhatunk előre a rendelkezésünkre álló idővel, mindenképpen kérdés azonban hogy lesz-e elegendő időnk arra, hogy megfelelő összeget tegyünk félre.

Jobb megoldás tehát, ha a legutóbb tárgyalt életbiztosítások között nézünk szét, és olyat kötünk, amelynek mi vagyunk a biztosítottjai, kedvezményezettként pedig azt nevezzük meg halálunk esetére, aki reményeink szerint majd tisztességgel eltemet minket, kívánságunk szerint. A biztosítási konstrukciónak elvitathatatlan előnye az, hogy a befizetés nagyságától függetlenül, a biztosító kockázatvállalásának köszönhetően a korai elhalálozás esetén is rendelkezésre áll a kívánt összeg, és a kedvezményezett időben meg is kapja. Nem túl széles a kínálat, de léteznek olyan konstrukciók, amelyek kifejezetten erre a helyzetre lettek kialakítva. Ezeknek előnye például az, hogy nyilvánvalóan a temetésre szolgálnak az elhunyt akarata szerint. Létezik olyan is, amely leveszi a temetéssel kapcsolatos gyakorlati teendők terhét a hátramaradottak válláról, a biztosítási összeget egyenesen a temetkezési szolgáltató kapja meg, és használja fel a halott végakaratának megfelelően.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával

További információk a témában: www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra