Nyolc évtized titkai

Körülbelül százezren élnek Magyarországon olyanok, akik már elérték a nyolcvanat. Negyvenkét százalékuk egyedül - általában azért, mert megözvegyült. Milyen az életük, hogy érzik magukat, mit mondanak azoknak, akik csak lesznek nyolcvanévesek?

A legtöbb idős ember számára kiemelten fontos az autonómia, az önfenntartás képességének megőrzése, a családi háttér érzelmi biztonsága és valamilyen, a napi életnek keretet adó elfoglaltság - például ez derült ki az egyedül élő, nyolcvanas éveiket taposó budapestiekről most készült szociológiai felmérésből. A kutatást Kucsera Csaba, az MTA Szociológiai Intézetének munkatársa végezte. A megkérdezettek közül többen is megerősítették azt a vélekedést, hogy a cél nélküli lét, az unalom valóban végzetes, maga a halál. Jó néhányuknál a háziállat, elsősorban az eb adja meg a "valaki számára fontosnak lenni", belső energiákat működtető érzését. Jellemző az egyik interjúalany mondata: "a kutyáim naponta elvisznek sétálni".

Belealudni a halálba

A tanulmány összesen harminckét interjút dolgozott fel; olyan magas kort megélt nő és férfi válaszolt a feltett kérdésekre, aki eleve nyitottabb, kevésbé bizalmatlan a bekopogó idegen szociológussal szemben. A szociológus szerint a világháborút, a rendszerek gyors változását, forradalmakat megélt, egyedülálló idős emberek gazdag élettapasztalatának közös eleme, hogy nincs bennük különösebb félelem az esetleges újabb nehezebb időktől, a nélkülözéstől. "Annyi mindent átvészeltem már, mi jöhet még" - vélekednek többen is.

Anyagi természetű nehézségeikről nem szívesen beszélnek, néhányan inkább a nyugdíjasok fogyasztói kosarában aránytalanul magasnak tartott gyógyszerárakat panaszolták fel. Többségüket a halál gondolata sem tölti el rettegéssel, inkább a hozzá vezető úttól félnek. Több megkérdezett is arra vágyik, hogy ha eljön az idő, egyszerűen "belealudjon a halálba".

Fő az egészség - de mi az?

Az idős emberek egy része sajátos módon átértelmezi az egészségére vonatkozó orvosi diagnózist. "Mivel számukra az önmagukról gondoskodás képessége a legnagyobb érték, még a legsúlyosabb betegségekkel is csak ennek szűrőjén át szembesítik magukat" - magyarázza Kucsera Csaba. Ameddig képesek legalább a lakáson belül jönni-menni, addig nagy baj nem lehet, álljon bármi is a zárójelentésben.

Az egészséges életmód minden áron való követése viszont nem feltétele a hosszú életnek, legalábbis a kérdésekre adott sokféle válasz ezt az összefüggést árnyaltabban értelmezi. A napi mozgás, séta csaknem valamennyi megkérdezett idős férfi és nő számára szinte lételem. De volt olyan, aki szerint például az étrend megválasztásánál felesleges sanyargatni magát, "amit a szem megkíván, azt nyugodt szívvel meg lehet enni, még ha egy zsírban tocsogó cupákról van is szó".

Túlélési gyakorlatok

Az interjúkból kiderült, hogy a hosszú földi pályafutás alatt kifejlesztett túlélési stratégiák igen változatosak. Kiemelten fontos a humorérzék, az öniróniára való képesség, mert ez eleve egyfajta rugalmas, könnyedebb gondolkodást feltételez.

A depresszió elleni küzdelemben van, aki a múltba révedezve valamelyik tovatűnt napsütéses életszakasz folyamatos felidézéséből merít erőt. Mások a nosztalgiázás helyett a kortársak élethelyzetét sajátjukkal összevetve igyekeznek megőrizni az optimizmusukat.

A családon, unokákon kívül legtöbbjüknek fontos a kapcsolattartás saját korosztályuk tagjaival. "Az elmúlt évtizedek élményeinek közös tárháza, az új életszakasz megvívásával kapcsolatos hasonló gondok átbeszélése tompíthatja a szorongató magány érzését, erősíti a biztonságot jelentő összetartozás érzését" - magyarázza ezt a szakember. A beszélgetőpartner az identitás megerősítéséhez is egyfajta tükröt jelent, segít a valóság talaján megmaradni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra