Fogínyvérzéstől a protézisig

Bármilyen vakító is lehet egy-egy amerikai filmsztár mosolya, porcelánfehér műfogsora, azért a filmek világától távol szerencsésebb, ha a természet adta, élő fogainkat őrizzük meg inkább. Ez sikerülhet is, ha felfigyelünk az első, intő jelekre!

"Mennyi még a 32?"

Emlékeznek Mátyás király és a jobbágy párbeszédére? "Bizony, már csak 12" - válaszolja az öreg a történelmi anekdota szerint. Bármennyire szomorú, de félezer évvel később sem állunk sokkal jobban: az életünk második felébe érve csak nagyon kevesen mondhatják el, hogy megvan mind a 32 saját foguk. A fogak elvesztésének okai közül először a fogszuvasodás jut eszünkbe, pedig legalább ilyen arányban felelős érte a parodontitis, a fogágy ínygyulladással, ínysorvadással járó betegsége. Ennek lényege a fogíny lassú visszahúzódása a fognyakról, amely elhanyagolva hosszabb távon a fogak kilazulásához, majd kihullásához vagy kénytelen kihúzásához vezet.

Érzékenységgel, ínyvérzéssel kezdődhet

Ez a súlyos következményekkel járó fogínybetegség alattomos, hiszen sokáig alig van tünete, pedig jócskán megnövelné a kezelés esélyeit, ha a lehető legkorábban észrevennék. Ezért aztán fel kell figyelni az első, akár egészen aprónak tűnő jelekre is. Ilyen lehet a fognyak, az íny megnövekedett érzékenysége akár fogmosáskor, akár hideg-meleg étellel érintkezve.

Ezzel azért is vigyázni kell, mert ösztönösen hajlamosak vagyunk kíméletesebben sikálni az érzékeny fogainkat - ez pedig könnyen a baktériumoknak táptalajul szolgáló foglepedék, fogkő kialakulásához, megerősödéséhez vezethet. A helytelenül tisztított lepedékben, az eltávolítatlan fogkőben elszaporodó baktériumok anyagcseretermékei gyulladáskeltőek. A folyamat az ínyszél gyulladásával kezdődik, első jele a fogmosáskor érzékelhető ínyvérzés. Sietős fogmosáskor sokan fel sem figyelnek erre, hiszen csak kis mennyiségű vér jelenik meg a száj öblítésekor. A kialakult fogínygyulladás, gingivitis esetén a tünetek látványosabbak: a fogmedret borító nyálkahártya megduzzad, a fogak közelében élénkpiros színű lesz, érintésre fájdalmas, vérzik.

A gyulladt, duzzadt, a fognyaktól elemelkedett íny mögött hamar megtelepednek a gyulladáskeltő baktériumok. Erős, kellemetlen szájszag is jelezheti a problémát. Ha a gyulladás a fog gyökere mentén is terjed és krónikussá válik, fogágy-gyulladáshoz, azaz parodontitishez vezethet. A fogágy-gyulladás során az íny lassan visszahúzódik a fognyakról, és elhanyagolt állapotban egy idő után a fogak meglazulását, elvesztését okozza.

Helyes fogápolással elkerülhető!

Bár okozhat gondot a fogak egyenetlen terhelése, öröklött hajlam, az egészségtelen étkezés, sőt egyes hormonális változások is, de ne szépítsük: a fogágy-betegségek leggyakoribb oka mégis az elégtelen fogápolás. Az eltávolítatlan lepedék és fogkő cukorbontó és savtermelő baktériumai okozzák az íny gyulladásos megbetegedéseit, amely a parodontitis kialakulásához vezet. Az elégtelen fog- és szájápolás, a kezeletlen fogszuvasodás, a helytelen (vitaminhiányos, szénhidrátban dús) táplálkozás miatt már gyermek- és kamaszkorban jelentkezhetnek fogág-betegségek, és az előfordulásuk gyakorisága az életkorral együtt nő, a legtöbb érintett pedig 35 évesnél idősebb.

A várandós nők a hormonális változások miatt veszélyeztettek, ilyenkor még inkább oda kell figyelniük a fogápolásra. Elősegíti a fogágy-betegségek kialakulását a nyitott szájjal való lélegzés, a stressz, az alkoholfogyasztás és dohányzás is. A helyzet később tovább romlik: a hatvanévesnél idősebbek fogainak már egyharmadát érinti a parondotitis. A fogvesztésnek leginkább az alsó és felső metszőfogak és a kis őrlők esnek áldozatául. Elgondolkodtató szám, hogy a magyar népesség 70-80 százaléka szenved élete során a fogágybetegségek valamelyikétől.

A rendszeres, megfelelő száj- és fogápolással (fogmosás, szájöblítés, fogselyem használat stb.) nagyrészt elkerülhető a betegség kialakulása, illetve megakadályozható, lassítható annak pusztító hatása. Elengedhetetlen a rendszeres fogorvosi ellenőrzés. Akkor is tanácsos időnként ellenőriztetni a szájüreg állapotát, ha semmilyen elváltozás, panasz nem jelentkezett. Ha pedig fogérzékenységet, vérzést, kellemetlen szájszagot, egyéb tüneteket tapasztal, minél előbb forduljon szakorvoshoz!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra