Aki túlélte a csodát

Az orvostudomány és a sport diadala


Szerző: Kiss Éva
2007. július 7. | Forrás:  HáziPatika.com

Négy éve él új szívvel Aranyos István tokiói és mexikói olimpikon, magyar bajnok tornász. Visszanyert egészségét a magyar szívgyógyászok, sebészek szakmai tudásán kívül élete nagy szerelmének, a tornasportnak köszöni.

Félszáz év a torna bűvöletében

Aranyos István tornász pályafutása tízévesen, 1952-ben a kis pestújhelyi iskolában kezdődött. Egy jó szemű, vérbeli testnevelő, Szabó Elemér tanár úr figyelt fel a keménykötésű kisfiúra a negyedik osztályosok között. Mindenki csodálkozására besorolta a tornászok csapatába, és mokány fekete kisfiú helyt is állt: egyenes út vezetett az úttörő, majd az ifjúsági bajnokságokig, pár évvel később a felnőtt válogatott tornászcsapatig. Szertorna, talajtorna, ügyességi és erőgyakorlatok, edzések végtelen sora töltötte ki az életét, de az eredmény nem maradt el. A torna az ötvenes évek kemény világából kitörési lehetőséget, világlátást, megélhetést, sikert hozott a számára, a hatvanas években pedig a csúcs közelébe vitte: a tornászcsapat tagjaként részt vehetett az akkori sportvilág két legnagyobb ünnepén, az 1964-es tokiói és az 1968-as mexikói olimpián. Később edzőként bizonyíthatta szakértelmét. De mindezeknél is többet jelentett az, amit a sport önnevelésben, személyiségfejlesztésben adott akkor és mindmáig: szenvedélyt, küzdést, célt, magát az életet. Ahogy a most 65 éves Aranyos István a neves sportorvostól, dr. Nádori László professzortól idézte: "a sport és a testnevelés az élet élni akarása". Tudományosabban megfogalmazva ez a test és a szellem aerobkapacitás-fejlesztésének lényege: ha több az oxigén a szívben és a testben, nagyobb teljesítményre képes az agy is. A testmozgás termékenyebbé, kitartóbbá, eredményesebbé teszi az elméleti munkát is, és nemcsak a testet, hanem a lelket is kondícióban tartja.

Derült égből villámcsapás

Aranyos István sportolóként, majd edzőként mindig fegyelmezett, egészséges életet élt. Annál döbbenetesebb volt számára, amikor 43 éves korában, egy gyönyörű nyári üdülés idején a Balaton-parton őt is elérte a középkorú férfiak jelenkori leggyakoribb civilizációs betegsége, a szívinfarktus. - Éreztem a mellemben valami szokatlan érzést - számolt be az első, riasztó jelekről. - A tünetek ahhoz hasonlítottak, mintha túl gyorsan ettem-ittam volna valami hideget. Általános gyengeség ­fogott el, amit enyhe szorító, fojtogató érzés követett. Pár nap múlva a tünetek erősebben tértek vissza, görcsszerű, fullasztó mellkasi fájdalommal. Mentővel szállítottak a siófoki kórház intenzív koronária-őrzőjébe. Az osztályvezető főorvos nem akart hinni a szemének, amikor lebarnult, tornától kidolgozott izmos testemet meglátta, hogy egy ilyen alkatú embert is elérhet az infarktus - emlékezett vissza mosolyogva. Az első háromhetes kórházi tartózkodás, majd az életveszély elmúltával hazamehetett, elindították a leszázalékolását. Világéletében egészséges ember lévén nehezen törődött bele abba, hogy ezentúl orvostól orvosig kell járnia, kivizsgálások, ellenőrzések töltik ki életét. Terheléses vizsgálat, ultrahang, szívkatéterezés követte egymást, és az eredmények még elkeserítőbbek voltak: szívműtétre volt szükség.

"Magának már cipzárt kellene beépíteni"

Az első, aneurisma-műtét során eltávolították az infarktus miatt elhalt, tízforintos nagyságú szívizomfalat. Az első "befoltozás" és a rehabilitáció után viszonylag jól szolgált tovább a beteg szíve, de három év múlva újabb operáció vált szükségessé, ezúttal egy bypass-műtét két, 90 százalékosan leszűkült koszorúér miatt. Ekkor hangzott el a következő megjegyzés az egyik osztályos orvosnő szájából: "Kedves beteg, magának már cipzárt kellene beépíteni." Sajnos szükség is lett volna rá: újabb három év után már szinte menetrendszerűen jött a következő infarktusveszély. Hogy ez ne következzen be, angioplasztikát, értágítást hajtottak végre a betegen, majd fél év múlva újabb hasonló beavatkozásra került sor. Tíz év telt el ezután, gyógyszerek segítségével kielégítő egészségben. A egyre fáradtabb szív azonban 2001-ben újra jelentkezett, ezúttal rohamos állapotromlást eredményezve. - Vizesedett a lábam, fulladtam, nem tudtam aludni, legfeljebb ülve egy keveset. A gyógyszerek sokaságát szedtem, értágítót, ritmusszabályozót, vízhajtót, de az állapotom nem javult, a levegő egyre kevesebb volt - emlékezett a keserves hónapokra Aranyos István. Hiába volt a leggondosabb kardiológiai kezelés, a szíve egyre erőtlenebbül tette a dolgát. Ekkor vetődött fel először a szívtranszplantáció lehetősége, amire alkalmasnak találták, és ami orvosilag elkerülhetetlenül szükségessé is vált.

Új motor a régi autóba

Magyarországon 1992 óta végeznek szívátültetéseket. Az első ilyen életmentő beavatkozás dr. Szabó Zoltán professzor és orvoscsapata nevéhez fűződik. A műtétre jelöltek várólistára kerülnek, amelyről a donor és a beteg paramétereinek egyezése szerint választják ki a transzplantációra kerülő beteget. A hazai orvostudomány és klinikai felszereltség a végzettnél több szívátültetésre is módot adna, a kevés donor miatt azonban hosszabban kell várakozni. Aranyos István 2002 elején került várólistára, és több mint egy év múlva végezték el a szívátültetést. - Általában csak 55 éves korig jöhet szóba ez az operáció, mert a betegek fizikai állapota, egyéb szerveinek működése nem teszi lehetővé, hogy ilyen súlyos beavatkozást vállalhassanak. Ezért érzem azt, hogy nekem a sport nemcsak örömöt adó szenvedély, hivatás volt, hanem az életmentőm is lett. Autós hasonlattal szólva: olyan jó állapotban volt a karosszéria és az egyéb alkatrészek, hogy érdemes volt új motort tenni bele" - mesélt ironikusan a súlyos döntésről. A donorszerv érkezését jelző "riadóra" 2003. március 5-én délben került sor. Túl sok idő nem volt sem a családtól való búcsúzásra, sem a beteget elöntő iszonyatos szorongásra - a beavatkozás aznap 20 órakor elkezdődött, és hajnali fél kettőig tartott, dr. Szabolcs Zoltán szívsebész egyetemi docens vezetésével. Aranyos István 54. volt a magyarországi szívtranszplantáltak sorában, akik hazánkban ily módon kaptak lehetőséget a továbbélésre.

Visszatérés

"Lehet, hogy csalódást okozok azoknak, akik misztikus beszámolóra számítanak, de nekem semmilyen "halálközeli" élményem nem volt" - idézte fel a műtét utáni ébredés pillanatait. -Alagút, hang- és fényeffektusok helyett kótyagos, zavart tudatállapotra emlékszem, amin először a nővér felszólítása tört át: "Kedves beteg, ébredjen és lélegezzen, erőltesse a légzést!" Ekkor újra sportból szerzett ismeretem és légzőtechnikám segített, aminek lényege, hogy nem a levegő beáramlására, hanem a minél tökéletesebb kilégzésre, kipréselésre kell figyelnem a hatékonyabb légcseréért. Így aztán hamar lekerültem a lélegeztetőgépről, egyre kevesebb kábel, monitor, készülék volt rám kötve, egy héttel a műtét után pedig már a gyógytornász is megkezdhette - persze nagyon óvatosan - a velem való foglalkozásokat. A legnehezebb a teljes elszigeteltség volt. Mivel a műtét sikeréhez, a kilökődés elkerüléséhez a szervezetem teljes immunműködését le kellett állítani (nehogy védekezzen az új szerv ellen), hat hétig tökéletesen izolált, steril szobában kellett lábadoznom, ahova csak maszkos ápolók és orvosok léphettek be, és a külvilágból semmi, sem látogató, sem fénykép, levél, könyv, ajándék nem érkezhetett. A tévé volt az egyetlen hírforrásom. Emlékeim, élményeim elemi erővel törtek fel belőlem, a közlési vágyam utat keresett. Végül a naponta érkező steril ágyneműm papír csomagolását használtam fel arra, hogy kiírhassam magamból mindazt, ami foglalkoztat. Áradtak a történetek életem addigi menetéről, a sporttársaimról, élményeimről, életemről, betegségemről - ez a leltár, élményfeltárás, az írás segített elviselni a műtét utáni heteket, a magány és a fegyelem időszakát. Akkori írásaimból könyv is született, "Az életet mentő és örömet adó torna" címmel, amelynek bevételét szívbetegek gyógyításának elősegítésére ajánlottam fel - számolt be a volt olimpikon élete legdrámaibb és mégis legcsodálatosabb időszakáról.

Ajándékba kapott évek

A szívcsere óta négy év telt el. Az első év a kilökődés elleni küzdelem jegyében telt, amely szigorúan szabályozott életvitelt követelt a betegtől és környezetétől. Mindenfajta fertőzés életveszélyes lehetett volna, ezért utcán, sőt családi körben is szájmaszkot, fertőtleníthető cérnakesztyűt kellett viselnie. A tét nagyságához képest ezeket a higiéniai előírásokat betartani nem nagy ár, legfeljebb az emberek értetlensége, gúnyos megjegyzései jelentettek nehézséget. Az eleinte gyakori kontroll-, biopszia-, szívkatéter-vizsgálatok egyre ritkulnak, ma már csak évente kell ellenőrzésre menni, jól érzi magát, gyakorlatilag egészséges. "Az új életnek új íze van, új jelentősége a szónak, hogy vagyok" - idézte Aranyos István búcsúzóul Tóth Ágnes After Transplantation című versét.

Szerző:Forrás:Megjelent:
Kiss ÉvaHáziPatika.com2007. július 7.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Cukorbetegség

Cukorbetegség és más betegségek

Diabétesz mellitusban, különösen rossz anyagcsere-helyzet esetén, gyakrabban lépnek fel fertőzések. Ilyenkor jól kezelt betegnél is felborulhat a szénhidrát-háztartás. Kezelt betegekben az anyagcsere-kisiklás leggyakoribb oka valamilyen fertőzés.

tovább

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések