Barbie középkorúan is hódítani akar


Szerző: Hajós Anett, pszichológus
2005. október 14. | Forrás:  HáziPatika.com

Elég egy pillantást vetnünk az újságok fogyókúrás oldalaira, hogy láthassuk: a nyugati társadalmakban manapság a karcsúság jelenti az egészséget és a szépséget. Nem véletlen hát az evészavarok egyre gyakoribbá válása sem. Sokan rettegnek a túlsúlytól.

Sok kutató vélekedik úgy, hogy az evési zavarok egyre gyakoribb előfordulásáért elsősorban a mai nyugati társadalmak soványság-központúsága tehető felelőssé. Az uralkodó szépségideál mindenkit megtalál, így nem kíméli a középkorú nőket sem. Az egyesült államokbeli rochesteri Mayo Klinika étkezési rendellenességekkel foglalkozó osztályának igazgatója, Donald McAlpine (pszichiáter) foglalkozik evési zavarban szenvedőkkel, és azzal, hogyan érinti ez a betegség a középkorú hölgyeket.

Az evészavar formái

A pszichiátria meghatározása szerint: ha az evéssel összefüggő viselkedésben zavar mutatkozik, és az egyén súlyával való foglalkozása extrém méreteket ölt, evési zavarról, a táplálkozási magatartás zavaráról beszélünk. Vagyis: ha valaki túlságosan sokat foglalkozik súlyával, és problémái vannak az evéssel, valószínűleg evési zavarral küszködik. Az evés zavarainak két alapvető formája az anorexia nervosa és a bulimia nervosa. Az anorexiát szélsőséges mértékű, szándékos fogyás jellemzi. Alaptünete a súlyfóbia (az elhízástól való félelem súlyos soványság esetén is), a testképzavar (a betegek kövérnek tartják magukat), a súlyhiány (melynek legalább 15%-osnak kell lennie), és az amenorrea (fogamzóképes korú nőkben legalább három, egymást követő menstruációs ciklus kimaradása). Az anorexiás koplaltatja magát, elutasítja gyakran akár az életben maradáshoz szükséges ételmennyiséget is.
A bulimiát ismételten - legalább heti két alkalommal - előforduló falásrohamok jellemzik, amelyek után a beteg minden úton igyekszik megszabadulni az ételtől. A testsúlycsökkentés érdekében önhánytatást végez, illetve hashajtót és vízhajtót alkalmaz, állandóan koplal, és túlzásba viszi a testedzést is.

Amikor az evészavar felüti a fejét

Az evészavarok jellegzetesen fiatal lányok betegségei. Az anorexia nervosa általában 12-18 éves korban, a bulimia nervosa pedig 17-25 éves korban kezdődik. Alig tized-, századannyi férfibeteg van, mint nő. Az evészavarok gyakorisága a fejlett nyugati államokban a fiatal (18-35 éves), felnőtt nők között 1-4 %, a bulimia nervosa 2-3-szor gyakoribb. A magyarországi adatok megfelelnek a nyugati államokban észlelteknek. Az evészavarok a felső és középső társadalmi osztályok betegségei, de az utóbbi években már nem csak a "kiváltságosokat" érinti, ráadásul egyre szaporodnak az idős- és férfibetegek is. Fokozott kockázattal rendelkező csoportok a diákok - főleg egyetemisták -, a karcsúság követelményének megfelelni akaró csoportok - táncosok, manökenek, egyes sportolók stb. -, a diabetes mellitusban szenvedők, férfiak között pedig a homoszexuálisok. Etnikai különbségek is vannak: fehérek között gyakoribbak, mint feketék között.

Az idő múlása nem véd meg

Előfordulhatnak-e ezek a zavarok az idősebb női korosztálynál is? Való igaz, hogy az evészavarok általában a fiatalabb nőknél jelentkeznek. Kevésbé gyakori, de ezek a zavarok az élet későbbi éveiben is kezdődhetnek, a harmincas, negyvenes években vagy akár azon túl is. Néhány nőnél a probléma jelentkezése a későbbi évekre tehető, mások ekkor már a tünetek kiújulásával küzdenek, mert éveken át titkolták problémájukat.
Ha valaki fiatal nőként étkezési zavarral küzdött, problémája visszatérhet idősebb korban is. Azok a nők, akik megfelelő kezelésben részesülnek, eljuthatnak odáig, hogy egyetlen tünetük sincs. Számos nőnél fennmaradnak azonban a tünetek: falánkság, hányás vagy jelentős súlyveszteséggel járó táplálék-megvonás, melyek leginkább stressz hatására jönnek elő.

Vajon különböznek-e a korosabb hölgyek tünetei? Igen, van néhány különbség. Míg a fiatalabb, bulimiás nőket a súlyukkal, alakjukkal, testképükkel való túlzott foglalkozás jellemzi, az idősebb korosztály azért tart nagy evészeteket - és utána azért alkalmaz persze mindenféle egészségtelen praktikát, hogy megszabaduljon a megevett ételtől -, hogy javítson hangulatán. A tagadás, ami a fiatalabb anorexiás nőknél gyakori, az idősebbeknél nem jellemző. A tagadást felváltja a segítségkérés: "Segítenie kell, mert ez tönkreteszi az életemet!" - mondják az orvosnak. Az idősebb korosztály ugyanis kimerül az évek során jelentkező tünetektől, s ezért sokkal könnyebben és hamarabb kéri és fogadja el a segítséget. Márpedig, ha valaki készen áll a változtatásra, sikeresebb lehet a kezelés is. Ugyanakkor- úgy tűnik - a kezelés eredményesebb, ha a korai években kezdik el. A korán kialakuló zavaroknál a falást, hányást és ételkorlátozást főként a súllyal és testképpel való törődés vezérli. A betegség későbbi jelentkezésekor már más tényezők tartják fent a viselkedést, például a feszültség- és szorongáscsökkentés. Az éveken át fennálló tünetek mélyen bevésődnek, tartóssá válnak. Így az érintettek nehezebben tudnak megszabadulni a betegségtől, ami ekkorra már életük részévé vált. A múltbeli kezelések kudarcai még inkább pesszimistává teszik az idősebb korosztályt.

Eltérő kezelés

Az idősebb nők gyakran elmondják, hogy fiatalabb korukban, amikor még tagadták a betegségüket, becsapták magukat a kezelés során. Ezért amint véget ért a kezelés, a tünetek is nyomban visszatértek. Most hajlandók csak igazán együttműködni, hogy idősebbek és bölcsebbek. Tudatában vannak a betegség következményeinek is, például a csontritkulásnak.
Még mindig nagy út áll előttünk, de a kezelési módok már rengeteget fejlődtek az elmúlt két évtizedben. Az 1980-as évek elején kezdték alkalmazni evészavarok esetére is az úgynevezett viselkedés- és kognitív terápiát, melynek célja a hibás viselkedés - az evészavar - korrigálása. A viselkedésterápiában igen fontos a páciens tüneteinek és a tünetekhez tartozó helyzetek részletes elemzése. Ebbe beletartozik a beteg motivációjának elemzése is, annak feltárása, hogy mit szeretne elérni kóros viselkedésével. Továbbá felmérik, mi várható, ha megszűnik az evészavar.
A módszerek közé tartozik a szorongás oldása, valamint a különböző önkontroll-gyakorlatok. A kognitív elmélet szerint az ember viselkedését nagymértékben meghatározza az, hogyan értelmezi és képezi le a világot. A terápia célja, hogy feloldják a hibás viselkedést és átszervezzék a hibás ismeretfeldolgozást.
Azok a középkorú nők, akik húsz évvel korábban már részesültek a terápiában, visszatérve sokkal eredményesebbnek tartják ugyanazt. Azért is, mert korábbi kezelésük óta új gyógymódokat, kezelési eljárásokat fejlesztettek ki. Nyugodt szívvel mondhatjuk tehát azoknak, akik a fiatalabb korukban zajlott kezelést sikertelennek élték meg, hogy bátran kérjenek újra segítséget.

Anyáról leányra

Mennyire valószínű, hogy az evészavaros anya lánya ugyancsak evési zavarral küzd majd? Mit tehetnek az édesanyák lányaik védelmében? A szülők étkezéshez való hozzáállása, és az egészséges súlyról alkotott felfogásuk minden bizonnyal befolyásolja a gyermeket. Nem ritka, hogy evési zavarral küzdő édesanya azért kér segítséget, mert nem akarja továbbadni gyermekeinek az evéshez való negatív viszonyulását. Szülőként résen kell lenni, hogy ráismerjünk az evési zavar jeleire, - a nagymértékű súlycsökkenésre, túlzásba vitt tornára, étkezések kihagyására. A bulimia nervosa esetében feltűnő lehet, ha hirtelen sok étel tűnik el a konyhából, vagy ha a fiatal gyakran szalad ki a fürdőszobába. Ha azt tapasztaljuk, hogy a gyermek rendkívül sokat törődik az alakjával, súlyával, gyanakodnunk kell, és igyekezzünk, hogy eljusson a megfelelő segítséghez, szakemberhez.

Számítsa ki ideális testsúlyát BMI (testtömegindex) kalkulátorunk segítségével!

Forrás:
- www.mayoclinic.com
- Füredi J., Németh A., Tariska P. (szerk.) (2003) A pszichiátria rövidített kézikönyve. Budapest: Medicina.
- BNO-10 zsebkönyv (DSM-IV-TR meghatározásokkal) (2002) Budapest: Animula Egyesület

Szerző:Forrás:Megjelent:
Hajós Anett, pszichológusHáziPatika.com2005. október 14.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Cukorbetegség

Cukorbetegség és más betegségek

Diabétesz mellitusban, különösen rossz anyagcsere-helyzet esetén, gyakrabban lépnek fel fertőzések. Ilyenkor jól kezelt betegnél is felborulhat a szénhidrát-háztartás. Kezelt betegekben az anyagcsere-kisiklás leggyakoribb oka valamilyen fertőzés.

tovább

Praktikák:

Étrendminták

Étrendminták
tovább

50plusz.hu Fórum

Tippek:

Bár még nem teljesen tisztázott a hatásmechanizmus, az azonban biztos, hogy a fokhagyma vérnyomáscsökkentő. A megfelelő hatáshoz azonban napi 2 nyers gerezdet kell elfogyasztani! Időnként megéri, de az orvosi kezelést nem helyettesíti!

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések