Találkozás a halállal

2. / 2 oldal


Szerző: Kiss Éva
2008. február 2. | Forrás:  HáziPatika.com

Nemigen szoktunk beszélni róla, szépítjük, kerüljük, hárítjuk a testi elmúlás gondolatát is, akár magunkról, akár szeretteinkről van szó, nem tudunk mit kezdeni a rettenetes valósággal. Milyen hát a halál, testközelből?

Van segítség?

Egy laikus hozzátartozó számára a magatehetetlen beteg egyedüli otthoni ápolása olyan feladatot jelent, amely könnyen meghaladja az erejét. Pelenkázni, forgatni, mosdatni, etetni, injekciózni egy nagytestű, mozgásképtelen embert - ne szépítsük, bizony, ez egy szakma, amelyhez érteni kell, mert különben csak kínlódva, és nagy valószínűséggel hiányosan lehet helytállni. Hogy háborgó lelkiismeretemen kicsit könnyítsek, segítség után néztem. Több olyan szervezetet is találtam, ahonnan ápolónők házhoz is kimennek. Azonban akadt, amely csak bizonyos körzetekbe küld ápolót, a másiknál óránként 1100-1300 Ft-ot kell fizetni, a harmadik ugyan OEP által finanszírozott, de csak bizonyos ápolási szakfeladatok (sebkötözés, infúzió, gyógytorna) elvégzését tudják elszámolni. A nagybeteg mosdatása, forgatása, amiben én segítséget kértem volna, az önkormányzat házi betegápoló szolgálatához tartozik. Ez is "fizetős" szolgáltatás, de ahhoz, hogy megállapíthassák, milyen óradíjért jöhet ki a gondozó, előbb be kellett volna adni a család összes jövedelemigazolását, közüzemi számláit, stb. Erre az ügyintézésre viszont ebben a helyzetben sem időm, sem türelmem nem volt, így segítség nélkül igyekeztem beletanulni mindenbe.

Hol leled halálod?

A kórházi zárójelentésben szerepelt egy olyan félmondat, hogy "neurológiai állapotromlás esetén készséggel visszavesszük osztályunkra". Bíztam ebben, hogy végső esetben visszavitethetem a kórházba, bár hallottam olyan történeteket is, amikor a kórház nem fogadta a súlyos állapotban lévő beteget - haldoklót -, mondván, hogy a reménytelen betegek ápolása nem az aktív ágyakkal üzemelő osztályok feladata. Ez a kérdés akkor vált élessé, amikor egy napon Gábort már sem felébreszteni, sem etetni-itatni nem lehetett. Nem tehettem mást: a nyilvánvalóan eszméletlen, közel végstádiumban lévő beteghez kihívtam az ügyeletet, hogy döntsék el ők, vállalható-e felelősséggel az otthoni ápolása, vagy állapota mindenképpen kórházi ellátást igényel. Ez utóbbi mellett döntöttek, és maguk telefonálták le a kórház sürgősségi osztályával, illetve a neurológiával, hogy fogadják majd. Élete utolsó napjait így kórházban töltötte, úgy, hogy a nap legnagyobb részében lányával váltottuk egymást mellette. Nem gondoltam, hogy egy szerettem elvesztésének terhét lehet még fokozni, de lehetett: akadt olyan ápolónő, aki erős lelkiismeret furdalást ébresztett bennem, hosszan fejtegetve, hogy mindenkinek jobb lenne otthon, családja körében meghalnia. (Ez olyan, etikát is érintő kérdés, amelyet nehéz eldönteni, nekem nem is sikerült. Csak a véleményemet írhatom le: amíg a beteg a tudatánál van, amíg jelent neki valamit a megszokott környezet, addig talán tényleg jobb otthon lennie. De egy kómás, infúzióra, mesterséges táplálásra szoruló betegnél szerintem felelőtlenség, a család számára pedig rettenetes lelki-fizikai teher.) Mindenesetre a kórháznak sikerült az utolsó pillanatban "megszabadulnia" a haldoklótól: két nappal a halála előtt átszállíttatták a városszéli krónikus ápolási osztályra.

Eliramlik az élet

Ideérkezve első pillanatban mellbe vágott a zsúfolt, alig felszerelt, leromlott kórtermek látványa, és az a semmihez nem hasonlítható szag. Úgy tűnt, az ország egyik legmodernebb kórházából mintha ötven évvel mentünk volna időben vissza. Aztán láttam, hogy megkap mindent, amit az állapota megkíván, és minden el is tűnt körülöttem, hiszen semmi nem volt már fontos, csak a halál nyilvánvaló közeledte. A daganat beszőtte az agyát, az utolsó CT már több, köztük egy tíz centis tumort mutatott. Utolsó napjait kómában töltötte, egymás után mondták fel a szervei a szolgálatot. Végtagjai lebénultak, majd a vizeletkiválasztása is leállt, csak a szíve és a tüdeje működött. Az arca még lázas pírban égett, de a keze már hideg volt. Tudtam, hogy jön a vég, de erre felkészülni nem lehet. És semmi racionalitás, sőt, a fájdalommentes elmúlásért való imádkozás sem készít fel arra, hogy ennyire testközelből éljük át a test romlását, az élet kihunyását. Ott voltunk mellette a lányával, simogattuk, fogtuk a kezét, imádkoztunk érte, helyette, és hallgattuk, ahogy harcol a tüdeje, ahogy a légzése egyre hangosabbá válik, majd ki-ki hagy, aztán elcsendesedik.
Nem, nem láttunk semmit, nem volt hang- és fényjelenség - megkérdezték tőlem, azért írom le - nem, nem tudom, melyik volt az a pillanat, amikor végleg elment. És innentől kezdve ki-ki maga gondolja végig, ő maga mit tud, mit hisz erről. Én remélem, hogy köztünk maradt.

1. oldal 2. oldal

következő oldal


teljes cikk megjelenítése

Szerző:Forrás:Megjelent:
Kiss ÉvaHáziPatika.com2008. február 2.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Táplálkozás

Italok, melyek nélkül nem élet az élet

Víz nélkül néhány nap alatt meghalunk, a frissen facsart gyümölcslével pedig óriási tápértékhez juthatunk. A forró kávé illata és aromája nélkül pedig nem tudunk élni, annyira szeretjük.

tovább

50plusz.hu Fórum

Tippek:

Kezdje a reggelt egy alapos szellőztetéssel, nyújtózkodással, és néhány mély belégzéssel a nyitott ablaknál.

Tesztajánló

Asztma-kontroll teszt

Ön asztmás, és szeretné tudni, milyen mértékben van kézben tartva a betegsége? Tesztünk segítségével ezt könnyen megtudhatja!

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések