Gyógyító sport

A sok ülés valóságos merénylet az egészségünk ellen, bele is lehet betegedni: gyakori oka például az elhízásnak. Aki pedig beteg, az kímélje magát, így szól a dogma. Nem is jut eszünkbe sporttal kúrálni magunkat. Pedig nem lenne oktalanság.

Érdemes megfontolni néhány közismert tényt. Azt például, hogy a cukorbeteg, akinek sikerül lefogynia, jó eséllyel számíthat arra, hogy állapotában jelentős javulás fog beállni, sőt az sem kizárt, hogy teljesen kigyógyul ebből az alattomos kórból. Aki fogyni akar, ugyan találhatna-e jobb módot erre, mint hogy választ egy sportot, amelynek kedvvel és rendszeresen hódol?

Az is köztudott, hogy a jelentős túlsúly milyen rossz hatással van az artrózisos, megkopott ízületekre. Szerencsére az sem szorul további bizonyításra, hogy a gyakori úszás milyen jó hatással van rájuk.

Tekintse szívügyének a sportolást

Aki rendszeresen sportol, mozog, azt kevésbé fenyegeti a magasvérnyomás-betegség. Az időről-időre gyorsabb véráramlás nem engedi, hogy a koleszterin elvégezze értorlaszoló munkáját.

Az izmok munkája hatással van a köztük futó kis artériákra, nem engedi, hogy faluk elmerevedjen. Ahogy tágulnak és összehúzódnak, a pumpáló mozgás következtében a vér elmossa, magával sodorja, a képződő kisebb útakadályokat.

Fusson, aki bánatos

A lelket is lehet sporttal gyógyítani. Először is: a sport önmagában élvezetet okoz. Ettől máris kevesebb ok van a depresszióra. Másodszor: aki sportol, kimozdul otthonról, emberek közé megy, nem érzi magát annyira egyedül, hiszen társakra lel. Nemcsak a küzdő- és csapatsportokra igaz ez, hanem például a társastáncra is.

A jótékony hatás fiziológiai magyarázata az, hogy amikor az izmokat erőkifejtésre kényszerítik, a szervezet endorfint termel, ezzel megemeli a fájdalomküszöböt. De emlékezzünk csak: ezt az anyagot más néven, „boldogsághormonként” is szokták említeni.

Nem arról van szó persze, hogy ha leugrik valaki a sarki közértbe, már termelődik is a rengeteg endorfin. De mondjuk egyórányi úszás után már elég magas az endorfin-szintünk ahhoz, hogy azt a bizonyos jóleső fáradtságot érezzük, amitől szinte folytatni lenne kedvünk az edzést.

Nem kell, hogy fájjon

A hátfájásnak gyakori oka, hogy a hát izmai nem eléggé erősek ahhoz, hogy segítsék, támogassák a gerincet. Tartós javulást lehet tehát remélni ezeknek az izmoknak a felerősítésétől, de ehhez mindenképpen ajánlatos szakember, gyógytornász segítségét kérni, nehogy oktalan szenvedés legyen a dolog vége.

A szenvedés és a sport nem szinonimák. Soha nem kell olyan gyakorlatot elvégezni, amely éles fájdalmat okoz: a test a fájdalommal azt jelzi, hogy nem jó neki, ami éppen történik vele. Kíméletes nyújtógyakorlatokkal is el lehet érni a kívánt eredményt, ami éppen nem a fájdalom, hanem az, hogy elkerüljük a fájdalmakat, amelyek idős korunkra meglepnek, ha előtte nem mozgunk eleget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra