Aranyér esetén

Munkámból adódóan nagyon sok nővel, férfival beszélgettem az aranyérről. Ez a kötőszöveti kiboltosulás megkínozhatja a legerősebb embert is. Bizonyos mozgások enyhítik, más mozgások csak fokozzák a kínt.

Az égő, viszkető, szél- és székletmegtartást akadályozó kisebb-nagyobb csomócskában, az aranyérbetegségben érintettek számát tekintve mi, magyarok a "világranglista" nyolcadik helyén vagyunk. Az ötven feletti korosztály 50 százalékban tapasztalja a tünetet, de nem ritka már fiatalon, várandósság alatt, szülés után is.

Tudunk tenni azért, hogy az aranyér visszahúzódjék. Ennek érdekében minimálisra kell csökkenteni a préseléssel járó erőfeszítéseket. Köztudott, hogy a székletürítésnél kifejtett erőlködés fokozza az aranyeret. A Szent Rókus Kórházban, a Magyar Sporttudományi Társasággal végzett méréseink szerint a helytelen sportmozgások hasonló belső hasi nyomást hoznak létre. Ez a megfigyelésünk egybeesik azoknak a nőknek a panaszával, akik kérdőíves felmérés során elmondták, hogy az aranyerük a kondigépek használata során jelent meg, vagy akkor növekedett jelentősen (437 nő közül 168 esetében).

Milyen mozgást helyes kiiktatni a sportból? Az olyan préseléseket, amelyeknél a légzés visszatartott, és olyan nyomás történik, mint erőltetett székletürítésnél. Ilyeneket végzünk, amikor emelünk, húzunk, tolunk. Leginkább akkor fordul elő, amikor ellenállással, súllyal végzünk testedzést. Ezek a mozdulatok lényegesen enyhébb következménnyel járnak, ha vízszintes a gerinc.

Akinek már aranyere van, annak különösen érdemes kerülnie a préselést. Tanítványaim közül többen mesélték el, hogy az olyan eszközzel végzett emelések, lendítések, melyeket többnyire erőnövelésre, izomtömeg-fejlesztésére használnak, közvetlen kapcsolatba hozható a vénatágulatok és a kötőszöveti párnák elődomborodásával. Minél nehezebb a kézben tartott eszköz, minél nagyobb az ellenállás, amit lábbal vagy törzzsel kell leküzdeni, annál nagyobb a kockázat.

Amíg az aranyér vissza nem húzódik, addig a futást és más, rázkódással járó sportot is inkább mással kell helyettesíteni. Nagyon előnyös ilyenkor a vízszintesen való testedzés, például az úszás. Aki aranyérrel küzd, annak a székletrendezésen és a sporton túl egyéb szituációkban is fontos lenne kerülnie a préseléses helyzeteket.

Leghatékonyabb javulás az egész medencefenéki izomzat jól végzett tréningje. Sajnos az a tapasztalat, hogy amikor valaki a netről, újságokból, jógatanfolyamokon, kismamatréningeken, gyógytornán helytelen instrukciók alapján kezdik a záróizmok edzését, a tünetei gyakorta súlyosabbak lesznek. A tréning helyes technikájának elsajátítása nagyon lényeges. A Kriston Intim Torna a tapasztalatok szerint néhány héten belül képes rendezni a tüneteket, és súlyos esetben is nagyon sokat javít a helyzeten.

Természetesen a végbél szöveteinek a védelme attól kezdve napi néhány perces gyakorlást igényel, de nem a buszmegállóban húzogatva, hanem jól szerkesztett gyakorlatsor formájában, aranyérvédő testhelyzetben. Megfigyelések szerint a helytelen gyakorlatoktól csak tovább nő az aranyér.

A jó közérzet érdekében szükséges az összes olyan szokás tudatos áthangolása, ami kihat valami módon az altesti erek működésére. A sport, fizikai munka, és ezáltal nem csupán a vázizmokra, hanem a zsigeri szervekre és a kötőszöveteinkre is hat. Ezért fontos, hogy ne károsítson, hanem az egészségünket szolgálja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra