A Korkontroll Magyarországon

"Nem az a kérdés, hogy milyen hosszú életünk lesz, hanem az, hogy milyen lesz hosszú életünk." (Prof. N. Klentze, az Európai Anti-Aging Társaság elnöke)

2003-ban azzal a céllal alakult meg a Kor Kontroll Kft., hogy meghonosítsa azt az öregedést lassító, életminőséget javító módszert, amelyet világszerte Anti-Aging Medicine néven ismernek. Az anti-aging orvoslás, a tudomány és orvosi technológia eredményein alapuló orvosi specialitás, a korfüggő funkciózavarok, rendellenességek és betegségek korai felfedezésére, megelőzésére és kezelésére. A komplex program során egyaránt használjuk a legkorszerűbb orvosi eljárásokat és a tudományosan is igazolt ősi keleti gyógymódokat.

A programban résztvevők teljes és reális képet alkothatnak saját testi és lelki állapotukról, majd személyre szabottan folyamatos segítséget kapnak azoknak a képességeknek és technikáknak az elsajátításához, amelyek esetleges gyenge pontjaik megerősítéséhez szükségesek.

A módszer alapvetően két nagy részből áll:

  • egy széles körű egészségi kockázatfelmérésből, valamint
  • az erre épülő, személyre szabott kockázatcsökkentési, képességfejlesztő programokból.

A legtöbb ember szeretne egészségesen élni. Ám az egészségtudatos életmód sokaknak a mindennapi életébe egyáltalán nem, vagy csak nehezen illeszthető be, misztikus dolgot jelent. Az egészségügyi vizsgálatok sokszor rutinszerűen zajlanak, a pácienst leginkább a már kialakult betegségekről informálják. Az eredményt nem mindig kíséri konkrét segítség, vagy túl általánosak a jó tanácsok: rendszeres testmozgás, szokjon le a dohányzásról, kerülje a stresszt, táplálkozzon egészségesen. Az általánosságokból nehéz a testhezállót kiszűrni, és az amúgy is zsúfolt napirendbe beilleszteni. Ez, pedig tovább növeli a stresszt, és gyakorta bizony kudarcba fullad a próbálkozás.

A korkontroll vizsgálatok az egyéni egészségi kockázatok idejekorán történő feltárását, és ezek személyre szabott csökkentését célozzák. Vizsgálataink segítségével Ön megtudhatja, hogy milyen szinten vannak egyes képességei korosztálya átlagához képest, valamint azt is, hogy Ön személy szerint milyen rejtett betegség-hajlamokat hordoz génjeiben.

Ha tisztában vagyunk biológiai erősségeinkkel és gyengeségeinkkel, és ismerjük genetikai hajlamainkat, személyre szabott életmódprogrammal kifejleszthetők azok a képességek, amelyek segítségével javíthatjuk testi-lelki állapotunkat, növelve így az aktív, egészséges életéveink számát. Az alapos, kockázat-feltáró elemzés ismeretében egy kizárólag Önnek szóló egészség-fejlesztési terv állítható össze.

A program tehát két nagy egységre épül:

  1. Széles körű kockázatfelmérés: amely biológiai életkor-meghatározást és genetikai elemzést tartalmaz. A biológiai életkorfelmérés képet ad a páciens fizikai és mentális állapotáról, saját korosztályának átlagához képest. A genetikai vizsgálat pedig felderíti az egyén genetikai hajlamait a legfontosabb betegségcsoportok (emlő-, illetve prosztatarák, szív-érrendszeri betegségek, csontritkulás, gyulladásos betegségek, elhízás) kialakulására vonatkozóan. Természetesen a két különleges állapotfelmérésen kívül szükség szerint egyéb szűrővizsgálatokat is biztosítunk.
  2. Egészségmaximalizáló és kockázatcsökkentő programok: amelyek során a pácienssel közösen egyéni programot alakítunk ki a feltárt rizikótényezők ellensúlyozására, a testi-lelki-szellemi állapot tartós javítására. Orvosaink, partnereink, nemcsak jó tanácsokkal látják el Önt, hanem az étrend átalakításától, a rendszeres mozgáson keresztül, a stresszkezelésig, az Ön napirendjébe illeszkedő programot állítanak össze, és ennek mindennapos alkalmazásában is segítséget nyújtanak.

Mit ajánlunk Önnek?

Kockázatfelmérő szolgáltatások

  1. Biológiai életkor-meghatározás
  2. Genetikai elemzés
  3. Szűrővizsgálatok a Virányos Klinikán (opcionális)
  4. Kiegészítő vizsgálatok (opcionális)

A legelső lépés a biológiai életkor® meghatározása. Ez a BioAging® vizsgálat, amely garantáltan fájdalommentes és mindössze 1,5 órát vesz igénybe, de jól áttekinthető képet ad fizikai és mentális erősségeiről és gyengeségeiről a korosztálya átlagához képest. A második lépés a genetikai hajlamok felmérése, amely a személyre szabott betegség-megelőzéshez ad támpontokat Önnek és orvosának. A vizsgálathoz szükséges mintavétel teljesen fájdalommentesen néhány másodperc alatt történik, a laboratóriumi lelet elkészítése azonban néhány hetet igényel. Ennek elkészültekor kerül sor egy alapos orvosi konzultációra, majd az eredmények írásos értékelésére, amely az egyes betegségekre való hajlamot és konkrét kockázatcsökkentési módszereket is tartalmazza. Ha szükséges, további szűrő- és kiegészítő vizsgálatokra van lehetőség, magánklinikai környezetben. Egészségmaximalizáló és kockázatcsökkentő szolgáltatások

  1. Kontroll Követő Program
  2. Folyamatos Korkontroll
  3. Életmód tréning

Az eredmények ismeretében, az egészségmaximalizáló és kockázatcsökkentő programok megvalósításához, a kapcsolattartás módját Ön választja meg. Lehetősége van a Korkontroll Követő program keretében a javasolt életmód-korrekciót önállóan, esetenkénti tanácsadás igénybevételével elvégezni, vagy pedig egy 12 hetes periódusokból álló, Folyamatos Korkontroll programban részt venni. Ebben az esetben, az e célra kidolgozott kérdőívek alapján, orvosa rendszeresen sorra veszi és irányítja a teendőket az optimális mozgás, étkezés, stressz-kezelés kialakítása érdekében. A Folyamatos Korkontroll lehetővé teszi, hogy Ön a legcsekélyebb időráfordítással, orvosi felügyelet mellett, fokozatosan változtassa meg életmódját.

Mind a Korkontroll Követő, mind a Folyamatos Korkontroll programok keretében partnereink (dietetikusok, fitnesztrénerek, masszőrök, pszichológusok) bevonásával, személyre szabott, magas színvonalú szolgáltatásokkal segítjük Önt. Az életmód-változtatás nehézségeinek áthidalását célozzák a 3 vagy 7 napos Életmód tréningek, amelyeken a mindennapi hajszából kizökkenve tesszük lehetővé az életmód-korrekció korszerű módszereinek megismerését, kipróbálását, testre szabását.

Ha további információkra kíváncsi, látogasson el a www.korkontroll.hu oldalra.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra