Változókor? Így uralja a tüneteket!

A változás korát egyetlen nő sem kerülheti el: kit korábban, kit később, de végül mindenkit elér a hormonok szeszélyes játéka - és tart olykor évekig. Nem mindegy, miként éli meg.

Napjainkban a klimax az aktív korra esik, a nők dolgoznak, sokan ekkor vannak karrierjük csúcsán. Mit kezdhet egy minden percben maximális odafigyelést, kiegyensúlyozottságot kívánó pályán a sikeres, csinos nagymama a hőhullámaival? Vagy az, aki a gép mellett szédül meg, aki a pult mögött áll?

Legyőzi a tüneteket, mert fölkészült, tájékozott. Mára elfogadottá és elterjedtté vált a hormonpótlás. Kizárólag kivizsgálást követően, az orvos rendelése alapján, az általa meghatározott mennyiségben és ideig alkalmazva! Sokan vannak olyanok, akiknek valamilyen testi vagy lelki okból más megoldásra van szükségük. Mit tehetnek ők?

Tünet: hőhullámok, kipirulás

Megoldás: Bizonyos gyógynövények hatóanyagai, a növényi hormonok (fitoösztrogének) megakadályozzák a hőhullámot. Már napi öt deka szójacsíra vagy szójababból főzött étel is segíthet. Fitoösztrogén van még a babban, lencsében, lucernacsírában, de megtalálható a poloskavész, a cickafark, a rozmaring, a macagumó és a kakukkfű hatóanyagai között is, melyeket teaként ajánlott fogyasztani.

Vagy: Csodaterápiaként is emlegetik az Aviva-tornát. Gyakorlatai hatására rendeződhetnek a nőgyógyászati problémák, enyhülnek a klimaktérium jellemző panaszai.

Tünet: hüvelyszárazság

Megoldás: A patikákban, drogériákban kapható síkosító krémek, kenőcsök alkalmazása. A vízalapú termékek a legjobbak. A síkosítókat az aktus előtt kell alkalmazni, tegyék ezt természetesen játékosan, az előjáték részeként.

Vagy: Partnerével közösen keressen olyan megoldásokat, pozíciókat, amelyek javíthatják a szexuális együttléteket. Olvasson a témával kapcsolatos könyveket, beszéljék meg, hogy nem kell minden aktusnak a behatolásról szólnia.

Tünet: alvászavar, éjszakai izzadás

Megoldás: A gyógyteák kiválóak! Azonos arányban keverjen össze szárított citromfüvet, levendulát, galagonyavirágot, komlót, és az ebből készült teából igyon meg három decit lefekvés előtt egy órával.

Vagy: Tanuljon meg relaxálni! Esetleg időzítsen masszázst az esti órákra, segíti az ellazulást. A lefekvés előtti kiadós séta is szép álmokat hoz.

Tünet: hangulathullámzás, depresszió

Megoldás: Az enyhe hangulatzavar legkiválóbb terápiája a rendszeres sport! Jó megoldás az is, ha társával, barátnőjével kibeszéli magából, mi bántja, mi nyomasztja. Ha ez nem segít, igyon naponta kétszer nyugtató hatású orbáncfűteát, vagy szedje az orbáncfűből készült gyógyhatású szereket.

Vagy: Súlyos, már testi panaszt is okozó lehangoltságával keressen föl pszichológust, szakorvost. Ez nem szégyen! Az átmeneti időszakban az enyhe nyugtató lehet a megoldás.

Tünet: szemszárazság

Megoldás: Használjon patikákban kapható nedvesítő szemcseppet! Alkalmazása előtt kérdezze szemorvosát, kérje, hogy segítsen a választásban.

Vagy: Aki számítógéppel dolgozik, használjon védőszemüveget, és időnként tornáztassa meg a szemét. Jó hatású, ha összedörzsölt, forró tenyerével takarja le néhány percre fáradt szemét.

Tünet: hát- és derékfájdalom

Megoldás: A megfelelő kalciumpótlás egészséges táplálékkal! A tej, a sajtok, a joghurt, a kefir, a túró mind segít megőrizni a csontok szerkezetét. Fogyasszon tejterméket naponta!

Vagy: Sajátítson el egy olyan gyakorlatsort – akár gyógytornász segítségével –, amely védi csontjait, erősíti izomzatát. Hetente legalább háromszor tornázzon fél órát, naponta sétáljon, a séta nem megerőltető, viszont csontvédő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra