6 kérdés - lakásbiztosítás: nyugodt nyaralás?

Vagyonának mekkora része fekszik a lakásában? Akár magában az ingatlanban, akár ingóságokban? Ha végig gondolja, mekkora kár érheti, és némi nyugtalanságot érez az eredmény láttán, akkor érdemes elolvasnia, ami következik.

Nyaraláskor, mondjuk, szokott eszébe jutni, hogy minden rendben van-e otthon? Régen persze nem jutott - de a régen, az régen volt, most pedig most van. Régen én például végigaludtam az éjszakát, mint akit fejbe vertek, most meg fel-felriadok, van mikor eszembe jutnia, hogy repedhet a cső a falban, döntheti a vihar a fát, bonthatja a tetőt, kirámolhatja a betörő a házat, és még örülhetek, hogy éppen nem voltam otthon...

Attól, hogy van lakásbiztosításom, ez mind ugyanúgy bekövetkezhet, elhárító bűbáj sajnos nem szerepel a szolgáltatások kínálatában. De nagyjából kiszámoltam, hány havi jövedelmemet emésztené fel egy komolyabb káreset után a helyreállítás, és ehhez képest lényegesen nyugodtabb vagyok, amióta legalább ebben nem csak magamra számíthatok.

1. Mire jó a lakásbiztosítás?

Alapvetően a lakásbiztosítás az ingatlant ért nagy értékű károk enyhítését célozza. Ezeket alapfedezeteknek nevezik, akik ezzel foglalkoznak. Ide tartozik például a tűz, a robbanás, a villámcsapás, a vihar, a felhőszakadás, az árvíz, a hónyomás, a jégverés, a földrengés, a fölcsuszamlás, a kő- és földomlás, az üregbeomlás, az idegen jármű vagy akár egy légi jármű ütközése, az idegen tárgy rádőlése által okozott kár. Ezek a szerencsére elég ritkán előforduló esetek, és persze az ember szeretné olyan lehetőségek esetére is biztosítani magát, amelyekkel talán gyakrabban lehet találkozni. Ezeket kiegészítésként lehet bevenni a biztosításba.

2. Mik a kiegészítő biztosítások?

A kiegészítő biztosítások nagyobb valószínűségük miatt persze növelik a biztosítási díjat. Viszont lehet válogatni, szabad a döntés: ki mitől tart, mit kockáztat inkább. Ilyen kiegészítő biztosítást lehet kérni egyebek közt betöréses lopás, rablás, vandalizmus, csőtörés, vezetékes vízkár, üvegtörés esetére. De ide tartozhat egy balesetbiztosítás, illetve egy felelősségbiztosítás is, ami például akkor jön jól, ha sikerül púposra áztatni a lent lakó parkettáját is. Teljes felsorolást nem lehet adni, annyiféle kiegészítést kínál egy-egy biztosító, mindenesetre biztosításkötéskor érdemes végiggondolni a teljes kínálatot, és elsősorban az igazán nagy értékű vagyontárgyakat biztosítani.

3. Mire terjed ki a biztosítás, ha betörő járt a házban?

Az előző gondolatot folytatva: azért érdemes a téma végiggondolására időt és figyelmet fordítani, mert amikor tényleg megvan a baj, akkor kíméletlenül szembe találjuk magunkat azzal az evidenciával, hogy a biztosító azért fizet, amire biztosítást kötöttünk nála. Ez azt is jelenti, hogy a biztosító fizetési kötelezettsége csak azokra az ingóságokra terjed ki, amelyet a biztosítónál bejelentettek, mert csak így terjed ki rá a biztosítási fedezet. Akiben megvan a hajlam és a kellő elszántság, annak feltétlenül tanácsolható, hogy a biztosított értékekről készítsen minél alaposabb, akár fényképes leltárt, és azt tartsa biztos helyen. Jól jöhet.

4. Mennyit fizet a biztosító?

A biztosítási összeg, amiben megállapodunk a biztosítóval, a mindenkori kártérítés abszolút felső határa. Ennek alapján határozzák meg a biztosítási díjat. Jó tudni, hogy a biztosítási összeghez szabják a kifizethető kártérítés mértékét is, amikor aránylagos kártérítésre kerül sor. Ha például valaki egy tízmilliós lakást csak ötmillióra biztosít, akkor teljes kár esetén csak ötmillió kártérítést kaphat, de egymilliós részkár után is csak félmillióra számíthat. (Ilyen lehet például egy vihar utáni tető-helyreállítás.)

5. Milyen értékre ésszerű megkötni?

A fenti példa is mutatja, hogy jól meg kell fontolni a biztosítási összeget a szerződéskötéskor. A leggyakoribb hiba lakás vagy ház biztosításakor, hogy a pillanatnyi ingatlanpiaci értéket tekinti számolási alapnak a tulajdonos. Holott ez részint változik, részint a biztosítás nem a forgalmi érték, hanem az újjáépítési érték fedezését célozza. Ingóságoknál is azt célszerű szem előtt tartani, hogy mennyiért tudnánk újonnan beszerezni azt, amit biztosítani akarunk, hiszen a megsemmisült vagyontárgy pótlása a cél.

6. Előírhat védelmi szintet a biztosító?

A biztosítók feltételei tartalmazzák, hogy a betörés elleni biztosítást milyen védelmi szint megléte esetén, milyen mértékben vállalják. Ezt fontos tisztázni a szerződés megkötésekor. Sokszor már a közepes kártérítési összegek kifizetését is megfelelően kialakított mechanikai és elektronikus védelem meglétéhez kötik. Ha tehát az éjszakai besurranó a földszinten nyitva hagyott szúnyoghálós ablakon át lépett be, ne is fecséreljük az időt azzal, hogy kártérítésért a biztosítóhoz fordulunk. A gondosság ebben az esetben is elvárható. Mi több: ha akár a biztosító ösztönzésére is, de gondot fordítunk a védelemre, azzal tényleg megelőzhetjük a kárt, és nem csak utólagos enyhítésére számíthatunk. Ezt pedig még a legjobb biztosítástól sem remélhetjük.

További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra