A fogaink is öregszenek


Szerző: Kéky Kira
2007. szeptember 2. | Forrás:  HáziPatika.com

Ritka, hogy valaki idős korára is megőrizze fogait teljes épségükben. Az idő múlása fogainkon is meglátszik, érdemes esetleg változtatni néhány fogápolási szokáson.

Az idő vasfoga

Egyre tovább élnek az emberek, egyre magasabb kort érnek meg. Amikor a legmagasabb életkor jellemzően még csak 40-50-60 év volt, nem volt ideje a fogaknak elkopni. A szájüregi elváltozások, daganatok is ritkábbak voltak, mert nem volt idejük kialakulni.
- Ahogy egyre többen élnek meg magas kort, úgy egyre gyakrabban találkozik a fogorvos olyan problémákkal, amelyek az idős korral, az elhasználódással járnak együtt - mondta az 50plusz.hu-nak Dr. Gerle János, fogszakorvos.

- Ritka, de előfordul, hogy az idős emberek foga elkopik. Épp úgy, mint a sokat használt tárgyak, amelyeket elkoptat az idő vasfoga. Mégsem ez a jellemző, hiszen csak az tud kopni, ami van, és amit használnak, márpedig az idős embereknek sok a fogpótlásuk, ritka, hogy valakinek a saját fogai meglegyenek 60-80 évesen is. Viszont fontos tudni, hogy a kopással nő a fogak érzékenysége is, hidegre-melegre.

A fogak állapota egyébként sok mindentől függ. Más, általános betegségek is nyomot hagynak az emberek fogán. A cukorbetegség például a fogágy-sorvadás esélyét növeli, így kilazulhatnak, kihullhatnak az egyébként egészséges fogak is.

Beteg fog, beteg gyomor

A fogak elvesztése nem csupán esztétikai probléma, nem szabad, hogy egy idős ember legyintsen a problémára, mondván: már úgysem kell már tetszenem senkinek. A foghiány emésztési és gyomorproblémákat okoz, és a fej, illetve nyak fájdalmát is okozhatja azáltal, hogy az ízületeket terheli.

A fogágy sorvadását sokan úgy veszik észre, hogy a tükörben úgy tűnik: megnőttek a fogak, hosszabbak lettek. Pedig a valóságban az íny csúszott lejjebb, sorvadt el. A fogászati szűréseken ezeket a problémákat a fogorvos felfedezi, és kezelni is tudja. Az időseknek a fiatalabbakhoz hasonlóan évente kétszer, de legalább egyszer el kell menniük fogorvoshoz, illetve panasz esetén nem szabad halogatni a fogászati rendelés felkeresését.

Nehezíti az idősek helyzetét, ha mozgásszervi problémáik vannak, gyenge vagy remegős a kezük, vagy ha tartósan ágyban fekszenek. Ilyenkor is meg kellene oldani a fogmosást, de ehhez már segítségre van szükség. Ha nincs, aki ebben segítsen, akkor a fogápolás is elmarad.

Még a kivehető fogsort is ápolni, tisztítani kell, és fogorvoshoz érdemes akkor is eljárni, mert az orvos a szájüreg állapotát is figyeli. Kivehető fogpótlásoknál előfordul például, hogy mozgásukkal izgatják, állandóan irritálják a nyálkahártyát, és ez sajnos a szövetburjánzásnak, a különböző daganatos betegségeknek kedvez. A szájüregi daganatok száma is nő, a fogorvos azonban ezt is szűri, amikor a fogakat megnézi.

Nem szabad tűrni a fogfájást

A III. kerület egyik fogászati rendelőjében vár a sorára özv. Vágh Istvánné. Fogpótlást készítenek neki, mert nemrég kihúzták 2 fogát, amelyik begyulladt. Nagy fájdalmai voltak, kiderült, hogy ciszta képződött a fogain. Azt mondja, a probléma előtt ritkábban járt fogorvoshoz. Nem szívesen mozdul ki otthonról akkor sem, ha nagy a meleg, akkor sem, ha csúszósak az utak. Most azonban kénytelen jönni, míg el nem készülnek a fogpótlások. A lánya szokta elkísérni, ha gyengébbnek érzi magát. - Nincs életkorhoz kötve a foggyökér gyulladása és a ciszta, fiatalt és időset egyaránt érint. Ez hosszú folyamat eredménye, nem egyik napról a másikra lesz valakinek cisztája - magyarázza dr. Gerle János, amikor arról érdeklődöm, hogy hajlamosabbak-e az idősek az ilyen problémákra. - Elég sok fájdalomcsillapítót szedek, mert sok mindenem fáj már, a fogfájást is tűrtem, bírtam egy ideig, de aztán amikor már aludni sem tudtam, csak eljöttem, hogy kihúzzák. Kiderült, hogy már az arcüregem is begyulladt, még antibiotikumot is szednem kellett. Tudom, hogy hamarabb kellett volna fogorvoshoz mennem, nem volt jó ötlet, hogy ilyen sokáig halogattam - tette hozzá az idős asszony.

Szájzuhany, fogközi fogkefe - ismeri ezeket?

- A fiatalok és idősek között is népbetegség a fogszuvasodás és a fogágybetegség. A szájüregi egészségügyi állapot és a megbetegedések szempontjából az Európai Unió országai között a legrosszabbak között vagyunk. Az alkoholfogyasztás és a dohányzás is felelőssé tehető ezért - tette hozzá a klinikai főorvos.

- Életkori sajátosság a fogak sötétedése, ez ellen nem sokat lehet tenni - magyarázta dr. Gerle János.
- Ahogy a fog öregszik, úgy szürkülnek a fogak. A gyökértömött fogak színe is sötétedik, ez is természetes. Viszont a cigaretta, kávé, vörösbor, csokoládé által okozott elszíneződést a fogorvos el tudja távolítani, egy alapos, speciális, úgynevezett professzionális fogtisztítással.
Fontos a jó, közepes keménységű fogkefe, és érdemes fogközi fogkefét is használni. Ez egy speciális eszköz, ami vékony, hosszú, és segítségével be lehet férni a nehezen elérhető helyekre. A fogselymet és a szájzuhanyt is érdemes használni, ne idegenkedjenek ettől az idősek. Szintén nem túl elterjedt, de hasznos eszköz a nyelvtisztító kefe. Idős korban, illetve több gyógyszer mellékhatásaként lepedékessé válhat a nyelv, és az ott megtelepedő baktériumok fogbetegséget, rossz szájszagot okozhatnak.

Olvassa el a fogászati kezelésről szóló cikkünket is!

Szerző:Forrás:Megjelent:
Kéky KiraHáziPatika.com2007. szeptember 2.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Egészség

Felfekvés

A felfekvés (latinul: decubitus) igen nagy fájdalommal járó szövetkárosodás, amely jellemzően hosszasan ágyban fekvő, keveset vagy alig mozgó betegeknél alakul ki. Hogyan előzhető meg és mit tehetünk, ha már kialakult?

tovább

Tippek:

A láb normál hőmérséklete 30 °C körül van. Hogy ezt hidegben is jobban megőrizhesse, elősegíthetjük lábfürdőkkel. A rozmaring- és levendulaolajos lábvíz fokozza a vérkeringést, és kellemes illatú!

Praktikák:

Étrendminták

Étrendminták
tovább

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések