Mert a magyar lóra termett

A lovaglás tetőtől talpig átmozgatja izmainkat. Az ember irányít, de közben teljesen együttműködik lovával. Előbb persze sok órát kell lóháton töltenünk ahhoz, hogy igazán jó lovasokká váljunk, de a tanulás minden percét élvezni fogjuk.

Negyven-ötvenévesen sem késő elkezdenie annak, akinek az ízületei mozgékonyak, és sportolt már élete során huzamosabb ideig. Csak egy kis bátorság kell hozzá. A lovaglás főként a far- és a combizmokat dolgoztatja meg, de a has- és hátizmokat sem kíméli. A lovasoknak ezért szép a tartásuk, jó a vérkeringésük, és egészséges a tüdejük. Az állóképesség is javul, és ha elég sok időt tölt nyeregben valaki, akkor a zsírégető hatás is megmutatkozik: rendszeres lovaglással comb- és fenéktájékon centikben mérhető a karcsúsodás.

Az állatok közelsége jótékonyan hat a lélekre, ez a lovakra többszörösen is igaz. Alázattal és bizalommal kell közelítenie ahhoz az állathoz, amelyiknek a hátára fel szeretne ülni. Közben végig figyelnie kell a mozdulatait, reakcióját, hogy eredményes legyen az együtt végzett munka, melynek során javul az egyensúly- és a ritmusérzék, fejlődik a koncentrálóképesség, és ha addig nem volt jellemző önre, most megtanulhat türelemmel várakozni.

Hol kezdjük?

Mielőtt kiválasztja, hol tanuljon meg lovagolni, jól nézzen körül! Legyen szempont a lovarda vagy lovas tanya távolsága és minősége. Aki teheti, menjen először lovas panzióba, hogy a legnagyobb élményben lehessen része. Ezután keressen egy szimpatikus, szakképzett edzőt, akivel még az elején tisztázzon minden kérdést. Ha türelmesen, készségesen, látható szakértelemmel válaszol, és a lóval is szeretettel bánik, akkor megtalálta az emberét.

Érdemes a lóról is érdeklődni egy kicsit. Nem árt tudni a nevét, a korát, meg hogy mit szeret és mit nem. Nyugodtan simogassa meg a ló homlokát vagy a nyakát, hagyjon neki is időt az ismerkedésre. Ha jó pontot szeretne, vigyen neki csemegét. A lovak imádják a sárgarépát és a kockacukrot.

Amire szükség lesz

Azt, hogy a lovon mi mire való, és mi a neve, a kezdő lovas megtanulja menet közben. A lovasok felszerelését mindenki látta már, elég jellegzetes. Fejükön jellegzetes "kobak" van, tulajdonképpen bukósisak. Ruházatukat, a szűk, párnázott lovaglónadrágot térdig érő bőrcsizma vagy lábszárvédő egészíti ki. Utóbbit főleg akkor használják, ha meleg van a csizmához.

Az első órákra persze, amikor csak kipróbálja, hogy tényleg tetszik-e a lovaglás, még nem kell mindezt drága pénzen beszerezni. A kobak ugyan kötelező, de adnak, ha nincs saját. Érdemes valamilyen szűk nadrágot vinni, amelyben kevés a belső varrás. Puhább farmer is megteszi. Ha térdzoknit vesz alá, a lábszárát sem dörzsöli ki a kengyelszíj. A sportcipő is megfelel az elején, de vékony talpú és keskeny legyen, hogy beleférjen a kengyelbe, és a ló mozgását is érezni lehessen. Felül kényelmes, jó nedvszívó anyagú pólót vagy pulcsit hordjon, alatta a nők erős sportmelltartót.

Az első lépések

Mindenki úgy kezdi, hogy egy futószárnak nevezett hosszú szíjon körbe-körbe vezetik a lovat. Addig van erre szükség, amíg a lovaglás alaptechnikáit elsajátítjuk, és már biztosan ülünk a nyeregben. A futószáras órák húsz-harminc percesek szoktak lenni. Az első pár alkalommal még tör a nyereg, hamar elfáradnak a comb- és farizmok, így nem is fogja annyira bánni, hogy leszállhat. Másfelől amíg nem tud valaki a ló mozgásával teljesen együttműködni, addig a ló számára is kényelmetlen ez a tanulóidőszak.

Ha már túl van az első pár körön, és megszokta a lépést, az oktatók előszeretettel végeztetnek egyensúlyfejlesztő gyakorlatokat. Például: egyenes tartásban oldalsó középtartás, törzsdöntés, bokaérintés – persze mindez menet közben. Ezektől nem kell megijedni, nagyon hasznosak. Aki biztosan ül a nyeregben, elkezdheti az ügetést. Van, aki rögtön ráérez, másnak hetek kellenek az elsajátításához. Mivel a lónak kétütemű az ügetése, minden második ütemre ki kell emelkedni a nyeregből, az elsőre pedig vissza kell huppanni. Kicsi a valószínűsége, hogy már az első héten vágtára kerüljön sor, bár nincs is kizárva!

Eleinte biztosan lesz izomláza, de a comb-, a belső comb- és a farizmok alapos nyújtásával enyhíthet ezen. A nyereg bizony fel fogja törni az ülepet, ezt még párnázott nadrágban sem lehet elkerülni. Mondhatjuk, hogy szükséges rossz, ami pár nap alatt elmúlik, és a második alkalomtól meg is szűnik. A legtöbb, amit tenni lehet: felkészülni erre, és nem elkedvetlenedni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra