Fenséges fűszerek

Hatások, fajták, hatóanyagok


Szerző: Dr. Barna Mária
2001. november 29. | Forrás:  Egészségtükör

Táplálékaink jellemző ízét, zamatát, illatát, aromáját, színét, stb. az elkészítésüknél használt fűszerekkel alakítjuk ki.

Régi feljegyzésekből tudjuk, hogy már i. e. több ezer évvel is ismerték és kedvelték a fűszereket, például a koriandert, a hagymát, a kaprot, az ánizst, a sáfrányt, stb. Az arab világ és a Földközi-tenger menti országok közötti kereskedelem egyik legfontosabb, az arannyal, a drágakövekkel egyenértékű áruja volt. Az Ótestamentumban azt olvashatjuk, hogy amikor Sába királynője Salamon elé járult "...bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, amelyek hoznak vala fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágakövet..."
A XVI. században Magellán, kétszáz tengerész és a flotta négy hajója odaveszett ugyan, de az egyetlen visszatérő hajó 700 mázsa fűszert hozott Európába. A keleti és a trópusi fűszereket a magas szállítási költségek miatt csak a gazdagok tudták méregdrágán beszerezni ízes lakomáikhoz. A bors az egyik legértékesebb fűszernek számított, aranyárban adták. A hazai fűszernövények nagy része megtermett a falusi portákon. Kezdetben a fűszer- és gyógynövények termesztésével apácák és szerzetesek foglalkoztak kolostorkertekben. Az egyik leghíresebb ilyen kolostor St. Gallenben volt.

A fűszerek táplálkozás-élettani hatása

A fűszerek az emésztőrendszer nyálkahártyáján kisebb-nagyobb mértékű vérbőséget okoznak, fokozott emésztőnedv-elválasztásra és -működésre serkentik. Már az ínycsiklandó ételszag hatására feltételes reflex útján fokozódik a nyálelválasztás, ami a megfelelően fűszeres étel megízlelésével tovább növekszik. Ez megkönnyíti a rágást, a falat formálását, a nyelést és az emésztési folyamat megindulását. A nyál tisztító hatású, s baktériumellenes anyagai pedig védik a fogainkat a szuvasodástól. Egyes fűszerek befolyásolják az epeelválasztást (hagyma, mustár, fekete retek), számos fűszer megkötheti a bélben az epesavakat, az élelmi rostokhoz hasonlóan gátolva visszaszívódásukat (majoránna, chili, kakukkfű, paprika).
Az emésztőrendszer nyálkahártyáját erősen izgató fűszerek: erős, csípős paprika, fekete és fehér bors, curry, csípős torma, zsírban pirított hagyma, mustár - ezek nem illenek a legtöbb diétás étrendbe. A bélmozgást (motilitást) befolyásoló fűszerek: csípős paprika, üröm, zsálya, narancshéj, mustár.
Az ételek élvezeti értékét a fűszerekben lévő aroma és illatanyagok megnövelik, étvágyfokozó hatásúak. A megfelelően fűszerezett ételt szervezetünk könnyebben emészti és jobban hasznosítja, mint az ugyanolyan, de fűszer nélkül készülteket. Az ilyen ételek egyhangúak, jellegtelenek, hamar rájuk unnánk.

A fűszerek hatóanyagai

A fűszerek fajtái

Az ételek készítéséhez használhatunk friss zöld fűszernövényeket, vagy szárított, különböző formában feldolgozott (pl.: porított) ún. száraz fűszereket. Készülhetnek a fűszernövény magjából (mustármag, szerecsendió), terméséből (kömény, boróka, koriander), virágrészeiből (kapribogyó, sáfrány, szegfűszeg), leveléből (babér, kakukkfű, borsikafű, kapor, majoránna, oregánó, tárkony, rozmaring), héjából (fahéj), gyökeréből (gyömbér).

Megfelelő ételhez a megfelelő fűszert

A fűszerek egyik csoportját csak sós alapízű ételeknél, míg másokat csak édes alap-ízűeknél használunk, de ez nem merev szabály. A mértékletesség viszont a fűszerezésben is fontos követelmény. A túlfűszerezés elnyomja az étel jellegzetes ízét és nyálkahártya-izgató hatása is előnytelen. A vadhúsokhoz általában több fűszert tehetünk, a zsenge zöldségfélékhez kevesebbet. Néha azt várjuk, hogy a fűszer tompítsa az ízt, pl.: amikor majoránnával dörzsöljük be a csirke vagy a kacsa hasüregét. A fűszereket ízjavításra, az ízek harmóniájának a kialakítására használjuk.
Fűszerkalauz - Hol használható?
A legtöbb fűszer egyúttal gyógynövény is. A zöldfűszerekkel vitaminokhoz juttatjuk a szervezetünket, más fűszerek pedig kedvezően befolyásolják emésztésünket, légzésünket, szívműködésünket. A beteg ember étkezése se legyen íztelen, fűszermentes, hiszen az ilyen étel nem kelt étvágyat és nem is hasznosul megfelelően.

Szerző:Forrás:Megjelent:
Dr. Barna MáriaEgészségtükör2001. november 29.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Egészség

Szembetegek gondozása

Megszámlálhatatlanul sok szembeteg él és dolgozik köztünk úgy, hogy a mindennapjait elkísérő betegségéről csak akkor szerzünk tudomást, ha elmondja nekünk. Hogyan segíthetünk nekik a mindennapokban?

tovább

50plusz.hu Fórum

Tippek:

Ha nehéz tárgyat kell felemelni, guggolásból, egyenes háttal tegye. Testéhez közel tartsa, és emeléskor lélegezzen ki!

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések