Így öregedjünk tudatosan!

1. / 2 oldal


Szerző: Hajós Anett, pszichológus
2007. július 6. | Forrás:  HáziPatika.com

Nem árt időben gondolnunk öregségünkre. Nem mindegy, hogy mi magunk formáljuk azt, vagy az formál, deformál minket. Milyen esélyeink vannak az élet utolsó negyedében? Hogyan lehet rá felkészülni?

Fritz Riemann pszichoanalitikus hitelesen és nyíltan szól az öregkor rendeltetéséről és esélyeiről. Az öregedést saját maga is "megszenvedte", végső soron azonban igenlően elfogadta. Arról számol be, amit átélt. Gondolatai elgondolkodásra ösztönözhetnek, segítségével ráébredhetünk, hogy az öregedés számtalan lehetőséget hordoz magában.

Halhatatlan boldogság

Az ember mindig boldogságra vágyott, amely "időtlen és változhatatlan üdvösségszerű állapot". Ennek viszont nagy ára lenne: halhatatlanná kellene válnunk, nem volna szabad megöregednünk. Így a boldogság legádázabb ellenségének látszik a múlandóság tudata, az, hogy tisztában vagyunk halandó voltunkkal.

A boldogságot éppen akkor veszélyeztetjük igazán, ha görcsösen belekapaszkodunk, mint ahogy veszélynek tesszük ki mindazt, amit változatlanul akarunk megőrizni. Ez a boldogságvárás gyermekkorunkból származik, amikor még nem volt időtudatunk, kevés információnk volt az elmúlásról, öntudatlanul örültünk a létnek, mintha csak álmodnánk.

Mi is a boldogság? Jár nekünk, vagy csak kegyelemből kapjuk? Ajándék, vagy meg kell dolgoznunk érte? A boldogság érzelmi élmény, amely nem tart örökké, bármennyire kívánnánk is, hogy megmaradjon. Miért próbáljuk mégis a boldogságot konkretizálni? Mert azt reméljük, hogy egy konkrét dolog birtoklása megszerezheti a hőn áhított tartósságot. Boldogságkeresésünket két cél mozgatja, amelyek kiegészítik egymást. Az egyik az önmegvalósítás, a legjobbat kihozni önmagunkból és az életből, és azt olyan gazdaggá és beteljesedetté formálni, annyira megtölteni értelemmel, amennyire csak tudjuk. A másik a szeretet (képesség), a vágy arra, hogy megértő és szerető emberi kölcsönösségben éljünk, amely megvált minket a magánytól.

Mesterséges fiatalság

Az öregséggel és a halállal némely vonatkozásban ma nehezebb szembenézni, mint régen. Korántsem kell annyi minden megváltoztathatatlanba beletörődnünk, az előző nemzedékekhez képest több döntési lehetőségünk van, de ezekkel meg is kell tanulni bánni. Az óriási technikai haladás, a természettudományok eredményei, és az, hogy ezek segítségével jószerivel mindent manipulálhatunk - magát az életet is -, oda vezetett, hogy leráztuk magunkról a hiedelmet, hogy a természeti törvények és az organikus folyamatok megváltoztathatatlanok.

A tétlen sorselfogadás idegen a mai, dinamikus kor számára, s ez hat arra is, hogy miként közelítünk az öregedéshez, amelyet előkészítéssel és alakítással életünknek még formálható szakaszává szeretnénk tenni. A természet törvényeit egyre jobban ismerjük (születésszabályozás, a hormonok segítségével történő megfiatalodás stb.), de úgy tűnik, hogy a lélek nem tud lépést tartani a technikai fejlődéssel. A fiatalító műtétek, a sikeres, látható testi változás kapcsán senki nem kérdezi, hogy mi van belül. Van-e a lelkünknek akkor is kor-tudata, ha a testünket mesterségesen fiatalon tartják? Mindenesetre ezek a fejlemények az öregedő embert új kérdések és döntések elé állítják: megfiatalíttassa magát, vagy továbbra se avatkozzon be az élet biológiai lefolyásába, az öregedést elfogadja, s igyekezzen olyanná formálni, hogy értelme legyen? Természetesen nincs univerzális válasz, mindenkinek önmagával kell egyezségre jutnia, hogy miként tekint az öregségre.

Az öregedés mint válság

Sok ember életében kimondottan krízist okoz az öregség, sőt már az öregedés is. Például kopaszodásunkat vagy őszülésünket kimondott sokként élhetjük meg. A krízisben az ember megszokott szemlélete, viselkedése elégtelennek bizonyul. Ezért válaszút elé kerül: vagy vállalkozik az átformálódásra, vagy az a veszély fenyegeti, hogy görcsösen kapaszkodik a megszokottba, és mindenképpen azt akarja megtartani.

De más okokból is válsághoz vezethet az öregség tudatosulása. Gyakran nyugtalanság jelzi, hogy az életünkben valami nem stimmelt, hogy rosszul viszonyultunk az élethez vagy önmagunkhoz, és valami lényegeset kihagytunk belőle. Ilyenkor eluralkodik a szorongás: ennyi volt az életem értelme, amit eddig megéltem? Az ilyen mérlegkészítés krízishez vezethet, amely vagy döntő változást hoz, vagy menekülést, például valamilyen szenvedélybe. Sőt, ilyen válságos időszakban az öngyilkosság sem ritka. Ez a veszély főként olyanokat fenyeget, akiket eddig életük sikerekkel kecsegtetett, amelyekről most látszólag le kell mondaniuk.

Hasonló azok helyzete, akik sikerüket egyoldalúan fiatalságuknak, szépségüknek, vonzerejüknek köszönhették. Mert ha ezek szertefoszlanak, nyomukba kétségbeesés, búskomorság, depresszió léphet. Aki az élet csúcsán a legjobbat várta, követelte, s az öregséggel ezt kénytelen feladni, az úgy érezheti, hogy az élet már nem tud mit nyújtani. Krízist okozhat a kielégületlenül maradt élet is: kedvetlenül végzett munka, az elsivárosodott partnerkapcsolat, a konvencionális gátak közé szorult élet. Amikor az ilyen élet túljut a delelőn, meginog. Megborzonganak attól, hogy ez már sosem lesz másképp. Aki bensőleg még eleven, az néha képes még váltásra, s az öregség küszöbén képes egy új életet felépíteni.
Következő cikk: Az öregedés művészete - Kalauz az öregedéshez / Fritz Riemann könyve

1. / 2 oldal

A cikk folytatódik

előző oldal

1. oldal2. oldal

teljes cikk megjelenítése

Szerző:Forrás:Megjelent:
Hajós Anett, pszichológusHáziPatika.com2007. július 6.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Csontritkulás

Néma járvány

Amikor már meghajlik a hát, s törnek a csontok: kész. A csontritkulás (oszteoporózis) megelőzésére fiatalon kell törekedni, s a gyógyításnál is az az ideális, ha korai stádiumban fedezik fel, s kezdik kezelni a betegséget.

tovább

50plusz.hu Fórum

Praktikák:

Étrendminták

Étrendminták
tovább

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések