Milyen húst válasszunk a grillpartihoz?

Grillezni a dietetikus is szeret, s ennek most újra eljött az ideje. Szerinte legjobb, ha grillezéshez nem mélyhűtött, hanem friss húst készítünk elő, amit lehetőleg aznap vagy előző nap vásárolunk meg.

A húsok kiváló fehérjeforrások, az összes esszenciális aminosav megtalálható bennük. Zsírtartalmuk nemcsak a hús fajtájától függ, befolyásolhatja az állat neme, kora és táplálása is.

Szárnyasok

A csirke és a pulyka is sovány, a többi húshoz képest gyengébb rostozatú, így könnyebben emészthető húsféle. Mivel a szárnyasfélék zsírszövete főként a bőrben, illetve a bőr alatt található meg, könnyebb zsírtalanítani, mint a vörös húsokat - egyszerűen húzzuk le a bőrét sütés előtt. Már néhány órás pácolás is elegendő, majd a grillen 10-15 perc alatt átsülnek a csirkemellek, és 20 perc alatt a csirkecombok is. Először a húsok egyik oldalát süssük át; csak akkor fordítsuk meg a szeleteket, amikor a hő hatására kifehéredtek.

Tipp: A sovány szárnyasok ízét kiemeli a mézes-mustáros vagy a fokhagymás-olívás pác.

Vörös húsok

Vas-, cink-, szelén- és B-vitamin-tartalmuk kiemelkedő. Vastartalmuk az úgynevezett hem-kötés miatt könnyen felszívódik, főleg ha C-vitaminban gazdag salátával tálaljuk a belőlük készült finomságokat. Durvább rostozatúak, hosszabb pácolást (legalább egy éjszaka) és hosszabb sütési időt (20-30 perc) igényelnek. Vastagabbra szokták szeletelni őket, hogy ne száradjanak ki, és belül porhanyósak maradjanak.

Tipp: A húsba soha ne szúrjunk villát, mert kifolyik belőle a húslé, és kemény vagy túl száraz lesz. Inkább csipesszel forgassuk.

Sertés

B1-vitamin-tartalma más állatok húsához viszonyítva ötszörös mennyiségű. A karaj és a comb soványabb, míg a tarja és a dagadó zsírosabb hús.

Tipp: Pikáns dijoni mustárban pácolva, de olajos-hagymás-fokhagymás, szerecsendióval, kakukkfűvel és bazsalikommal ízesített mártásban is előkészíthetjük.

Marha

A steaket legtöbbször száraz pácban pihentetik. Ehhez mustárral, egy kevés olajjal kenjük be, majd borssal szórjuk meg a húst, és hagyjuk állni egy éjszakát. Érdemes lecsukható grillen elkészíteni: ha 3-4 centi vastag a hússzelet, először 1-1 percig mindkét oldalát fedő alatt süssük, majd újra megforgatva 3-3 percig. Végül utoljára is megfordítva süssük újra 3 percig, majd várjunk 5 percet a tálalás előtt.

Bárány

A bárány húsa puhább, az idősebb birkáké zsírosabb és erőteljesebb ízű. Tárkonnyal, szegfűborssal, bazsalikommal, majoránnával, kakukkfűvel, olajban pácoljuk, de szezámmaggal és áfonyával is elkészíthetjük. Általában nem sütik át tökéletesen, a közepe rózsaszín marad. Ha nem szeretjük így, süssük tovább, de vigyázzunk, mert hamar kiszárad és rágós lesz. Nyársra tűzve is ízletes.

Halak

A tengeri halak zsírsavösszetétele kedvezőbb, mint az édesvízi fajtáké, húsukban több telítetlen és omega-3 zsírsav található. Érdemes a kevésbé szálkás fajtákból vásárolni, vagy filét kérni a halpultnál. A legjobb, ha jégágyról friss halat szerzünk be, mert magas víztartalmánál fogva ez a húsféle a legromlandóbb. Ha mégis mélyhűtőből vesszük ki, mindig hűtőben engedjük ki, ne maradjon a konyhapulton, és ne áztassuk vízbe!

Tipp: A halfélék ízét kiemeli a chili, a fokhagyma és a citromlé, de szórhatunk rá friss petrezselymet, mentát, oregánót, zsályát is. Pikáns változat a kapri- és olívabogyós-petrezselymes-citromos pác.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra