Rendet a fejek(b)en!

A hajápolás kapcsán rengeteg tévhit kering a köztudatban. Most leszámolunk az öt leggyakoribb bakival, és azt is megmutatjuk, mi az, amivel valóban sokat tehetünk hajunk szépségéért.

1. tévhit: a gyakori vágástól gyorsabban nő a hajunk

Egyáltalán nem igaz. Hajunk vége elvékonyodhat és még a legkörültekintőbb ápolás ellenére is töredezhet, ezért valóban érdemes kéthavonta 1-1 centit vágatni a hajvégekből. Ettől viszont még nem nő gyorsabban a haj, mindössze ápolt, rendezett és a hajvégek felé is "tömött" hatású lesz a frizuránk.

2. tévhit: hajmosás után a legjobb, ha törölközőbe csavarjuk a hajunkat, és ezzel előszárítjuk

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a hosszú hajnak az a legjobb, ha hajszárítás után fél órára törölközőbe csavarjuk, és hagyjuk száradni, így a hajszárítóval csak pár percig kell "kínozni". Pedig a szakemberek szerint ez hiba! A fejbőrünkön normális körülmények között is több baktérium-, valamint gombafaj található, amelyek nedves környezetben túlzottan elszaporodhatnak, és akár hajhullást, korpásodást is okozhatnak. A szakértő tanácsa tehát: felejtsük el a "turbánba" csavarást, helyette a törölközővel óvatosan nyomkodjuk ki a vizet a hajunkból, és utána hajszárítónk gyengébb fokozatával szárítsuk meg.

3. tévhit: száraz hajra hidratáló sampon való

Gyakori hiba, hogy nem fejbőrünk, hanem hajszálaink állapota szerint vásárlunk sampont, pedig az elsősorban a fejbőr tisztítására szolgál, a hajszálakat elég párszor vízzel átöblíteni. A sampont ezért mindig a fejbőrünk állapotához válasszunk, hiszen lehet, hogy hajvégeink szárazak, de fejbőrünk mégis zsíros. Alapszabály, hogy mindig a probléma forrását, a fejbőrt kell először ápolni, hiszen csak egészséges fejbőrből nőhetnek egészséges hajszálak, a száraz hajvégeket pedig balzsammal vagy hajpakolással ápolhatjuk.

4. tévhit: a töredezett hajvégek vágás nélkül is helyrehozhatók

A tévhit, amelyről mindenki szeretné, ha igaz lenne! A töredezett hajvégekre való különböző simító és ápoló termékek, szalonkezelések sajnos csak rövidtávú megoldást jelentenek. Pár napig "összetapaszthatják" ugyan a töredezett végeket, de ilyenkor az egyetlen valódi megoldást a hajvágás jelenti. Bármennyire ragaszkodunk is hosszú hajunkhoz, nem érdemes sokáig halogatni a vágást, ugyanis a töredezett hajvégek gyorsabban összegubancolódnak, és ezek eltávolítása, kifésülése gyakran még több sérüléssel jár.

5. tévhit: ha több hajbalzsamot használunk, egészségesebb lesz a hajunk

A hajbalzsamokra és pakolásokra is igaz az, ami arckrémekre: ha igényeinknek valóban megfelelő ápoló terméket választunk, nem kell belőle sokat használni ahhoz, hogy tápláljon. Ugyanez érvényes a hatóidőre is: a legtöbb balzsamot vagy pakolást maximum 5 percig hagyjuk hatni, és ügyeljünk, hogy a fejbőrünkre ne kerüljön belőle!

+1 tanács a haj egészségéért

Mivel a hajszálak anyagának 97 százaléka fehérjéből épül fel, figyelni kell a helyes táplálkozásra. Az egészséges hajnak teljes értékű fehérjére van szüksége. A diéták, szélsőséges táplálkozási szokások ezért ronthatnak a haj állapotán, ilyenkor vitamindús táplálkozással vagy étrend-kiegészítőkkel erősíthetjük hajszálainkat.

Az írás megjelent a Nők Lapja Egészség márciusi számában

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra