Rendben vannak a veséi?

Nemzetközi Vese Világnap: 2007. március 8.

1. / 3 oldal


2007. július 7. | Forrás:  HáziPatika.com

Jelenleg minden 10 felnőttből 1 érintett a vese valamilyen problémájában, és ez a szám egyre dinamikusabban növekszik. Mindeközben az érintettek nagy része a súlyosabb tünetek megjelenéséig egyszerűen nem tud a problémájáról.

Több mint 500 millió ember

Világszinten több mint 500 millió embert, azaz minden 10. felnőttet érinti a krónikus veseelégtelenség valamilyen súlyosabb vagy enyhébb formája. Körülbelül 1,5 millió embert már csak a dialízis tart életben, miközben átlagosan 7 évet várnak egy veseátültetésre, ha egyáltalán nyílik erre lehetőségük. A veséket mindezek ellenére túl gyakran csak mintegy mellékesen említik meg a népegészségügyi programok során, de a probléma mostanra elérte a kritikus pontot.
Ezért a Nemzetközi Nephrologiai Társaság (International Society of Nephrology (ISN)) és a Vesealapítványok Nemzetközi Szövetsége (International Federation of Kidney Foundations (IFKF)) kezdeményezésére minden év márciusának második csütörtökét a Vese Világnapjaként tartják számon. A Világnap időpontja így idén március 8.

Kockázat sokszorozás

A vese funkció rendellenességei a szív- és érrendszer általános állapotába történő korai betekintést kínáló "ablakként" viselkednek. Ez kiváló lehetőséget nyújt az időben történő felismerésre és (ha kell) beavatkozásra még az olyan gyilkos betegségek kialakulása előtt, mint amilyen a szívinfarktus, agyvérzés vagy perifériás érbetegség. A veseprobléma (ún. beszűkült vesefunkció) másfelől igazi "kockázat sokszorozó". Akinél ilyen eltérést találnak, annál több mint tízszeresére ugrik az esélye az idő előtt bekövetkező szív- és érrendszeri eredetű halálozásnak! Ennek jelentőségére mutat rá az is, hogy az elégtelen veseműködésű érintetteknek százszor nagyobb az esélye a szív- és érrendszeri eredetű halálozásra, mint arra, hogy eljut a végstádiumú veseelégtelenség állapotába.

Halálos kimenetel

Világszerte évente 12 millió haláleset bekövetkezésében játszik szerepet a veseelégtelenség, de ez a szám a magasvérnyomás betegség és a cukorbetegség - ami a veseelégtelenség két fő kiváltó oka - rohamos terjedése miatt dinamikusan nőni fog a következő évtizedben.
Jelenleg a 1,5 millió dializált beteg 80 százaléka az ún. fejlett világban található, Indiában például a rászorultak mindösszesen kevesebb mint 10 százaléka jut hozzá az életmentő beavatkozáshoz. Sajnos mára meghaladottá vált az a nézet is, miszerint az érintettek főleg idősebbek, a veseelégtelenség egyre fiatalabb korban jelentkezik, Guatemalában például a dializáltak közel fele már 40 évnél fiatalabb!

1. / 3 oldal

A cikk folytatódik

előző oldal


teljes cikk megjelenítése

Forrás:Megjelent:
HáziPatika.com2007. július 7.


Egészség témájú olvasnivalók a weben

Cikkajánló

Témakör: Egészség

Minden második nőnél bekövetkezik

Alig van Magyarországon család, amelyben ne fordulna elő, hogy valamelyik nagyszülő rosszul lép, elesik, és combnyaktöréssel, csigolyasérüléssel kórházba kerül. Pedig mindez nem a "korral jár", hanem legtöbbször a csontritkulás következménye.

tovább

Tippek:

Egy tartalmas, őszinte beszélgetés hozzásegít a lelki egyensúlyhoz, megkönnyebbülést hoz, feloldja a szorongásokat. Érdemes egy nagy levegőt venni, és megszervezni, akár még ma estére is sikerülhet.

Kapcsolódó cikkeink

Szponzorált hirdetések