Mire jó egy perec?

A színházi büfé előtt hatalmas volt a zsivaj és a tolongás. A gyerekközönség apraja-nagyja leginkább a sósperecek körül tömörült, az őket kísérő anyák, apák, nagymamák és nagypapák pedig izgatottan lesték, hogy jut-e mindenkinek.

Nem jutott. A többség békésen belenyugodott, ám az az ötéves forma kislány, aki épp sorra került volna a nagypapájával, felháborodott. – Ha az előttünk álló fiú csak egy perecet vesz, és nem kettőt, akkor nekem is jutott volna – kiáltotta hangosan.

– Ne haragudj, kicsikém, mi azért vettünk kettőt, mert Danikának vinnie kell a testvérének is… - magyarázkodott zavartan a fiúcska nagymamája, de a kislány vigasztalhatatlan volt.

– Senki nem vett kettőt, csak ti – mondta könnyes szemmel, miközben Danika, kezében a két pereccel, elgondolkodva nézett rá.

– Gyere Pannikám, nem azért jöttünk színházba, hogy együnk – mondta a nagypapa, majd kézen fogta a kislányt, és elvezette a büfépult elől. Ennek hatására a „kétpereces” kisfiú hirtelen elengedte a nagymamája kezét, és utánuk szaladt.

– Tessék, neked adom – nyújtotta a kislány felé az egyik perecet, mire a lányka szeme felragyogott, elvette a „kincset”, és boldogan beleharapott. – Köszönöm, kedves vagy – mondta teli szájjal. A két gyerek egymásra mosolygott, és nagy egyetértésben majszoltak tovább.

Ekkorra verekedte át magát a tömegen a nagymama, és rémülten fordult az unokájához: faképnél hagytál, megijedtem, hogy elvesztelek. És mit műveltél nélkülem?

– Aranyos volt, az unokámnak ajándékozta az egyik perecet – mondta a nagypapa –, ki is fizetem önnek.

– Hogy képzeli? Büszke vagyok Danira, hogy ilyen jószívű – felelte a nagymama, majd szomorúan folytatta.

– Azért kell nekünk mindenből duplát venni, mert a menyemnek az igazságos nevelés a mániája. Számára ez azt jelenti, hogy a testvérek mindenből ugyanazt kapják. Én ezt őrültségnek tartom, de ő a parancsnok… Ha veszek egy árva szelet csokit Daninak, azonnal megszólal bennem vészcsengő: a húgának is meg kell vásárolnom ugyanezt, különben botrány lesz.

A nagypapa együttérzőn nézett rá, majd udvariasan bemutatkozott.

– Az én helyezem sem jobb – legyintett lemondóan. – A menyem, de a fiam is az egészséges életmód híve, tehát kategorikusan megtiltották, hogy bármilyen édességet vegyek Panninak. Azért álltunk sorba perecért, mert azt talán megbocsátják, ha megtudják…

– Nem fogják megbocsátani, mert a perec lisztből készül – nevetett rá a kislány, majd huncut mosollyal hozzátette: ne mondjuk meg nekik!

E mondat hatására a felnőttek azonnal tiltakoztak.

– Kicsikém, az elhallgatás is hazugság – mondta nagymama.

– Panni, ne beszélj butaságot! Apa és anya nagyon szeret téged, az egészségedet akarják óvni – magyarázta a nagypapa, majd kedvesen fordult a nagymamához.

– Ha már ilyen szépen összeismerkedtünk, nem ülnek mellénk a második felvonásra? Van mellettünk két üres hely.

A következő percben a tűzről pattant Panni már meg is fogta Danika kezét, hogy elvezesse az új helyére, mire a nagymama és a nagypapa összemosolygott.

– Az utóbbi két évben csak Danival voltam színházban, mert az uram két éve elment, és én bezárkóztam, mint az özvegyek általában… – mondta a nagymama.

– Majd a jövő héten elmegyünk mi ketten, együtt – vágta rá a nagypapa, aztán gyorsan hozzátette: én már négy éve élek egyedül.

– De hol vannak az unokáink? – kiáltotta a nagymama, aztán a következő percben úgy szaladtak a színházterem felé, mint a gyerekek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A napközben átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra